
Fotó: Kristó Róbert
Közösen pályázik Arad és és a magyarországi Békés megye európai uniós forrásokra a határ menti utak felújítása érdekében. Erről Aradon írt alá szándéknyilatkozatot kedden Iustin Cionca, az Arad megyei önkormányzat, és Zalai Mihály, a Békés Megyei Önkormányzat elnöke.
2017. május 17., 10:352017. május 17., 10:35
A Maszol hírportál jelentése szerint az Európai Regionális Fejlesztési Alap által finanszírozott Interreg V-A Románia-Magyarország Program keretében a két megye közel 13,8 millió eurós (4,27 milliárd forint) támogatást kíván lehívni a határ menti utak fejlesztésére. Az összeg nagyobb részét romániai utak felújítására kívánják fordítani. A pályázat révén Arad megyében a Pécska és Tornya közti 10 km-es, a Kürtös-Szentmárton-Székudvar közti 21 km-es, valamint a Székudvar-Nadab és Szentmárton-Simánd közötti, összesen 13 km-es útszakasz felújítását, valamint egy kürtösi teherforgalmi kerülőút megépítését tervezik.
Az utakon ugyanis a Déva felé tartó 7-es, valamint a Temesvár irányába haladó 69-es országút, és az A1-es autópálya forgalmának egy részét vezetik el a kevésbé forgalmas határátkelőhelyek felé.
A megpályázott összeg kisebb része, közel egymillió euró jut Békés megyének. Itt közlekedési csomópontok fejlesztési tervére fordítják majd a pénzt - mondta Zalai Mihály. „Igazi összefogás van kialakulóban, hiszen a 21 település közül, amelyik ilyen terveket jogosult készíteni, húsz jelezte a szándékát, és nyertes pályázat esetén biztosítja az önrészt. Akik tervekkel rendelkeznek, általában hamarabb tudnak terveket megvalósítani, és ezt felismerték Békés megyében” - fejtette ki a közgyűlés elnöke.
Arad és Békés megye másik stratégiai fontosságú, nagyjából ugyanekkora összegű pályázata az egészségügyi infrastruktúra fejlesztéséről szól majd, és - kölcsönösségi alapon - annak több mint kilencven százalékban Békés megye lesz a haszonélvezője.
Halász Judit koncertjével kezdődött csütörtök este a XI. Temesvári Magyar Napok, amely vasárnapig mintegy 120 rendezvénnyel várja a bánsági nagyváros magyar közösségét és a más nemzetiségű érdeklődőket.
Tűz keletkezett szombatról vasárnapra virradóra a kolozsvári Hașdeu (Kőkert) diákkampusz 17-es bentlakásának ötödik emeletén. Az épületben mintegy kétszáz diák tartózkodott, többségük még a tűzoltók megérkezése előtt kijutott a kollégiumból.
Ételmérgezésre utaló tünetek jelentkeztek szombat este egy zártkörű rendezvény résztvevőinél a Szeben megyei Feleken (Avrig), a Brukenthal-palota rendezvénytermében.
Lassan eltűnik a magyar üzletekből a valódi parajdi só: a 2025-ös bányakatasztrófa előtt kitermelt készletek a gyártóknál lényegében elfogytak, és már a kereskedőknél is egyre kevesebb maradt. A kieső mennyiséget részben dési sóval pótolják.
Miközben a gyerekek egyre több időt töltenek zárt terekben és képernyők előtt, a természetpedagógia éppen az ellenkező irányba hívja őket: ki a szabadba, ahol lehet sarat dagasztani, menedéket építeni, nyomokat követni, felfedezni és közben tanulni.
Visszaesett az illegális migráció és a lopott gépjárművek felderítése a román–magyar határ térségében Románia 2025. január 1-jei schengeni csatlakozása óta. A Nagyváradi Területi Határrendészeti Felügyelőség sajtóosztálya válaszolt a Krónika kérdéseire.
Szeptember 27-től szigorúbb uniós szabályok vonatkoznak arra, mit állíthatnak a cégek termékeik és működésük környezeti hatásáról.
Több mint 300 dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura, tájékoztat a Kolozs Megyei Munkaerő-elhelyezési Ügynökség (AJOFM) közleménye. A Fujikura 26 év alatt megvált romániai dolgozóinak több mint 90 százalékát&
Két fiatal vesztette életét szombat hajnalban Petrozsényben, miután személygépkocsijuk lesodródott az úttestről és egy villanyoszlopnak csapódott. A fiatalok halálát az útviszonyokhoz képest túl nagy sebesség okozhatta.
Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.
szóljon hozzá!