
Fotó: Veres Nándor
Az első és a második világháborúban elesett csíkszeredai hősök tiszteletére állíttatott emlékművet a Szent Kereszt plébánia a Millenniumi templom mellett, az ünnepélyes átadást pénteken 14 órától tartják.
2016. november 10., 15:092016. november 10., 15:09
2016. november 10., 15:092016. november 10., 15:09
Az emlékművet Tamás József püspök áldja meg, köszöntőbeszédet mond házigazdaként Darvas-Kozma József plébános, Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere, Zákonyi Botond, Magyarország bukaresti nagykövete és Korodi Attila parlamenti képviselő.
Az eseményen részt vesz Potápi Árpád János, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkára. A tervekkel ellentétben viszont nem lesz jelen Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes – mutatott rá Darvas-Kozma József. Az ünnepségbe bekapcsolódik a plébánia Gaudete kórusa, továbbá jelen lesznek az Erdélyi Történelmi Vitézi Rend képviselői, és meghívták a város iskoláinak diákjait is.
A 110 ezer lejbe kerülő emlékművön – vallástól és nemzetiségtől függetlenül – feltüntették a különböző forrásokból összegyűjtött, a két világháborúban elesett csíkszeredai katonák nevét, valamint születésük és haláluk évét és helyszínét. Az alkotást Pap Emil kézdiszentkereszti kőfaragó készítette Bogos Ernő csíkszeredai építész tervei alapján. A homokkő emlékmű obeliszk formájú, magassága négy és fél méter. Felületén hagytak szabad helyet, így a hősök névsora kiegészíthető.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.
szóljon hozzá!