Hirdetés

Pótvizsgázhatnak a rezidensek

A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) májusban ad otthont a rezidensek pótvizsgájának – jelentette be a városban tett látogatásán az egészségügyi miniszter.

Gáspár Botond

2016. március 29., 19:282016. március 29., 19:28

Patriciu Achimaş Cadariu elmondta, idén kétszer szerveznek rezidensvizsgát – általában évente egyszer, ősszel rendezik meg a tudásfelmérést –, az elsőnek az országban egyedüli helyszínként a MOGYE ad majd otthont.

A tárcavezető szerint a május 22-ei tudásfelmérésen a 2015-ös tananyagból kell bizonyítaniuk az orvosis diákoknak, és azokra a helyekre lehet vizsgázni, amelyeket a tavaly november 15-én szervezett megmérettetésen nem sikerült betölteni szakemberekkel. „Az idén két rezidensvizsgát szervezünk. Az elsőt azért, mert a tavaly őszi vizsga után sok betöltetlen hely maradt az országban, és azzal akarjuk segíteni a korábbi években végzett orvostanhallgatókat, hogy a már ismert és elsajátított tananyagból kell készülniük. Emellett az őszi rezidensvizsgára már természetesen jelentkezhetnek az idei végzősök is, és a tematika is új lesz” – fogalmazott az egészségügyi miniszter, aki az egyetem vezetőségével szervezési kérdésekben folytatott megbeszélése utána jelentette be a május 22-ei rezidensvizsga helyszínét.

A szakemberképzés és -hiány témaköréhez kapcsolódva Patriciu Achimaş Cadariu kijelentette, megoldást kell találni a bizonyos szakterületeken – intenzív terápia, pszichiátria, gyermekgyógyászat, járványtan – jelentkező személyzethiányra, hiszen szerinte a fizetésen kívül nagyon fontos olyan munkakörnyezet kialakítása, létrehozása, ahol a fiatal orvosok szakmailag fejlődni tudnak.

Az ország hat egyetemi központjában tavaly november 15-én megszervezett rezidensvizsga nem volt zökkenőmentes. A megmérettetésre 5777-en iratkoztak be, 3388 hely általános orvosi, 263 hely fogorvosi, 152 hely pedig gyógyszerészeti szakosodásra volt fenntartva. Csakhogy országos szinten 153 olyan orvosjelölt akadt, aki hiába ért el megfelelő pontszámot, nem állhatott munkába, mert nem voltak állások, illetve mert az előírás szerint csak azokban az egészségügyi intézményekben gyakorolhatják szakmájukat, amelyek ahhoz az egyetemi központhoz tartoznak, ahol vizsgáztak.

A tavaly év végi sajtóhírek szerint az érintettek ügyvédi kísérettel mentek a szaktárcához, ahol azt a választ kapták: vagy igényeljék a munkanélküli segélyt, vagy menjenek külföldre dolgozni. Egyébként a sikeresen vizsgázó fiatal orvosok nem minden állást fogadnak el, nem mindenik szakterület egyformán kelendő. Ezt a helyzetet szeretné orvosolni a szaktárca a májusi pótvizsgával.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 14., péntek

Brassói halálos gázolás: őrizetbe vették a sofőrt, és közölték, mi vezethetett a balesethez

Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.

Brassói halálos gázolás: őrizetbe vették a sofőrt, és közölték, mi vezethetett a balesethez
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Elkezdődhet egy székelyföldi autópálya-szakasz építése

A közúti beruházásokért felelős társaság (CNIR) csütörtökön kiadta a megbízást az Erdélyt Moldvával összekötő, A8-as sztráda Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti (1D jelzésű) szakasza kivitelezésének elindítására.

Elkezdődhet egy székelyföldi autópálya-szakasz építése
2026. augusztus 14., péntek

Húszezernél is több zarándokot várnak az ősi kegyhelyre, Máriaradnára

Nemcsak római katolikusok zarándokolnak a csodatevő Mária-képhez, hanem felekezetre és nemzetiségre való tekintet nélkül jönnek fohászkodni a hívek a Szűzanyához, ezért több nyelven celebrálnak szentmiséket a Maros völgyében található kegytemplomban.

Húszezernél is több zarándokot várnak az ősi kegyhelyre, Máriaradnára
2026. augusztus 13., csütörtök

Identitásőrzés és nyitás: bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok

Idén először háromnaposra bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok, amelyet augusztus 27–29. között ötödik alkalommal szerveznek meg.

Identitásőrzés és nyitás: bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Fekete mentő botrány: a TikTok több összeesküvés-elméletet terjesztő videót törölt, mint amennyit a médiahatóság kért

A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.

Fekete mentő botrány: a TikTok több összeesküvés-elméletet terjesztő videót törölt, mint amennyit a médiahatóság kért
2026. augusztus 13., csütörtök

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren

A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren
Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren
2026. augusztus 13., csütörtök

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren

2026. augusztus 13., csütörtök

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr

Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr
Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr
2026. augusztus 13., csütörtök

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr

Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai

Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai
2026. augusztus 12., szerda

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air

Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air
2026. augusztus 12., szerda

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban

Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban
Hirdetés
Hirdetés