
Fotó: Veres Nándor
A törvényszéki orvostani jelentés alapján a tüdőbe jutott nagy mennyiségű víz miatt a légzés, majd a szív leállása okozta a múlt szerdán a Szent Anna-tóban eltűnt magyarországi fiatal halálát – közölte csütörtökön Gheorghe Filip, a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
2015. június 12., 10:522015. június 12., 10:52
Filip munkatársunk érdeklődésére elmondta, az ügyben jelenleg az eset pontos körülményeinek feltárására irányuló „in rem” bűnügyi vizsgálat zajlik, gondatlanságból elkövetett emberölés gyanújával. Konkrét gyanúsított még nincs, egyelőre azt vizsgálják, hogy felelősség terheli-e a diákcsoportot kísérő felnőtteket.
Amint arról beszámoltunk, a holttest a parttól mintegy 10–15 méterre került elő a tó fenekéről, 180 centiméter mélységű vízből. A 14 éves fiú a Pest megyei Alsónémediből származik, egy 36 diákból álló csoport tagjaként érkezett Nagyajtára, Alsónémedi székelyföldi testvértelepülésére.
A csoport június 3-án, szerdán látogatott el a Szent Anna-tóhoz, ahol a gyermekek a felügyelők engedélyével mentek a vízbe. Délután vihar közeledett, ezért a felügyelők kiszólították a gyermekeket a tóból. Ekkor vették észre, hogy az egyik fiú hiányzik. Csak a parton hagyott ruháit találták meg.
A katasztrófavédelem öt búvárral, fényszórókkal kezdte el aznap a fiú keresését, nem sokkal éjfél előtt azonban felfüggesztették a műveletet. Csütörtökön reggel újult erőkkel kezdődött a keresés, a fiú holttestét a délelőtti órákban hozták ki a vízből.
Sárga, vagyis elsőfokú figyelmeztetést adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) kánikula miatt az ország hat nyugati és északnyugati megyéjére.
A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.
Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.
Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
szóljon hozzá!