2012. január 11., 09:112012. január 11., 09:11
A bontásra ítélt ingatlan a Széchenyi tér (ma Traian park) közelében, az Igazságügyi Palota mögött áll. Ilie Bolojan polgármester már évekkel ezelőtt úgy ítélte meg, a kis belvárosi tér környéke – ahol az igazságszolgáltatás több szintjének helyet adó palotán kívül a megyei önkormányzat és a kormánymegbízotti hivatal székhelye is megtalálható, emellett a megyei rendőr-főkapitányság épülete is a közvetlen közelben van – parkolás szempontjából a legproblémásabbnak számít Váradon. A közintézmények munkatársai, illetve az ügyeiket itt intézők sokasága miatt hétköznap lehetetlen parkolóhelyet találni a környéken. A parkolóház építésének terve már 2009-ben megszületett. Az önkormányzat többször is meghirdette az erről szóló közbeszerzést, ám nem jelentkezett befektető. Tavaly tavaszszal végül, a sokadik próbálkozás után a közterület-fenntartó vállalat hirdette meg újra a tendert, és végül sikerült is kivitelezőt találni: a Construcţii Bihor Rt. áfa nélkül 16,7 millió lejért vállalta a munkálatot. A parkolóházban csaknem 13 ezer négyzetméteren 460 parkolóhely létesül, emellett az épületben 1002 négyzetméteren irodák kapnak majd helyet.
Menetrendváltozás nyomán novembertől az eddiginél kevesebb járatot indít Marosvásárhelyről Budapestre a Wizz Air.
Már több mint két hete tombol egy rendkívül nehezen megközelíthető hegyvidéki területen, a Retyezát-hegység déli részén, a Kis-Retyezát területén, Hunyad megyében található Buta-völgyi szorosban kitört bozóttűz.
Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.
Sajátos feladatot osztott ki a megye vidéki rendőrőrsein tevékenykedő állománynak Szatmár megye rendőr-főkapitánya: naponta le kell mérniük a felhasznált tűzifamennyiséget.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) szombaton kiadott időjárás-előrejelzése szerint vasárnaptól kedd délelőttig esőre, a szél élénkülésére, 1500 méter fölött pedig havas esőre és havazásra kell számítani Romániában.
Nem épül lakópark Nagybánya ikonikus természeti-kulturális örökségére, a Kereszthegyre a város polgármestere szerint. Egy helyi civil szervezet vezetője viszont állítja: nincs garancia erre.
Holtan találtak csütörtökön este a Beszterce-Naszód megyei Ilvamagura közelében egy bölényt, amely az elmúlt hetekben jelent meg a környéken.
Megkezdődött a feketetói őszi vásár: október 8. és 11. között ismét emberek tízezrei lepik el a Sebes-Körös partját, hogy Erdély egyik legrégebbi és legnagyobb régiségvásárán keressenek kincset a kacatok között.
Két tinédzser életét vesztette csütörtök este, miután motorkerékpárjukat elsodorta a vonat Csíkverebesen – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
Megdöbbentő kijelentéseket tettek Brassó megyei polgármesterek a múlt hétvégi halálos medvetámadás után: többségük a civil szervezetektől való félelmében nem akarja elrendelni a medvék kilövését.