
Mintegy ötmillió lejt hagyott jóvá a megyei utak aszfaltozására a Kolozs megyei önkormányzat tegnapi rendkívüli ülésén. Vákár István, a megyei közgyűlés alelnöke a Krónikának elmondta, hogy a tervbe vett útjavítások több magyarlakta települést is érintenek.
2015. november 19., 14:142015. november 19., 14:14
A Várfalvára (Moldoveneşti) vezető megyei út felújítására 500 ezer lejt hagyott jóvá a megyét vezető testület, a Búzára vezető út felújítására pedig csaknem 700 ezer lejt költenek majd. A Tordaszentmihály–Mészkő-út felújítására 122 ezer lejt szán a megyei önkormányzat, míg a Györgyfalva–Ajtony-útszakasz korszerűsítésére 415 ezer lej jut.
A megyei utak felújítására szerdán jóváhagyott összeg 4,8 millió lejre rúg. A fent említett útszakaszok mellett többek között felújítják a Kismonostorszeg (Mănăşturel)–Gorbó völgye közötti, valamint a Bányabükk–Kisigrice közötti útszakaszt is. az említettek mellett ugyanakkor több kisebb útszakaszt is leaszfaltoznak.
Az infrastruktúra-fejlesztési munkálatokra szánt összeget a kormány költségvetés-kiegészítés címen bocsátotta a Kolozs megyei önkormányzat rendelkezésére, így a szerdai rendkívüli ülésen vita nélkül szavazták meg a tanácsosok a javaslatot. A megyei közgyűlésben ellenzéki szerepet betöltő szociáldemokrata párti (PSD) Remus Lăpuşan tanácsos úgy nyilatkozott: fontos volt, hogy a költségvetés-kiegészítés keretében a kormány pénzt küldött útfelújításra, és a tanácsosok többsége támogatta a beruházásokat.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.
A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.
Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.
szóljon hozzá!