Hirdetés

Pákai: nem tudok együtt dolgozni az igazgatóval

Hónapok óta fenntarthatatlan feszültség uralkodik a közszolgálati televízió (TVR) kolozsvári területi stúdiójában, emiatt mondott le főszerkesztői tisztségéről Pákai Enikő, a magyar adás vezetője.

Gyergyai Csaba

2017. január 05., 15:392017. január 05., 15:39


A Krónika kérdésére elmondta, nem tud tovább együttműködni a területi stúdió igazgatójával, Romeo Couţival, konfliktusuk okairól azonban nem kívánt részleteket elárulni. „Maradjunk annyiban, hogy a probléma sokrétű, és nyilvánvaló, hogy nem találnak az elképzeléseink arról, hogy mit kellene tenni, ezért nem vállalom a főszerkesztői munkát. Mivel a kolozsvári területi stúdió igazgatótanácsában közösen kell döntéseket hozni, ilyen formában ez nehezen menne” – mondta a leköszönő főszerkesztő, aki 2013 óta vezette a kolozsvári magyar adás szerkesztőségét. Hasonló okokból mondott le a román nyelvű adás főszerkesztője, Adrian Rozenberg is.

A Román Televíziótársaság által működtetett területi stúdióknál egyébként a múlt hónap végén lejárt a vezető beosztású személyek szerződése, Irina Radu, a TVR vezérigazgatója azonban minden érintett kinevezését meghosszabbította újabb három hónapra. A vezérigazgató körlevelet is küldött az érintetteknek, melyben többek között megjegyzi, januárban személyesen is tájékozódni akar „a kolozsvári területi stúdióban uralkodó rendellenes és bonyolult helyzetről”. Érthetetlen tehát, hogy a TVR vezetősége miért nem próbálta korábban megoldani a kolozsvári problémát, ha tisztában volt a stúdióban uralkodó állapotokkal.

Pákai Enikőtől azt is megkérdeztük, hogy a kialakult konfliktushoz van-e köze a tavalyi Beatrice-koncertről készült uszító hangvételű tudósítások kapcsán kialakult botránynak. A leköszönő főszerkesztő azt mondta, „nyilvánvalóan voltak nézeteltérések az említett téma kapcsán is”. Mint ismeretes, a Kolozsvári Magyar Napok tavalyi kiadása alkalmával a TVR1 tudósítást közölt, amely azt sugallta, hogy irredenta rendezvénysorozat zajlik Kolozsváron, és úgy értelmezte, hogy a Beatrice együttes XX. század című dala kedvező fényben tüntette fel Sztálint, Hitlert és az Iszlám Államot.

A felvételt a kolozsvári román adás főszerkesztője nem engedte adásba, attól még a román kollégák is elhatárolódtak. A közszolgálati televízió etikai bizottsága tavaly októberben úgy döntött, a riport készítői a televízió etikai kódexének hat pontját hágták át, köztük a legfontosabbat, miszerint a közszolgálati újságírónak tiszteletben kell tartania az igazságot, a vitás témákat pedig részrehajlás nélkül kell kezelnie. A Krónika úgy értesült, a tudósítást a kolozsvári területi stúdiójának igazgatója, Romeo Couţi döntése nyomán tette közzé a TVR országos csatornája.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 13., csütörtök

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr

Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr
Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr
2026. augusztus 13., csütörtök

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr

Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai

Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai
2026. augusztus 12., szerda

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air

Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air
2026. augusztus 12., szerda

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban

Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban
Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban

Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban
2026. augusztus 11., kedd

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt

Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt
2026. augusztus 11., kedd

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja

Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA

Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA
2026. augusztus 11., kedd

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében

Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében
2026. augusztus 11., kedd

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok

Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok
Hirdetés
Hirdetés