Hirdetés

Rábólintott a vásárhelyi tanács a Bethlen-emlékműre

Bár Olimpiu Sabău-Pop szociáldemokrata (PSD) önkormányzati képviselő megpróbálta megakadályozni, hogy Bethlen Gábor erdélyi fejedelemnek szobrot állítsanak, végül négy tartózkodással megszavazták a magyar tanácsosok kezdeményezését a marosvásárhelyi tanács keddi ülésén.

Simon Virág

2015. augusztus 25., 20:402015. augusztus 25., 20:40

Sabău a határozattervezet halasztását kérte, arra, hivatkozva, hogy ő nem tudja, ki volt Gábor úr („domnul Gabor\"), és valószínűnek tartja, hogy társai között is akad olyan, aki nem ismeri, így nem tud érdemben szavazni a szoborállításról. A tervezet elhalasztását szavazásra bocsátották, de nem fogadták el.

Józsa Tibor azt javasolta, hogy nevezzenek meg egy határidőt, amíg a már megszavazott szobrok a helyükre kerülnek, míg az ötletadó Soós Zoltán azt tartotta fontosnak, hogy jövő októberig mindenképp legyen kész, és kapjon méltó helyet a fejedelem szobra.

Uniós pénzből épülhet az új híd

Haller Béla és a frissen beiktatott Harsányi Zsolt tanácsos tartózkodásával megszavazták a Kárpátok sétányára tervezett új Maros-híd műszaki mutatóit a marosvásárhelyi tanács keddi ülésén. Peti András alpolgármester javaslatára ugyanakkor bekerült a határozatba, hogy az új átkelőt csakis uniós, vissza nem térítendő pénzből fogják megvalósítani, s egyidejűleg a Maros utcát is felújítják.

Claudiu Maior alpolgármester felvetette, hogy a szeptemberi soros tanácsülésig Peti Andrással együtt összeírják azokat a szobrokat, amelyek felállításáról már szavazott a tanács, de eddig nem valósult meg.

Elmondta, hogy egyszerre nem tudják a szobrokat kihelyezni, mert annak nagy anyagi vonzata lenne, s jelenleg erre nincs pénz a költségvetésben.

Kiderült, hogy a sokat vitatott Vivu-szobor a Sütő András-szobor társa lesz, mert állítólag akkor a román közösség nem jelölt meg senkit, akinek emléket kívánna állítani.

Így most a Bethlen Gábor-szoborért cserébe a felvilágosodás kori román kulturális mozgalom, az erdélyi iskola egyik képviselőjének állítanak majd emlékművet. Azt, hogy név szerint kinek, egy következő alkalommal döntik majd el.

A Bethlen-szoborról szóló tervezetet végül négy tartózkodással elfogadták. Soós Zoltán örvendetesnek tartotta, hogy pozitív döntés született, és reményét fejezte ki, hogy sikerül egy színvonalas alkotói pályázatot meghirdetni, és a Marosvásárhelynek szabad királyi városi rangot kivívó fejedelemhez méltó szobrot állítani a központban.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 15., szombat

Öt úszóbajnokot adó kolozsvári család emlékszobáját nyitották meg

A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.

Öt úszóbajnokot adó kolozsvári család emlékszobáját nyitották meg
Hirdetés
2026. augusztus 15., szombat

Két hónap után indul újra a tömegözlekedés az egyik erdélyi megyeszékhelyen

Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.

Két hónap után indul újra a tömegözlekedés az egyik erdélyi megyeszékhelyen
2026. augusztus 15., szombat

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost

Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost
2026. augusztus 14., péntek

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében

Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról

A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról
2026. augusztus 14., péntek

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség

Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség
2026. augusztus 14., péntek

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron

Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr

Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr
2026. augusztus 14., péntek

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró

Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró
2026. augusztus 14., péntek

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal

Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal
Hirdetés
Hirdetés