
Összefogásra buzdítja a háromszéki románokat a Kovászna, Hargita, Maros megyei Románok Civil Fóruma: meglátásuk szerint a Székelyföldön kisebbségben levő románok így akár polgármesteri tisztséget is nyerhetnek azokban a falvakban, ahol a számuk megközelíti a magyarokét.
2016. március 03., 19:192016. március 03., 19:19
2016. március 03., 19:422016. március 03., 19:42
Felhívásukban találkozóra hívják a román politikai pártok helyi képviselőit, hogy közösen találják meg az együttműködés formáit. Ioan Lăcătuşu, a fórum egyik alapítója (képünkön) az Agerpres hírügynökségnek úgy nyilatkozott, több településen a román közösségnek évek óta nincs képviselője a helyi önkormányzatban, mert a románok szavazatai megoszlanak a különböző politikai pártok között, másrészt a vegyes nemzetiségű összetételű falvakban sem tudtak éppen ezért román polgármestert választani, bár elméletileg lett volna rá esély.
Hangsúlyozta, javaslata nem vonatkozik a Bodza-vidék településeire, ahol egyértelmű többségben vannak a románok, hanem például Bölön, Bereck vagy Nagybacon községre, ahol több tízre vagy akár több százra rúg a románok száma.
„Ezeken a településeken a három lista helyett egyet kell indítani, ha megfontoltak vagyunk, és nem egymással marakodunk, akkor sokkal nagyobb esélyünk lesz a képviseletre” – fejtette ki Lăcătuşu.
Mint mondta, összefogás körvonalazódik már Kézdivásárhelyen, ahol 1293 román nemzetiségű él, és 16 ezer magyar, de együttműködve lenne esély arra, hogy több év után bejuttassanak egy képviselőt az önkormányzatba. A fórum képviselője szerint a román pártok helyi vezetői megerősítették, hogy részt vesznek a szombati találkozón.
Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.
A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.
Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.
A közúti beruházásokért felelős társaság (CNIR) csütörtökön kiadta a megbízást az Erdélyt Moldvával összekötő, A8-as sztráda Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti (1D jelzésű) szakasza kivitelezésének elindítására.
Nemcsak római katolikusok zarándokolnak a csodatevő Mária-képhez, hanem felekezetre és nemzetiségre való tekintet nélkül jönnek fohászkodni a hívek a Szűzanyához, ezért több nyelven celebrálnak szentmiséket a Maros völgyében található kegytemplomban.
Idén először háromnaposra bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok, amelyet augusztus 27–29. között ötödik alkalommal szerveznek meg.
A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.
A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.
Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
szóljon hozzá!