
Az alapellátás előnye. A háziorvosok jól ismerik pácienseiket
Fotó: Haáz Vince
Távgyógyászattal is megoldhatják a koronavírus-fertőzöttek felügyeletét a háziorvosok, ezért pedig megfizetik őket – áll egy sürgősségi kormányrendelet tervezetében. Érintettek szerint kompromisszumos megoldás született.
2020. október 20., 08:032020. október 20., 08:03
Enyhe lefolyású koronavírus-fertőzés esetén a betegek otthon maradnak a háziorvosok felügyelete alatt, hasonlóképpen a tünetmenteseket is a háziorvos monitorozza. Minderről sürgősségi rendeletet készít elő a napokban a kormány – mondta Nelu Tătaru egészségügyi miniszter. Az elképzelés szerint az orvosok javaslatára a betegeket mentővel szállítják be további kivizsgálásokra, ha a tüneteik súlyosbodnak, akkor utalják be őket kórházba.
A miniszter ugyanakkor pontosított, hogy
Az egészségbiztosítási pénztárral külön megkötött szerződés alapján minden monitorozott koronavírus-fertőzött után 30 pontot kapnak.
Azt is csak lehetőségként fogalmazta meg a miniszter, hogy a háziorvosok részt vehetnek a közegészségügyi igazgatóságok által lefolytatott járványügyi feltárásban, vagy a tesztmintavételben, és ezért is pluszjavadalmazást kapnak.
– szögezte le megkeresésünkre Seres Lucia, a háromszéki háziorvosok egyesületének elnöke.
Rámutatott,
„Ha mi megbetegszünk, megrendül az alapellátás, nem lesz ki kezelje az idős, krónikus betegeket, felügyelje a csecsemőket, a várandós kismamákat” – részletezte az orvosnő. Kifejtettre, a távgyógyászat eddig is működött, hiszen a háziorvosok tartották a kapcsolatot az otthon levő koronavírus-fertőzöttekkel. Annyi előrelépés történik, hogy esetleg meg is fizetik őket ezért a munkáért. A 30 pont átlagosan száz lejt jelent – ennyit kap egy beteg után az orvos, ha 14 napig felügyeli az állapotát, tartja vele a kapcsolatot. Egyébként
– mondta Seres Lucia. Szerinte ez a módszer mégis az alapellátásban a leghatékonyabb, hiszen a háziorvosok jól ismerik a pácienseiket, tudják, milyen krónikus társbetegségekben szenvednek, a telefonos konzultáció során célzottan kérdeznek. „Ismerjük a betegeinket, így jobban megítélhetjük, milyen jelek adnak okot aggodalomra. Ha úgy ítéljük meg, felvesszük a kapcsolatot a közegészségügyi igazgatósággal, koronavírustesztet kérünk vagy időpontot további kivizsgálásokra” – mondta az orvos.
Arra kéri a betegeket, ha nem súlyos az állapotuk, ne hívják a 112-es sürgősségi hívószámot, mert a rendszer amúgy is leterhelt, és értékes időt vehetnek el a súlyos betegektől; inkább kérjenek segítséget, tanácsot a háziorvosuktól.
Az eddigi tapasztalatok szerint a beteg lelkiállapotától függ, hogy mennyire igényli a telefonos konzultációt, segítséget. „Aki bepánikol, több odafigyelésre van szüksége. Biztatjuk a betegeinket, hogy pihenjenek, aludjanak sokat, ez is segít a fertőzés leküzdésében. Bízzanak bennünk, eldöntjük, mi a teendő, arra törekedünk, hogy megoldjuk a problémákat” – mondta Seres Lucia.
Vasárnap avatják fel Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön. Gergely Zoltán szobrászművész alkotása a székelyföldi város legújabb, a költőről elnevezett parkjában kap helyet.
Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.
Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.
A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.
Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.
Visszaélésekkel és szabálytalanságokkal vádolja az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom az RMDSZ-t a magyar országgyűlési választáson, mindenekelőtt a levélszavazatok összegyűjtésében betöltött szerepe miatt.
Több mint tízmillió lejes uniós forrásból újulhat meg a Bonchidához tartozó, mindössze 161 lakosú Gyulatelek barokk műemléke, a jelenleg romos állapotban lévő Dujardin-kúria, amely a kegyetlenségéről elhíresült Kolozs megyei báró rezidenciája volt.
Egyre több gazda nehezményezi az Arad megyei Sikula községben, hogy nem tud áthaladni mezőgazdasági gépeivel a település hídján a Fehér-Körös felett, mert a felújítás során túl szűkre tervezték a létesítmény hasznos felületét.
Már 42 százalékosban elkészült az észak-erdélyi autópálya Bihar és Bisztraterebes közötti szakasza, ami 8%-os előrelépést jelent a múlt havi jelentéshez képest – jelentette be az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR) szerdán.
A Tisza a magyar nemzet egységéért és a megbékélésért dolgozik, semmilyen új, határon túli párt alapításában nem vállal szerepet, és nem támogat olyan kezdeményezéseket, amelyek a közösség megosztására lennének alkalmasak – szögezte le Tarr Zoltán.
szóljon hozzá!