
Minden szempontból újból meg kell erősítenie a magyarságnak Marosvásárhelyt, kiemelten annak oktatási és kulturális intézményeit – jelentette ki szombaton Marosvásárhelyen Potápi Árpád, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára.
2016. augusztus 28., 10:482016. augusztus 28., 10:48
Az államtitkár azután nyilatkozott az MTI-nek, hogy Marosvásárhelyen a Vásárhelyi Forgatag keretében megtartották a marosvásárhelyiek negyedik világtalálkozóját. Potápi Árpád fontosnak nevezte, hogy a Forgatag és a világtalálkozó megmozgatta az egész marosvásárhelyi civil szférát. Közölte: a magyar kormány szívesen támogatta a rendezvénysorozatot, és reményét fejezte ki, hogy ez elegendő lendületet ad ahhoz, hogy a Vásárhelyi Forgatagot ezután is megszervezzék.
„A nemzetpolitikai államtitkárság csak a kovásza volt a Forgatagnak és a világtalálkozónak, hiszen olyan tettre kész emberekre volt szükség, akik ezt megálmodták” – mondta, utalva a helyi szervezőkre.
Úgy vélte, a rendezvény is megmutatta, hogy a marosvásárhelyi magyarság képes összefogni egy cél érdekében és közösen dolgozni. Hozzátette: ezt igazolta a júniusi romániai önkormányzati választás, amelyen a magyar jelölt ugyan nem nyert, de jól szerepelt, s ez reményt ad arra, hogy a marosvásárhelyi magyarok ne adják fel a politikai küzdelmet, legyenek felkészültek, és tegyenek meg minden, hogy a következő évtizedekben is jelentős tényezőnek bizonyuljon Marosvásárhely.
Kirsch Attila, a világtalálkozó főszervezője ünnepi beszédében kijelentette: Marosvásárhely ma azt üzeni, hogy világnézettől függetlenül vannak olyan közös értékek, amelyeket mindenkinek el kell fogadnia, és hűnek kell maradnia hozzájuk, ez jelenti ugyanis egy élhető értelmes jövő alapját Marosvásárhelyen. A főszervező arra biztatta a résztvevőket, hogy közös összefogással erősödjenek meg nemzeti közösségként. Portik Vilmos, a Vásárhelyi Forgatag főszervezője megköszönte a nemzetpolitikai államtitkárság támogatását, amelyet a rendezvénysorozat legnagyobb mecénásának nevezett.
Szombaton a Vásárhelyi Forgatag keretében szervezték meg a marosvásárhelyiek negyedik világtalálkozóját, amelyen – a szervezők közlése szerint – évente rendszerint mintegy 1500 ember vesz részt. Délután egy gálaműsort tartottak a Kultúrpalotában, amelyen Kecskemét városának küldöttsége is jelen volt, hiszen a Bács-Kiskun megyei város volt az idei Forgatag díszvendége.
Két dokumentumot tartalmazó borítékot találtak a vajdahunyadi kastély Buzogány-tornyának tetejéről eltávolított, páncélos vitézt ábrázoló szobor lábai alatt – közölték a múzeumként működő kastély illetékesei.
Meghalt egy 36 éves férfi egy verekedésben csütörtökre virradóra Szeben megyében.
Két ukrán állampolgárságú nő karácsonyeste hatvanezer dollár elrejtett készpénzzel próbált belépni Romániába. A megtalált összeget a vámosok elkobozták, az elkövetőket pedig megbírságolták.
Kovács Gergely gyulafehérvári római katolikus érsek és Kerekes László segédpüspök karácsonyi pásztorlevele
Az erős szél miatt narancssárga, vagyis másodfokú riasztást adott ki Hunyad és Krassó-Szörény megyére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Az Országos Adóhatóság (ANAF) végrehajtási eljárást kezdeményezett a kanadai Gabriel Resources Limited társaság által az SC Roșia Montană Gold Corporation SA-ban birtokolt részvények kapcsán, hogy behajtsa a közel 47 millió lejes követelést.
A téli ünnepek idején a hatóságok célja, hogy az állampolgárok nyugodt és biztonságos körülmények között ünnepelhessék a karácsonyt.
Testfelületének 50 százalékán szenvedett égési sérüléseket egy nő a keddről szerdára virradó éjszaka a Szatmár megyei Ivácskó település egyik gazdaságában kitört tűzben.
Kedd este kiengedték a kórházból mind a hat személyt, akikre ráomlott a mennyezet az ötcsillagos nagyszebeni szálloda úszómedencéjében, egyikük esetében sem volt szükség beutalásra.
2026. január elsejétől a Brassóba és Brassópojánára látogató turistáknak napi 12 lejes idegenforgalmi adót kell fizetniük éjszakánként – az összeg egy része a helyi turizmus népszerűsítésére, a másik része a hegyimentőszolgálat kifizetésére megy majd.
szóljon hozzá!