
A sepsiszentgyörgyi önkormányzat a tél folyamán elkészíti a meglévő bicikliutak összekötésének tervét, hogy összefüggő kerékpárút-hálózat alakuljon ki a városban, majd jövő év tavaszán megkezdik ennek kivitelezését is.
2015. november 10., 14:062015. november 10., 14:06
2015. november 10., 14:572015. november 10., 14:57
Antal Árpád polgármester elmondta, a kerékpárút-hálózat mintegy húsz kilométeres lesz. Emlékeztetett, hogy az első bicikliút 2008-ban az akkor felújított Csíki utcában készült el, de azóta minden útszakasz korszerűsítésekor külön sávokat létesítettek a bringások számára is, amelyek az úttesten vagy a járdán haladnak.
A gondot az jelenti, hogy a kerékpárosnak sok esetben le kell térnie a bicikliútról, és a gépkocsik között kell lavíroznia, míg újra becsatlakozhat a számára kijelölt sávra. A biciklisek arra is panaszkodnak, hogy a gépkocsivezetők gyakran ráparkolnak a bicikliútra, holott a legtöbb egyirányúsított utca egyik felén parkolósávot, a másik részén bicikliutat jelöltek ki. Antal Árpád rámutatott, számos sepsiszentgyörgyi utca – elsősorban a belvárosi szakaszok – nem elég széles ahhoz, hogy járdát, bicikliutat, parkolókat és zöldövezetet is kialakíthassanak a mentén.
A városvezetés régóta tervezi, hogy kerékpárutakat építenek az Olt folyó védőgátján is, az önkormányzat júniusban megszavazta a tervezett tíz kilométeres sáv megvalósíthatósági tanulmányát. A stratégia szerint Sepsiszentgyörgy zöldváros jellegére erősítenének rá, a kerékpárút- hálózat kialakításával párhuzamosan több gyalogossétányt építenek, és ökobuszokat helyeznek forgalomba, arra bátorítva a polgárokat, hogy mondjanak le a gépkocsi mindennapos használatáról.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.
A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.
Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.
szóljon hozzá!