
Már hetven százalékban elkészültek a felújítás alatt álló nagyváradi Szent László (Unirii) tér infrastruktúrájának kialakításával, a burkolási munka alig több, mint fele maradt még hátra, míg a Duiliu Marcu-féle építészeti elemek restaurálásával 45 százaléknál tartanak – közölte csütörtöki sajtótájékoztatóján Mircea Mălan alpolgármester.
2015. július 23., 19:502015. július 23., 19:50
2015. július 23., 19:512015. július 23., 19:51
Az elöljáró ugyanakkor hozzátette, hogy az északnyugati területi fejlesztési ügynökség arról értesítette a polgármesteri hivatalt, hogy szabálytalanság gyanúja merült fel a munkálatokkal kapcsolatban, a hírek szerint a korábban engedély nélkül kivágott tölgyfák miatt panaszolták be a hivatalt. „Egyesek szisztematikusan azon mesterkednek, hogy meggátolják a várost abban, hogy időben befejezze uniós projektjeit. Más magyarázat nem létezik” – fogalmazott a Bihorştiri.ro-nak a liberális elöljáró, aki szerint a Bihar Megyei Környezetvédelmi Ügynökség (APM) közreműködésével „egy politikai párt” próbálja „megfúrni” a beruházást. Az APM igazgatója, Sanda Mercea ugyanakkor határozottan cáfolta, hogy az általa vezetett intézmény panaszolta be a városházát, szerinte az önkormányzat hamis információkkal rontja az intézmény hírnevét. A polgármesteri hivatalt, mint ismeretes, korábban a környezetvédelmi őrség bírságolta meg 40 ezer lejre az évtizedekkel ezelőtt ültetett fák engedély nélküli kivágásáért.
Mircea Mălan azt ígéri, hogy a felújítás után a főtér sokkal kellemesebb lesz. „A tér teljes területe 29 ezer négyzetméter, ebből 3800 négyzetméter lesz zöldövezet. 137 közepes méretű, de lombos fát és cserjét ültetünk. Úgy lett kigondolva, hogy ne zavarja az épületekre való rálátást” – magyarázta az alpolgármester. A Szent László tér felújítását december 31-éig kell befejezni, ellenkező esetben elveszítik a közel 19 millió lejes beruházáshoz kapott uniós támogatást. Mălan jelezte, arra fogják kérni a gyalogostér természetes kőburkolatán dolgozó olasz mestereket, hogy nagyobb létszámmal dolgozzanak, a kivitelezésre pedig tíz éves garanciát szeretnének.
A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.
Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.
Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
szóljon hozzá!