Hirdetés

Pánikgombos házi riasztó időseknek

Több európai országban már jó ideje meghonosodott az egyedül élő, vagy rövidebb-hosszabb ideig magára hagyott idős vagy beteg embereknek, illetve hozzátartozóiknak nagy biztonságot jelentő pánikgombos házi riasztó, s most úgy tűnik, hogy erdélyi és partiumi megyékben is használni fogják ezt a rendszert.

Molnár Judit

2011. július 29., 08:102011. július 29., 08:10

A nagyváradi székhelyű Cardio Guard Alpin Kft, jelesül Molnár Frigyes Oszkár ügyvezető és Bondar Tiberiu konzultáns már a 90-es évek végén próbálkozott a behozatallal. Fel is vették a budapesti Body Guard Hungary céggel a kapcsolatot, akik az izraeli fejlesztésű rendszert vették át, de alig indították meg a papírok intézését, kiderült, hogy valaki közben megkapta az izraeli cégtől Románia számára a kizárólagos használati jogot, ám mindmáig semmiféle ilyen irányú lépés nem történt.

A nagyváradi cég képviselői elmondták, hogy olyan ismerőseik kérdezték őket: mi lett a jó pár éves tervükből, akiknek családjukban mostanában okoz gondot az idős családtag felügyeletének megoldása. Ezért gondolták, hogy ismét felveszik a budapesti céggel a kapcsolatot, hátha ezúttal sikerül a rendszer telepítése. Kiderült, hogy a budapestiek az eltelt másfél évtized alatt nemcsak tökéletesítették az eredeti elképzelést, de mostanra már kizárólag saját fejlesztésű berendezésekkel dolgoznak, illetve karitatív alapon a Kovászna és Kolozs megyei diakóniai idősotthonban már működik.

A rendszer nagyváradi bemutatójára eljött a budapesti cég két vezetője, Fazekas Tamás és Egyed László, és ismertették az alapjában véve egyszerű rendszert. Legfontosabbnak mondható eleme a pánikgombos, tépőzárral csuklóra kapcsolható karkötő, amit az ügyfél tulajdonképpen minden élethelyzetben viselhet, de hasonlóan fontos tartozék a speciális telefonkészülék, ami a pánikgomb megnyomásakor visszajelez, veszi a hívást, és máris továbbítja a diszpécserszolgálatnak. A telefonkészüléket engedéllyel rendelkező technikus fogja beszerelni, és nagy előnye nemcsak az, hogy rendes telefonként is használható, hanem hogy a lakásban, udvarban 50-60 méteres körzetben anélkül lehet felvenni a diszpécserszolgálattal a kapcsolatot, hogy a nehezen közlekedő vagy éppen a járásban a bekövetkezett baj miatt akadályozott karkötőviselőnek a készülékhez kellene mennie.

A szerződéskötéskor rögzítik a személyi adatokat, különös tekintettel azokra a kapcsolattartó személyekre – családtagok, szomszédok, háziorvos, szociális gondozó –, akit értesíteni kell, annak a személynek a megjelölésével, akinél a lakás pótkulcsa található, hogy a sürgősségi beavatkozóknak ne kelljen feltörniük az ajtót. A személyi adatlapon szerepelnek továbbá a bérlő krónikus betegségei és az állandó vagy időszaki gyógyszerei. Már az eddigiekből is kiderült, hogy bérleti alapon lehet a karkötőhöz, illetve készülékhez hozzájutni, és ha bármilyen okból viszszalép a bérlő, semmiféle büntetést nem kell fizetnie, egyszerűen visszaadja a kapott eszközöket.

A budapesti szakemberek elmondtak néhány érdekesebb esetet, amikor a gyors beavatkozás mentette meg a beteg életét, de előfordult például, hogy a „megszólaló” készüléktől egyszerűen megijedt az éppen lopni készülő betörő.

Budapesten tizenhatodik éve működik ez a nagyon sokoldalú segítséget nyújtó rendszer – úgyhogy a két nagyváradi szakember is joggal reméli, hogy nálunk is beválik majd. A bürokrácia „lassan őrlő malmaitól” függően szeretnék, ha legkésőbb augusztus közepén beindulhatna a rendszer. Elmondták, a terv szerint kezdetben Bihar, Szatmár és Arad megyében próbálkoznak a rendszer használatával.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 13., kedd

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon

Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében

Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében
2026. október 13., kedd

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton

Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton
2026. október 13., kedd

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást

Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon

Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon
2026. október 12., hétfő

Tovább késik a turistamágnesnek számító erdélyi vár felújítása

Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.

Tovább késik a turistamágnesnek számító erdélyi vár felújítása
2026. október 12., hétfő

Újabb határrendészek buktak le a halmi korrupciós botrányban

Újabb két határrendészt vettek őrizetbe a Szatmár megyei halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Egyiküket 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték, miután felmerült a gyanú, hogy megpróbálta akadályozni az ügyészség nyomozását.

Újabb határrendészek buktak le a halmi korrupciós botrányban
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr

Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr
2026. október 12., hétfő

Illegális fakitermelés: már nem nézhetnek félre az erdőőrök, a bejelentő is kimehet velük a helyszínre

Az illegális fakitermelés visszaszorítását célzó új alkalmazást fejlesztett ki egy erdélyi szakember.

Illegális fakitermelés: már nem nézhetnek félre az erdőőrök, a bejelentő is kimehet velük a helyszínre
2026. október 12., hétfő

Feltörték a partiumi megyeszékhely szemétszállító cégének szervereit, ügyfelek ezreinek adatai kerülhettek ki

A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.

Feltörték a partiumi megyeszékhely szemétszállító cégének szervereit, ügyfelek ezreinek adatai kerülhettek ki
Hirdetés
Hirdetés