Hirdetés

Prefektus: szeparatista törekvés a magyar tannyelvű iskolák létrehozása Maros megyében

„A szeparatizmus és szegregacionizmus” egyik formája valósulna meg, ha magyar tannyelvű iskolák jönnének létre Dicsőszentmártonban és Segesváron, helybéli lakosok kérése nyomán – jelentette ki Marius Paşcan Maros megyei prefektus. Ugyanezt az álláspontot képviseli az APDO Lider Emberijog-védő Egyesület is, amely nyílt levélben kérte a kezdeményezés elutasítását.

Hírösszefoglaló

2011. április 01., 15:422011. április 01., 15:42

A prefektus azt követően fejtette ki ezt, hogy az APDO Lider egyesület nyílt levélben foglalt állást a dicsőszentmártoni és segesvári magyar tannyelvű iskolák létrehozására vonatkozó kérelmek ellenében. A civil szervezet a prefektus közbenjárását kérte a kezdeményezés megakadályozására.

Marius Paşcan elmondta: a lakossági kéréseket a két Maros megyei város helyi önkormányzatához nyújtották be, tudomása szerint pedig a megyei tanfelügyelőség határozottan elutasította a kezdeményezéseket.

„Ellene vagyok minden efféle szeparatizmusnak és különválásnak. Nem értek egyet a kizárólag magyar tannyelvű iskolák létrehozásával, már csak azért sem, mivel a magyar kisebbség számaránya sem Dicsőszentmártonban, sem Segesváron nem éri el a 20 százalékot. A diákok szétszórva tanulnak több iskolában, onnan kellene őket összegyűjteni, ez pedig felforgatná az oktatási folyamatot” – nyilatkozta a prefektus. Hozzátette: nem hinné, hogy a városi önkormányzatok jóváhagynák a kéréseket, mivel a képviselői testületekben ehhez kétharmados többség szükséges.

A Maros megyei prefektusnak és a politikai pártok megyei vezetőihez intézett nyílt levélben az APDO Lider egyesület úgy véli, hogy az „iskolai szeparatizmus” rontaná az etnikumközi kapcsolatokat, és súlyos károkat okozna a jövő generációk kölcsönös megértést, barátságot és toleranciát célzó nevelésében.

Dumitru Matei Maros megyei főtanfelügyelő kedden elmondta, az intézményhez eljutottak a magyar iskolák létrehozását célzó kérések. A kérelmezők Dicsőszentmártonban Ligeti György néven hoznának létre magyar tannyelvű iskolát a 2011-2012-es tanévtől, Segesváron pedig 12 osztályos magyar iskolát kérnek.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

Rászólt a gyerekre a tornatanár, mire a szülők megtámadták a pedagógust

Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.

Rászólt a gyerekre a tornatanár, mire a szülők megtámadták a pedagógust
Hirdetés
2026. október 14., szerda

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel

Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel
2026. október 14., szerda

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA

Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA
2026. október 14., szerda

Megerősítette az ítélőtábla a halmi határrendészek előzetes letartóztatását

A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.

Megerősítette az ítélőtábla a halmi határrendészek előzetes letartóztatását
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Czárán Gyula nevéhez köthető újabb barlangot tettek látogathatóvá

A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.

Czárán Gyula nevéhez köthető újabb barlangot tettek látogathatóvá
2026. október 13., kedd

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon

Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon
2026. október 13., kedd

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében

Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton

Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton
2026. október 13., kedd

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást

Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást
2026. október 12., hétfő

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon

Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon
Hirdetés
Hirdetés