Hirdetés

Rabokat foglalkoztat Désen és Kolozsváron a Fujikura

Több mint száz rabot alkalmazott Kolozs megyei kábelgyártó üzemeibe egy kísérleti program keretében a japán Fujikura vállalat, a cégvezetés szerint azért esett a választásuk a szamosújvári börtönben és annak kolozsvári részlegén büntetésüket töltő férfi és nő elítéltekre, mivel ezek stabil munkaerőnek számítanak. 

Krónika

2015. augusztus 26., 18:592015. augusztus 26., 18:59

Paul Pătraşcu, a vállalat kelet-európai részlegének humánerőforrás-igazgatója a Mediafax hírügynökségnek elmondta, hogy az általuk alkalmazott rabok jó magaviseletűek, komolyak és szorgosak.

Rámutatott, a kísérleti projekt célja, hogy létrehozzanak egy stabil munkaközösséget, ami a jelenlegi munkaerő-piaci körülmények között nagy előnynek számít. Az igazgató szerint az ötlet a szamosújvári börtön vezetőségétől ered, ennek nyomán 80 férfi fogvatartottat alkalmaztak a cég dési üzemébe és 30 nőt a kolozsvári gyárukba. Pătraşcu szerint a siker függvényében bővülhet a program, ugyanis mint mondta, a rabok megbecsülik a munkakörülményeket, és azt, hogy dolgozhatnak.

Dan Donciu, a szamosújvári börtön szóvivője arról számolt be, hogy a két váltásban dolgozó férfiakat, illetve egy váltásra beosztott női rabokat folyamatosan őrzik, és el vannak különítve a cég többi alkalmazottjától. Beszámolója szerint ezek 3 és 13 év közötti időszakra vannak elítélve, és képességeik alapján jelölték ki őket a munkára. Mielőtt a kábelgyárban alkalmazták volna őket, a börtönben szerveztek felkészítőt számukra.

Az elítélteknek minden ledolgozott munkanap után egy nappal csökken a fogvatartási idejük, és a pénz 40 százalékát kapják meg. A japán Fujikura cég romániai leányvállalata két kábelüzemet működtet Kolozs megyében, Désen és Kolozsváron, illetve egy kísérleti állomást Nagyszebenben. A vállalatnak több mint ötezer alkalmazottja van Romániában.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 15., szombat

Öt úszóbajnokot adó kolozsvári család emlékszobáját nyitották meg

A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.

Öt úszóbajnokot adó kolozsvári család emlékszobáját nyitották meg
Hirdetés
2026. augusztus 15., szombat

Két hónap után indul újra a tömegözlekedés az egyik erdélyi megyeszékhelyen

Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.

Két hónap után indul újra a tömegözlekedés az egyik erdélyi megyeszékhelyen
2026. augusztus 15., szombat

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost

Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost
2026. augusztus 14., péntek

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében

Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról

A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról
2026. augusztus 14., péntek

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség

Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség
2026. augusztus 14., péntek

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron

Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr

Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr
2026. augusztus 14., péntek

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró

Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró
2026. augusztus 14., péntek

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal

Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal
Hirdetés
Hirdetés