
Fotó: Ziardecluj.ro
Szemétügyben nyert pert a Kolozs megyei önkormányzat Erdőfelek községgel szemben: a bíróság nem találta jogosnak a község azon kérését, hogy a megyei hivatal fizessen azért a területért, ahol az integrált hulladékfeldolgozót építik meg – közölte az önkormányzat sajtóirodája.
2015. október 20., 17:242015. október 20., 17:24
Mihai Seplecan megyei tanácselnök örömmel nyugtázta a döntést, ugyanakkor arra kérte a helyi önkormányzatok vezetőit, hogy legyenek szolidárisak, és ne próbáljanak anyagi hasznot húzni abból, hogy szerepet vállalnak a megye közös gondjainak megoldásában. Erdőfelek község 2010-ben adta át a szóban forgó 60 hektáros terület kezelési jogát a megyei önkormányzatnak, a két hivatal közötti konfliktus pedig akkor robbant ki, amikor a megyei vezetők bejelentették: a még el nem készült hulladékfeldolgozó területén ideiglenes szeméttárolót alakítanak ki.
Erre azért lett volna szükség, mert a törvények értelmében az eddig a megyét kiszolgáló pataréti szeméttelepet véglegesen be kellett zárni, és sürgősen új helyszínt kellett keresni a hulladéknak. Az erdőfeleki önkormányzat azonban nem egyezett bele az elképzelésbe. A megye viszont azért sem tudott fizetni a területért, mert az európai uniós forrásból épülő integrált hulladékfeldolgozó pályázati feltételei ezt nem teszik lehetővé.
A Kolozsvárral szomszédos Erdőfeleken 2014 októberéig kellett volna megépíteni az integrált hulladékfeldolgozót, ahová a megye egész területéről szállítják majd a szemetet, amelyet egyrészt környezetkímélő módon tárolnak, ugyanakkor egy részét újrahasznosítják. A munkálatokkal 2012-ben megbízott konzorciumot vezető cég azonban csődbe ment, így a megyei önkormányzat 2014 végén felbontotta a szerződést a kivitelezővel.
A feldolgozó építésének elhúzódása miatt Kolozsváron úgy oldották meg nyáron a problémát, hogy a háztartási szemetet ideiglenesen Nagyváradra szállították. A partiumi megyeszékhely önkormányzata három hónapig vállalta a szorult helyzetbe került kolozsváriak kisegítését, a határidő pedig október 15-én járt le. A kincses városi önkormányzatnak időközben sikerült új, ideiglenes tározót nyitnia a régi pataréti szeméttelep mellett.
Emil Boc, Kolozsvár polgármestere a hétvégén jelentette be, hogy a tározó üzemel, így nem kell többé elszállítani a városból a hulladékot. Az elöljáró egyúttal arról is beszámolt, hogy csökken a szemétszállítási díj: a magánszemélyeknek az eddigi 8,38 lej helyett 6,79 lejt kell fizetniük havonta, míg a jogi személyekre köbméterenként 43 lejt róttak ki az eddig 70 lej helyett.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.
A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.
Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.
szóljon hozzá!