
A felsőoktatási stratégia céljaihoz jól illeszkedik az Óbudai Egyetemen tavaly elindított Kárpát-medencei Online Oktatási Centrum (K-MOOC), amely magyar nyelven biztosítja a képernyőről tanulás lehetőségét – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) felsőoktatásért felelős államtitkára hétfőn Budapesten.
2015. november 23., 14:432015. november 23., 14:43
Palkovics László az Óbudai Egyetem napján, az oktatási centrumhoz és annak támogató, patronáló hálózatához csatlakozott határon túli, magyar tannyelvű oktatási intézmények és civil szervezetek vezetőinek találkozóján közölte: a felsőoktatási stratégia kiemelt célja, hogy azoknak a fiataloknak, akik szeretnének egyetemen, főiskolán továbbtanulni, ne kelljen eljönniük abból a régióból, ahol születtek, mivel akkor elég kicsi annak esélye, hogy visszatérnek.
Ugyanez igaz a határon túli magyarokra is, az ő esetükben is az a cél, hogy a szülőföldjükön szerezzenek diplomát, és utána ott hasznosítsák a tudásukat – tette hozzá. Kitért arra: szintén cél a közösségi felsőoktatási központok létrehozása – ezeket korábban közösségi főiskolának hívták –, amelyek egy akkreditált főiskola, egyetem részeként, annak finanszírozásában kihelyezett képzési helyszínként működnek. Ezek esetében is hasznos lehet az online oktatási forma.
Száraz Dénes, a K-MOOC igazgatója az oktatási centrumról elmondta, ez a fajta online oktatási forma 2012-ben kezdett el terjedni, elsősorban angol nyelven. Az egyetemen elindított magyar nyelvű képzéshez eddig 13 határon túli és 16 magyarországi intézmény csatlakozott, köztük például a Sapienta Erdélyi Magyar Tudományegyetem és a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Romániából, a Selye János Egyetem Szlovákiából, illetve a Budapesti Corvinus Egyetem, a Szegedi Tudományegyetem és a Pécsi Tudományegyetem. Ezek mindegyike hirdethet meg kurzust, valamint a csatlakozó intézmények valamennyi hallgatója beiratkozhat ezekre – közölte.
Hozzátette, tavaly szeptemberben négy kurzus indult el, majd a következő félévben kilenc kurzus közül választhattak a hallgatók, míg a jelenlegi félévben már húsz kurzusra lehetett beiratkozni. Az Óbudai Egyetem képzési kínálata tavaly szeptemberben bővült az online oktatási centrummal, amely egységes platformot biztosítva kiszolgálja a Kárpát-medencében magyar tannyelvű képzést folytató összes felsőoktatási intézményt, különös tekintettel a határon túliakra.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.
A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.
Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.
szóljon hozzá!