
Fotó: Tamás Attila
Egy újabb, ezúttal öthónapos csecsemő halt meg kanyaróban hétfőn a temesvári Victor Babeş-járványkórházban.
2017. április 24., 23:142017. április 24., 23:14
„A lugosi kislányt hurutos tüdőgyulladással szállították be a kórházba, és nem volt beoltva kanyaró ellen” – mondta el az Agerpres szerint dr. Virgil Musta, a kórház szóvivője, aki hozzátette, a védőoltást később kellett volna megkapnia. Egy héttel ezelőtt egy másik temesvári kórházban hasonló okok miatt halt meg egy csecsemő. Országos szinten ezzel 23-ra emelkedett a kanyaróban elhunytak száma, ebből hét haláleset Temes megyében következett be.
Ezt megelőzően, hétfőn Florian Bodog egészségügyi miniszter arról biztosított mindenkit, hogy a kanyaró elleni vakcinák jövő héten megérkeznek az országba. Elmondása szerint a – torokgyík, tetanusz, szamárköhögés, gyermekbénulás, hepatitis B-fertőzés és a Haemophilus-baktérium okozta betegség ellen védő – hexavalens és a – kanyaró, mumpsz és rózsahimlő ellen immunizáló – háromkomponensű oltóanyagok már a közegészségügyi igazgatóságoknál vannak. Bodog hétfőn Sorin Grindeanu miniszterelnök társaságában romániai gyógyszergyártók képviselőivel tárgyalt, tájékoztatása alapján a hatékonyabb vakcinaellátásra igyekeztek megoldást találni.
Mintegy 120 rendezvénnyel várja a bánsági nagyváros magyar közösségét és a más nemzetiségű érdeklődőket vasárnap estig a XI. Temesvári Magyar Napok.
Tűz keletkezett szombatról vasárnapra virradóra a kolozsvári Hașdeu (Kőkert) diákkampusz 17-es bentlakásának ötödik emeletén. Az épületben mintegy kétszáz diák tartózkodott, többségük még a tűzoltók megérkezése előtt kijutott a kollégiumból.
Ételmérgezésre utaló tünetek jelentkeztek szombat este egy zártkörű rendezvény résztvevőinél a Szeben megyei Feleken (Avrig), a Brukenthal-palota rendezvénytermében.
Lassan eltűnik a magyar üzletekből a valódi parajdi só: a 2025-ös bányakatasztrófa előtt kitermelt készletek a gyártóknál lényegében elfogytak, és már a kereskedőknél is egyre kevesebb maradt. A kieső mennyiséget részben dési sóval pótolják.
Miközben a gyerekek egyre több időt töltenek zárt terekben és képernyők előtt, a természetpedagógia éppen az ellenkező irányba hívja őket: ki a szabadba, ahol lehet sarat dagasztani, menedéket építeni, nyomokat követni, felfedezni és közben tanulni.
Visszaesett az illegális migráció és a lopott gépjárművek felderítése a román–magyar határ térségében Románia 2025. január 1-jei schengeni csatlakozása óta. A Nagyváradi Területi Határrendészeti Felügyelőség sajtóosztálya válaszolt a Krónika kérdéseire.
Szeptember 27-től szigorúbb uniós szabályok vonatkoznak arra, mit állíthatnak a cégek termékeik és működésük környezeti hatásáról.
Több mint 300 dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura, tájékoztat a Kolozs Megyei Munkaerő-elhelyezési Ügynökség (AJOFM) közleménye. A Fujikura 26 év alatt megvált romániai dolgozóinak több mint 90 százalékát&
Két fiatal vesztette életét szombat hajnalban Petrozsényben, miután személygépkocsijuk lesodródott az úttestről és egy villanyoszlopnak csapódott. A fiatalok halálát az útviszonyokhoz képest túl nagy sebesség okozhatta.
Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.