Püspökök a családért

•  Fotó: Krónika

Fotó: Krónika

Nagyvárad – Tíz ország katolikus egyházfői vettek részt a tanácskozáson. A család és a házasság volt a központi témája annak a Nagyváradon tartott hétvégi tanácskozásnak, amelyen a délkelet-európai katolikus püspöki konferenciák képviselői vettek részt. A rendezvényt szervező Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának (CCEE) elnöke, Erdő Péter esztergom-budapesti bíboros elmondta: a katolicizmus kisebbségi vallás a térség majdnem mindenik országában, így nagyon gyakori, hogy egy katolikus nem katolikus féllel, esetleg nem is kereszténnyel kíván házasságot kötni.

2007. március 05., 00:002007. március 05., 00:00

„Ez természetesen érintia különböző keresztény felekezetek közöttiökumenikus kapcsolatokat, de a családi életszilárdságát és békéjétis” – emelte ki a bíboros. Erdő Péter szerint az,hogy a térség különböző országaibanaz állami jog más és más rendelkezésekettartalmaz az egyházi házasságok elismeréséről,gyakorlati ötleteket is nyújt a pasztorálishelyzetek megoldására.
A megbeszélések soránéppen ezért nemcsak a házasság ésa család intézményét vizsgálták,hanem külön elemezték a katolikus és a máskeresztény felekezetű személyek házasságát,valamint a keresztények és a nem keresztényekközött kötött házasságokat. Akonferencián szó esett arról, hogy mit tehet akatolikus egyház az ilyen családok szabadvallásgyakorlásáért, valamint bemutattáka CCEE-nek a család témakörében végzettkutatását összegző dokumentumot is. „Afelekezetek közötti együttélésttapintatosan, a keresztény együttélésimodellek elfogadásával, krisztusi szeretettel kellkezelnünk, ám az egyház csak a jog szerintiházasságot ismerheti el” – hangzott el amegbeszélésen.
A Fekete Sas palota konferenciatermébentartott háromnapos tanácskozáson tízország katolikus egyházfői vettek részt. ASzentszéket André Dupuy, a Vatikán EurópaiUnióhoz akkreditált nagykövete ésJean-Claude Périsset romániai apostoli nunciusképviselte. A nagyváradi találkozótovábbi témái között szerepelt aNagyszebenben szeptember 4–9. között tartandó III.Európai Ökumenikus Nagygyűlés előkészítése.
Az Európai PüspökiKonferenciák Tanácsa a 34 európai püspökkarikonferencia elnökéből áll. A tanács elnökeErdő Péter bíboros, a szervezet székhelye asvájci Sankt Gallenben van.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. október 01., szerda

Zsibói Magyar Napok: Wesselényi szellemi örökségét viszik tovább, „soha nem hátrálnak meg” a zsibói magyarok

Magyar kulturális napokat tartanak a Szilágy megyei Zsibón, Wesselényi Miklós szülővárosában. A rendezvény nem csupán szórakozást kínál, hanem közösségépítő, kulturális élményt nyújt egy olyan szórványtelepülésen, ahol ritkák a magyar nyelvű programok.

Zsibói Magyar Napok: Wesselényi szellemi örökségét viszik tovább, „soha nem hátrálnak meg” a zsibói magyarok
2025. október 01., szerda

Gasztronómia és hagyományéltetés: Szilvanap a Tornyai Tájházban

A rendezvény nemcsak a gasztronómiáról vagy a szükségletek kielégítéséről szólt, hanem a hagyomány folytatásáról, az őszi befőzés szokásának tovább éltetéséről.

Gasztronómia és hagyományéltetés: Szilvanap a Tornyai Tájházban
2025. október 01., szerda

Restaurálják a Gyulafehérvári Római Katolikus Szent Mihály-székesegyházat

Állagmegőrzési munkálatokat végeznek a gyulafehérvári Szent Mihály-székesegyház északi tornyán és felső tetőszerkezetén, a munkálatokat a román Nemzeti Örökségvédelmi Intézet és a Főegyházmegye finanszírozza.

Restaurálják a Gyulafehérvári Római Katolikus Szent Mihály-székesegyházat
2025. október 01., szerda

Az Azomureș által okozott zaj- és légszennyezés elleni sürgős fellépést követelnek a marosvásárhelyiek

Több mint ezer marosvásárhelyi lakos írta alá azt a petíciót, amelyben arra kérik a hatóságokat, hogy az Azomureș számára kiadandó új integrált környezetvédelmi engedélybe szigorú feltételeket foglaljanak bele – tájékoztattak szerdán a kezdeményezők.

Az Azomureș által okozott zaj- és légszennyezés elleni sürgős fellépést követelnek a marosvásárhelyiek
2025. október 01., szerda

Ingyenesen kapnak fogkrémet és tisztasági betétet a diákok egy erdélyi városban

Egyedülálló kezdeményezés indult Brassóban: ingyenesen kapnak fogkrémet és egészségügyi betétet a diákok – jelentette be a határozattervezetet a város polgármestere.

Ingyenesen kapnak fogkrémet és tisztasági betétet a diákok egy erdélyi városban
2025. október 01., szerda

Leszerelték Hunyadi János szobrát a vajdahunyadi vár Buzogány-tornyának tetejéről

152 év után először szerelték le kedden a vajdahunyadi vár Buzogány-tornyán álló, Hunyadi János ábrázoló szobrot – jelentette be a dél-erdélyi város önkormányzata.

Leszerelték Hunyadi János szobrát a vajdahunyadi vár Buzogány-tornyának tetejéről
2025. október 01., szerda

Méz, propolisz és zümmögés: természetes gyógymódok Aranyosszéken (VIDEÓ)

Méhész és apiterapeuta házaspárhoz látogattunk el az aranyosszéki Kövenden. Gazdaszemmel című videós riportsorozatunk újabb részében annak jártunk utána, hogyan gyógyítanak a méhek és a méhészeti termékek.

Méz, propolisz és zümmögés: természetes gyógymódok Aranyosszéken (VIDEÓ)
2025. szeptember 30., kedd

A Srí Lanka-iak is anyanyelvükön hallgathatnak misét Temesváron – tudta meg Nicușor Dan Pál József Csaba püspöktől

A Srí Lankáról érkezett vendégmunkások is anyanyelvükön hallgathatnak misét a temesvári római katolikus székesegyházban – erről beszélt Pál József Csaba temesvári püspök a templomba látogató Nicușor Dan államfőnek.

A Srí Lanka-iak is anyanyelvükön hallgathatnak misét Temesváron – tudta meg Nicușor Dan Pál József Csaba püspöktől
2025. szeptember 30., kedd

Kolozs megye díszpolgára lett Ráduly-Zörgő Éva olimpikon gerelyhajító, iskolapszichológus

Az RMDSZ-frakció javaslatára díszpolgári címet adományozott kedden a Kolozs Megyei Tanács Ráduly-Zörgő Éva logopédusnak, iskolapszichológusnak, sportvezetőnek, egyetemi oktatónak, olimpikon gerelyhajítónak.

Kolozs megye díszpolgára lett Ráduly-Zörgő Éva olimpikon gerelyhajító, iskolapszichológus
2025. szeptember 30., kedd

Másfél éves késésben a turistacsalogatónak szánt millenniumi híd felújítása

Az eredetileg 2024 áprilisára tervezett befejezéshez képest már másfél év eltelt, és az Arad megyei kisváros önkormányzata továbbra sem tudja megmondani, mikorra készülhet el a beruházás.

Másfél éves késésben a turistacsalogatónak szánt millenniumi híd felújítása