2007. június 29., 00:002007. június 29., 00:00
Az MPSZ sepsiszéki elnöke lapunk érdeklődésére elmondta, bár konkrét bizonyítékai nincsenek, azt gyanítja, hogy a román titkosszolgálatok valamelyike helyezte el a csipet gépeikben; így hozzáfértek az ott tárolt dokumentumokhoz, és elolvasták levelezésüket. Gazda hozzátette, akkor kezdte gyanítani, hogy otthoni számítógépén tárolt dokumentumai idegen kezekbe kerültek, amikor több diverziós szórólapon megjelentek azok részletei. „Egy számítógépes szakember megvizsgálta otthoni gépeinket, és hosszas keresgélés után felfedezte bennük az idegen műszert” – magyarázta az MPSZ sepsiszéki elnöke. Gazda arról is beszámolt, a saját számítógépének a merevlemezére, míg Kulcsár Terza József, a szervezet jogásza gépének alaplapjára volt felszerelve a szerkezet. „Nem tudjuk bizonyítani, de régóta gyanítjuk, hogy a román titkosszolgálatok lehallgatják és elolvassák elektronikus levelezésünket. Nem értem, miért lettünk olyan veszélyesek, hogy ilyen alantas módszerekhez folyamodjanak – fogalmazott Gazda Zoltán. – Nem teszek panaszt, mivel Romániában viccnek számít az ismeretlen tettes elleni feljelentés, úgysem érnék el azzal semmit”.
Egy 32 éves szebeni férfi brutálisan bántalmazta élettársát, majd felgyújtotta a házat – a nő életét a gyors beavatkozás mentette meg.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.
Változékony marad az időjárás a következő két hétben: többfelé hűvös éjszakák várhatók, miközben egyes térségekben napközben a hőmérséklet eléri, sőt meghaladja a 22–23 Celsius-fokot is.
Sepsiszentgyörgy és Szatmárnémeti közgyűlése is a szerencsejátékok korlátozásáról döntött a város területén pénteken.
Összesen 1110 fogyasztó maradt áram nélkül vasárnap négy településen, miután az erős szél megrongált 13 transzformátorállomást – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
A bukaresti műemlékvédelem csak akkor hajlandó engedélyezni az évtizedeken át elveszettnek hitt műalkotás köztéri elhelyezését, ha eredeti talapzatára – vagy annak hű másolatára – állítják fel, amit éppen a román hatóságok bontottak.
Jubileumi emlékrendezvénnyel ünnepelte megalakulásának 35. évfordulóját szombaton a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége.
A kora tavaszi időszakban pompázik a Kárpát-medence számos vidékén megtalálható, ám igazán Kalotaszeg nevével egybeforrt riszegvirág. Aki teheti, ebben az időszakban még megcsodálhatja a védett növényt.
A vasúti infrastruktúra egyes szakaszain munkálatokat végeznek, emiatt május 25. és szeptember 16. között nem fognak vonatok közlekedni Brassó és Csíkszereda között.