Összefogással építettek kutat

•  Fotó: Boda Gergely

Fotó: Boda Gergely

Marosvásárhely - Egy év múlva készül el a Bese városnegyed víz- és csatornahálózata Közel száz családot, mintegy hétszáz személyt lát el ivóvízzel Marosvásárhelyen az a két kút, amelyet a Maros Megyei Tanács támogatásával hozott létre a vidéki vízszolgáltató vállalat (SURM) Besében. „A Bese nevű városrész roma közösségének tagjai több száz métert gyalogoltak naponta az ivóvízért, amelyet a Remeteszeg utca elején álló, csörlővel működő kútból mertek ki vederrel – magyarázta Venczi Vidor János megyei tanácsos. – A személyes szükségletek, tisztálkodás, főzés mellett a környékbeliek az állataik: lovak, szarvasmarhák számára is ebből a kútból hordtak vizet.”

2006. november 23., 00:002006. november 23., 00:00

 Pokorny László megyei tanácsos, a költségvetési bizottság tagja és Venczi Vidor János ötezer lejt harcoltak ki arra, hogy a Remeteszeg utcai kút vizét felvezessék Besébe. Virgil Blaj, a vízszolgáltató vállalat igazgatója közölte, a kutat két hónap alatt szerelték fel. Hozzáfűzte, az elektromos árammal működő szivattyú segítségével üzemelő kutat a vízszolgáltató vállalat tulajdonképpen saját költségén hozta létre, hiszen a megyei tanácstól kapott összeg csupán a csövek lefektetésére és a szivattyú felszerelésére volt elégséges. „Megtettük, mert úgy gondoltuk, hogy ezzel is segíthetünk az ott élő családokon. De nekünk ebből semmi hasznunk nem származott” – fogalmazott az igazgató. Az elektromos szivattyú meghajtásához használt energiát a lakosok fizetik majd: Venczi Vidor János elmondta, a kiszámlázott összeget elosztják a családok között, a családtagok számával arányosan.  Blaj kifejtette, a kútban egyszerre tárolható vízmennyiség csupán a nappali fogyasztásra elegendő. Ezt Venczi Vidor János is megerősítette, aki arra kérte a környék lakóit, hogy egyelőre csak nappal, a legszükségesebbekre használják a vizet, hogy a kút éjszaka feltelhessen.
A héten felszerelt kút azonban csupán ideiglenes megoldás, az Aquaserv városi vízszolgáltató vállalat ugyanis már tervbe vette a Bese városnegyedi víz- és csatornahálózat kiépítését. Sófalvi Szabolcs, az Aquaserv szóvivője közölte, a Remeteszeg utcában már a múlt héten elkezdték a munkálatokat, a környékre idén bevezetik a vizet. „A távolabbi utcákban tavasszal folytatják a munkálatokat, jövő őszre pedig minden utcában lesz ivóvíz és szennyvízcsatorna” – jelentette ki a szóvivő.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. október 01., szerda

Ingyenesen kapnak fogkrémet és tisztasági betétet a diákok egy erdélyi városban

Egyedülálló kezdeményezés indult Brassóban: ingyenesen kapnak fogkrémet és egészségügyi betétet a diákok – jelentette be a határozattervezetet a város polgármestere.

Ingyenesen kapnak fogkrémet és tisztasági betétet a diákok egy erdélyi városban
2025. október 01., szerda

Leszerelték Hunyadi János szobrát a vajdahunyadi vár Buzogány-tornyának tetejéről

152 év után először szerelték le kedden a vajdahunyadi vár Buzogány-tornyán álló, Hunyadi János ábrázoló szobrot – jelentette be a dél-erdélyi város önkormányzata.

Leszerelték Hunyadi János szobrát a vajdahunyadi vár Buzogány-tornyának tetejéről
2025. október 01., szerda

Méz, propolisz és zümmögés: természetes gyógymódok Aranyosszéken (VIDEÓ)

Méhész és apiterapeuta házaspárhoz látogattunk el az aranyosszéki Kövenden. Gazdaszemmel című videós riportsorozatunk újabb részében annak jártunk utána, hogyan gyógyítanak a méhek és a méhészeti termékek.

Méz, propolisz és zümmögés: természetes gyógymódok Aranyosszéken (VIDEÓ)
2025. szeptember 30., kedd

A Srí Lanka-iak is anyanyelvükön hallgathatnak misét Temesváron – tudta meg Nicușor Dan Pál József Csaba püspöktől

A Srí Lankáról érkezett vendégmunkások is anyanyelvükön hallgathatnak misét a temesvári római katolikus székesegyházban – erről beszélt Pál József Csaba temesvári püspök a templomba látogató Nicușor Dan államfőnek.

A Srí Lanka-iak is anyanyelvükön hallgathatnak misét Temesváron – tudta meg Nicușor Dan Pál József Csaba püspöktől
2025. szeptember 30., kedd

Kolozs megye díszpolgára lett Ráduly-Zörgő Éva olimpikon gerelyhajító, iskolapszichológus

Az RMDSZ-frakció javaslatára díszpolgári címet adományozott kedden a Kolozs Megyei Tanács Ráduly-Zörgő Éva logopédusnak, iskolapszichológusnak, sportvezetőnek, egyetemi oktatónak, olimpikon gerelyhajítónak.

Kolozs megye díszpolgára lett Ráduly-Zörgő Éva olimpikon gerelyhajító, iskolapszichológus
2025. szeptember 30., kedd

Másfél éves késésben a turistacsalogatónak szánt millenniumi híd felújítása

Az eredetileg 2024 áprilisára tervezett befejezéshez képest már másfél év eltelt, és az Arad megyei kisváros önkormányzata továbbra sem tudja megmondani, mikorra készülhet el a beruházás.

Másfél éves késésben a turistacsalogatónak szánt millenniumi híd felújítása
2025. szeptember 30., kedd

Kuriózumnak ígérkezik a Resicabánya feletti függő sétány és kerékpárút

Függő sétányt alakítanak ki a Resicabánya központja felett átívelő egykori ipari drótkötélpályából. Az egykori ipari létesítmény több mint 700 méter hosszú, gyalogosoknak és kerékpárosoknak szánt sétálóutcává alakul át a város fölött 30 méteren.

Kuriózumnak ígérkezik a Resicabánya feletti függő sétány és kerékpárút
2025. szeptember 29., hétfő

Tinédzser rémálom: lopott kocsival, ittasan, engedély nélkül száguldozott Nagyvárad környékén

Több bűncselekményt is elkövetett az a 18 éves nagyváradi fiatalember, aki a rendőrök elől akart elmenekülni, de végül Bors határában megállásra kényszerítették.

Tinédzser rémálom: lopott kocsival, ittasan, engedély nélkül száguldozott Nagyvárad környékén
2025. szeptember 29., hétfő

A Kolozs megyei ítélőtábla elrendelte 2,6 millió lej elkobzását Cătălin Cherecheș volt nagybányai polgármestertől

A Kolozs megyei ítélőtábla elrendelte hétfőn Cătălin Cherecheș volt nagybányai polgármester 2,6 millió lej összegű igazolatlan eredetű vagyonának elkobzását. Az ítélet nem jogerős, 15 napon belül megfellebbezhető.

A Kolozs megyei ítélőtábla elrendelte 2,6 millió lej elkobzását Cătălin Cherecheș volt nagybányai polgármestertől
2025. szeptember 29., hétfő

Márton Áronra is emlékeztek a gyulafehérvári Szent Mihály-napi búcsún

Szent Mihály, Szent Gábor és Szent Rafael főangyalok ünnepén, hétfőn számos zarándok gyűlt össze a gyulafehérvári Szent Mihály-székesegyház búcsúünnepére.

Márton Áronra is emlékeztek a gyulafehérvári Szent Mihály-napi búcsún