2012. január 19., 08:282012. január 19., 08:28
Úgy véli, nincs könnyű helyzetben a magyar kormány, egy év alatt nem lehet helyrehozni, amit a korábbi országvezetés nyolc év alatt tönkretett, éppen ezért türelemre kéri az anyaország polgárait. A háromszéki politikus hangsúlyozta, politikamentes tüntetést szeretnének, de a háromszéki városokban az MPP, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) vezetői is felszólalnak.
Hangsúlyozta továbbá, az MPP nem szeretné, ha az általuk kezdeményezett megmozdulás összemosódna az országban zajló tiltakozássorozattal. Bálint József, a párt sepsiszentgyörgyi elnöke kifejtette, a székelyeket is sújtja a román kormány megszorító politikája, ám eddig azért nem vonultak utcára, mert nem látják az alternatívát a jelenlegi országvezetésre. Fazakas Tibor, az MPP országos alelnöke úgy fogalmazott, a romániai politikai osztály megbukott, új megoldásokra van szükség.
Nem folytatja pártpolitikai szerepvállalását, sem a Romániai Magyar Egységpárt (RMEP) létrehozását Kátai István, az első erdélyi Tisza-sziget alapítója. Ezt ő maga jelentette be vasárnap egy, a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésben.
Sárga, vagyis elsőfokú figyelmeztetést adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) kánikula miatt az ország hat nyugati és északnyugati megyéjére.
A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.
Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.
Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.