Hirdetés

Parkolás hét szinten

•  Fotó: Biró István

Fotó: Biró István

Kolozsvár – Átadták Románia első közpénzekből épült parkolóházát. Az ország első, közpénzből épült emeletes parkolóházát nyitották meg tegnap Kolozsváron. A 382 gépkocsi számára helyet biztosító ingatlan azonban csupán részben oldja meg a városközpontban közlekedők parkolási gondjait. „Az épület megnyitásával a központ parkolóhely-szükségletének 80 százalékát fedjük le” – fejtette ki lapunknak Sorin Apostu.

Lázár Lehel

Lázár Lehel

2007. június 28., 00:002007. június 28., 00:00

A polgármesteri hivatal műszaki igazgatója elmondta, a Széchenyi (Mihai Viteazul) téren épülő újabb parkolóház őszre tervezett megnyitásával már a gépkocsik valamivel több mint 90 százalékának jut hely. Apostu azonban hozzátette, ez relatív eredmény, hiszen évről évre több autó közlekedik Kolozsvár utcáin.

A kincses városban jelenleg hozzávetőleg százezer gépkocsit tartanak nyilván, ezek számára azonban városszerte alig több mint tízezer parkolóhelyet alakítottak ki. A városközpontban és a környező utcákon háromezer fizetett parkolóhely áll a gépkocsi-tulajdonosok rendelkezésére, a különböző városnegyedekben pedig 7800 parkolóhelyet tartanak nyilván. „Ezenkívül pedig mindenki ott hagyja az autóját, ahol tudja” – magyarázta Apostu. Az önkormányzatnak egyelőre csak a központ és környéke parkolási gondjainak megszüntetésére vannak elképzelései. Itt ugyanis a Házsongárdi temető mellett és a Mărăşti téri piac közelében tervezik egy-egy újabb emeletes parkoló építését. A tervek szerint emellett egyszintes mélygarázs épülne a Széchenyi téren is.

A helyi költségvetésből finanszírozott kolozsvári parkolóház felépítése 14,6 millió lejbe került a földszinten, az öt emeleten, és a tetőn 382 gépkocsi számára jut hely, a helyszínt 64 videokamera segítségével felügyelik. A parkolóházba a Béke (Lucian Blaga) téri könyvtár előtt kell betérni. Behajtáskor a gépkocsi-tulajdonos mágneses kártyát kap, ennek kibocsátásától számolják a parkolási díjat. A bejáratnál kijelző figyelmezteti az érkezőt, hány szabad hely maradt a parkolóban. Minden emeletet különböző színűre festettek, így a tulajdonos könnyebben megjegyezheti, melyik emeleten hagyta a gépkocsiját.

Olcsóbb, mint a központban

A helyi elöljárók által szerénynek nevezett parkolási díjat az épület elhagyásakor kell kifizetni. Fél óra parkolásért egy lejt, egy óra esetében két lejt kérnek el; két órára négy lej, három órára pedig öt lej a parkolási díj. Négy- és nyolcórányi parkolás ugyanakkora összegbe, nyolc lejbe kerül; egy teljes napra pedig tíz lejt kell fizetni. A gépkocsi-tulajdonosok 250 lejért havibérletet is válthatnak. Boros János alpolgármester kifejtette, az épületben olcsóbb a parkolás, mint a központban – utóbbi körzetben egy óráért három lejt kell fizetni.

A balesetek elkerüléséért az elöljárók arra figyelmeztetnek: az épületben csak lassan és égő lámpákkal lehet közlekedni. A közlekedési szabályok itt is érvényesek, vagyis arra a sofőrre, aki nem ad elsőbbséget a felfelé haladónak, pénzbírságot is kiróhatnak. Boros szerint a további parkolóházak és a mélygarázs felépítése jelentősen hozzájárul majd a városban uralkodó közlekedési káosz megszüntetéséhez.

Szigorúbb rendszabályok

Közvetlenül a parkolóház megnyitása után a polgármesteri hivatal rendőrsége végigjárta a közeli utcákat, és az ott lakókat felszólította, hogy gépkocsijukat többé ne tartsák a járdán, hanem vigyék át az új létesítménybe. Az intézkedés több lakos elégedetlenségét is kiváltotta. A Mócok útján lakó egyik férfi lapunknak elmondta: bár szeretné használni az új létesítményt, néha azonban megállítaná autóját a saját lakása előtt is. Németországi tapasztalataiból kiindulva leszögezte, hogy a városok központjában lakók parkolhatnak a házuk előtt, csupán azoknak tilos ott megállítani gépkocsijukat, akik nem a központban élnek. A városházán lapunkat arról tájékoztatták, hogy a szóban forgó útszakaszon eddig sem volt megengedett a parkolás, a polgármesteri hivatal azonban a kevés parkolóhelyre való tekintettel legtöbbször elnézte, hogy sokan a lakásuk előtt hagyják a gépkocsijukat. Sorin Apostu, a polgármesteri hivatal műszaki igazgatója elmondta, a helyi önkormányzat a tilosban parkoló autók elszállítására egyelőre egyetlen járművel rendelkezik. Hozzátette, a következő hónapokban nagyobbat vásárolnak, egyszerre öt autót elszállítására.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 27., hétfő

Rágyújtotta a házat élettársára egy szebeni férfi, súlyosan megsebesült a nő

Egy 32 éves szebeni férfi brutálisan bántalmazta élettársát, majd felgyújtotta a házat – a nő életét a gyors beavatkozás mentette meg.

Rágyújtotta a házat élettársára egy szebeni férfi, súlyosan megsebesült a nő
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Turizmus nélkül maradt Parajd: kisvállalkozások sora zárt be a bánya beomlása után

Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.

Turizmus nélkül maradt Parajd: kisvállalkozások sora zárt be a bánya beomlása után
2026. április 27., hétfő

Új romániai magyar pártot alapítana a Tisza székelyföldi aktivistája, de még nagyon sok a kérdőjel

Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.

Új romániai magyar pártot alapítana a Tisza székelyföldi aktivistája, de még nagyon sok a kérdőjel
2026. április 27., hétfő

Változékony marad az időjárás a következő két hétben

Változékony marad az időjárás a következő két hétben: többfelé hűvös éjszakák várhatók, miközben egyes térségekben napközben a hőmérséklet eléri, sőt meghaladja a 22–23 Celsius-fokot is.

Változékony marad az időjárás a következő két hétben
Hirdetés
2026. április 26., vasárnap

Székelyföldi és partiumi megyeszékhely is a szerencsejátékok szigorú korlátozásáról döntött

Sepsiszentgyörgy és Szatmárnémeti közgyűlése is a szerencsejátékok korlátozásáról döntött a város területén pénteken.

Székelyföldi és partiumi megyeszékhely is a szerencsejátékok szigorú korlátozásáról döntött
2026. április 26., vasárnap

Négy székelyföldi településen okozott áramkimaradást a heves szél

Összesen 1110 fogyasztó maradt áram nélkül vasárnap négy településen, miután az erős szél megrongált 13 transzformátorállomást – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

Négy székelyföldi településen okozott áramkimaradást a heves szél
2026. április 26., vasárnap

A román hatóságok tüntették el, most ők követelik vissza: csak eredeti talapzatán állhat a Darányi-szobor köztéren

A bukaresti műemlékvédelem csak akkor hajlandó engedélyezni az évtizedeken át elveszettnek hitt műalkotás köztéri elhelyezését, ha eredeti talapzatára – vagy annak hű másolatára – állítják fel, amit éppen a román hatóságok bontottak.

A román hatóságok tüntették el, most ők követelik vissza: csak eredeti talapzatán állhat a Darányi-szobor köztéren
Hirdetés
2026. április 25., szombat

Az oktatás a közösség önértelmezése is. Fennállása 35. évfordulóját ünnepelte az RMPSZ

Jubileumi emlékrendezvénnyel ünnepelte megalakulásának 35. évfordulóját szombaton a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége.

Az oktatás a közösség önértelmezése is. Fennállása 35. évfordulóját ünnepelte az RMPSZ
2026. április 25., szombat

Még egy ideig megcsodálható Kalotaszeg egyik jelképe, a riszegvirág

A kora tavaszi időszakban pompázik a Kárpát-medence számos vidékén megtalálható, ám igazán Kalotaszeg nevével egybeforrt riszegvirág. Aki teheti, ebben az időszakban még megcsodálhatja a védett növényt.

Még egy ideig megcsodálható Kalotaszeg egyik jelképe, a riszegvirág
2026. április 24., péntek

Vasúti munkálatokat végeznek a Székelyföldön, egy szakaszon szeptember közepéig nem fognak közlekedni a vonatok

A vasúti infrastruktúra egyes szakaszain munkálatokat végeznek, emiatt május 25. és szeptember 16. között nem fognak vonatok közlekedni Brassó és Csíkszereda között.

Vasúti munkálatokat végeznek a Székelyföldön, egy szakaszon szeptember közepéig nem fognak közlekedni a vonatok
Hirdetés
Hirdetés