Hirdetés

Prioritás: a működés

Kolozsvár – Üléseztek a BBTE magyar tanszékvezetői. A kolozsvári Babeº–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) magyar tagozatvezetőinek csütörtök délután elkezdődött és lapzártánkkor még zajló ülésének első napirendi pontja a magyar tagozat működési szabályzat-tervezetének véglegesítése volt. Ez a szabályzat alapozná meg a magyar tagozat döntési, illetve működési önállóságát a jelenlegi keretek között, mivel önálló magyar karok még nem létesülhettek az egyetemen. Korábban a tagozat ügyvezetését vállaló bizottság tagjai, Ionescu Klára, Magyari Tivadar és Veress Károly a tagozatvezetők nevében arra kérték a rektort, hivatalosan garantálja, hogy a magyar tagozat működési szabályzatát is megtárgyalják a következő szenátusi ülésen.

2007. január 12., 00:002007. január 12., 00:00

A csütörtöki ülésen a magyar tagozat ügyvezetését érintő kérdéseket is napirendre tűzték, ugyanis januártól lejárt az erre a célra kinevezett testület mandátuma. A tagozatvezetők ülésének napirendi pontjait illetően korábban több olyan javaslat is született amelynek célja a Hantz Péter és Kovács Lehel adjunktus elbocsátása nyomán kialakult patthelyeztből való kilábalás. Múlt héten felmerült az is, hogy most már sorsukra kell hagyni a menesztett adjunktusokat, hiszen maguk vállalták munkaszerződésük felbontásának kockázatát. Másik lehetőségként az általános sztrájk meghirdetése fogalmazódott meg, ez a tanítás beszüntetését jelentette volna. Az is felmerült, hogy a tisztségükről lemondó Salat Levente és Nagy László rektorhelyettes helyébe új személyeket jelöljenek, mert így az új tisztségviselők az egyetem vezetésével tartanák a kapcsolatot és lehetőségük lenne a vitatott kérdésekben állást foglalni. A BBTE magyar tagozatvezetőinek tanácsa korábban azon a véleményen volt, hogy addig nem jelölnek új magyar rektorhelyetteseket, amíg az egyetem vezetősége, – elsősorban a rektor – nem válaszol az általuk felvetett kérdésekre. Úgy vélték: amíg a tagozat önálló működésének kérdésében nem születik előrelépés, nem kezdődik el a magyar nyelvű feliratok elhelyezése, a rektorhelyettesi feladatok sem vállalhatók. Értesüléseink szerint Nicolae Bocºan rektor tervei szerint Szamosközi Istvánt lett volna a megfelelő rektorhelyettes, azonban az akadémiai tanács alelnökével kapcsolatban felmerült plágiumgyanú miatt a BBTE vezetősége lemondott erről az elképzelésről.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 25., szombat

Az oktatás a közösség önértelmezése is. Fennállása 35. évfordulóját ünnepelte az RMPSZ

Jubileumi emlékrendezvénnyel ünnepelte megalakulásának 35. évfordulóját szombaton a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége.

Az oktatás a közösség önértelmezése is. Fennállása 35. évfordulóját ünnepelte az RMPSZ
Hirdetés
2026. április 25., szombat

Még egy ideig megcsodálható Kalotaszeg egyik jelképe, a riszegvirág

A kora tavaszi időszakban pompázik a Kárpát-medence számos vidékén megtalálható, ám igazán Kalotaszeg nevével egybeforrt riszegvirág. Aki teheti, ebben az időszakban még megcsodálhatja a védett növényt.

Még egy ideig megcsodálható Kalotaszeg egyik jelképe, a riszegvirág
2026. április 24., péntek

Vasúti munkálatokat végeznek a Székelyföldön, egy szakaszon szeptember közepéig nem fognak közlekedni a vonatok

A vasúti infrastruktúra egyes szakaszain munkálatokat végeznek, emiatt május 25. és szeptember 16. között nem fognak vonatok közlekedni Brassó és Csíkszereda között.

Vasúti munkálatokat végeznek a Székelyföldön, egy szakaszon szeptember közepéig nem fognak közlekedni a vonatok
2026. április 24., péntek

Látóhatáron belül a zilahi körgyűrű északi szakasza is

Jóváhagyta a bukaresti közlekedési minisztérium a zilahi körgyűrű újabb, északi szakaszának projektjét, amelyet 140 millió euróból valósíthatnak meg. Az újabb beruházás a késések és a kínai kivitelezői premier miatt hírhedtté vált déli szakaszt követheti.

Látóhatáron belül a zilahi körgyűrű északi szakasza is
Hirdetés
2026. április 24., péntek

Etikai vétség miatt marasztalta el a MÚRE a poloskát kaszaboló videót közzétevő székelyföldi újságírót

Rövid idő alatt széles körben elterjedt Bodor János, a Háromszék újságírójának videója, amelyben egy székelyruhás alak egy, a Tisza Párt logójával ellátott „poloskát” kaszabol.

Etikai vétség miatt marasztalta el a MÚRE a poloskát kaszaboló videót közzétevő székelyföldi újságírót
2026. április 24., péntek

Az erdélyi és a helyi alkotóké lesz a főszerep a 33. Szent György Napokon

Az erdélyi és a helyi alkotóké lesz a főszerep a péntek este kezdődő 33. Szent György Napokon, amely május 3-áig várja a közönséget Sepsiszentgyörgyön.

Az erdélyi és a helyi alkotóké lesz a főszerep a 33. Szent György Napokon
2026. április 24., péntek

Oktatási-nevelési támogatások: Erdélyben enyhén csökkent a kérelmezők száma

Erdélyben enyhén csökkent a Szülőföldön Magyarul Program keretében nyújtott oktatási-nevelési támogatást kérelmezők száma, ami demográfiai okokra vezethető vissza – derül ki a Rákóczi Szövetség gyorsjelentéséből.

Oktatási-nevelési támogatások: Erdélyben enyhén csökkent a kérelmezők száma
Hirdetés
2026. április 24., péntek

Európai egészségbiztosítási kártya román módra: hónapokat késhet a fontos okmány kézbesítése

Számos előnyt, legfőképpen nyugodtabb külföldi utazást biztosít az Unió területén az európai egészségbiztosítási kártya – már ha megkapjuk.

Európai egészségbiztosítási kártya román módra: hónapokat késhet a fontos okmány kézbesítése
2026. április 23., csütörtök

Újjászülethet Beszterce múltja: 20 millió euróból menthetik meg a város ikonikus épületeit

Európai uniós támogatással újulhat meg Beszterce három meghatározó műemléke: a Búzasor gótikus árkádsor, az egykori Omnia mozi épülete, valamint a régi városháza.

Újjászülethet Beszterce múltja: 20 millió euróból menthetik meg a város ikonikus épületeit
2026. április 23., csütörtök

A kevesebb néha több: Bodó Barna szerint a projektek súlyához kellene igazítani az anyaországi támogatások rendszerét

A Magyar Civil Szervezetek Erdélyi Szövetsége elnökét arról kérdeztük, hogy miként ítéli meg az eddigi anyaországi támogatások hasznosulását, illetve az erdélyi magyar civil szféra milyen elvárásokat támaszt az új magyar kormány támogatáspolitikája elé.

A kevesebb néha több: Bodó Barna szerint a projektek súlyához kellene igazítani az anyaországi támogatások rendszerét
Hirdetés
Hirdetés