
Kútba fulladtak az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) közötti tárgyalások, ennek következtében a néppárt önállóan vesz részt a júniusi önkormányzati választáson. A Kelemen Hunor RMDSZ-elnökkel csütörtökön folytatott egyeztetését követően Szilágyi Zsolt EMNP-elnök úgy vélekedett, a kolozsvári tárgyaláson a szövetség attól is elállt, amiben decemberben már megegyeztek.
2016. január 28., 17:102016. január 28., 17:10
2016. január 30., 09:072016. január 30., 09:07
Szilágyi emlékeztetett: decemberben megegyeztek abban, hogy a marosvásárhelyi előválasztások nyertesét, az RMDSZ-es Soós Zoltánt a három erdélyi magyar párt közös jelöltjeként mindhárom párt logójával indítják el a választási versenyben. Az RMDSZ viszont most már ahhoz ragaszkodik, hogy Soós Zoltán független jelöltként vegyen részt a választáson.
A politikus megalapozatlannak tartotta az RMDSZ állítását, miszerint a választási törvény nem teszi lehetővé a kisebbségi szervezetek számára a koalíciók megkötését. Hozzátette, a törvény vitatott paragrafusa érvényben volt a két korábbi választáson is, és nem jelentett akadályt például a Német Demokrata Fórumnak abban, hogy Temesváron román pártokkal szövetkezve induljon az önkormányzati választásokon. Szerinte a törvénycikkelyre való hivatkozással az RMDSZ csupán kibúvót keres az összefogás alól, és a pártérdeket próbálja érvényesíteni a közösségi érdekkel szemben.
Szilágyi kijelentette: pártja tartja magát ahhoz, hogy Marosvásárhelyen Soós Zoltánt támogassa, a csütörtöki megbeszélés után azonban arra készül, hogy Erdély más településein önállóan állítson polgármesterjelölteket és önkormányzati jelöltlistákat. Az EMNP elnöke emlékeztetett rá: pártja korábban közös választási párt bejegyzését javasolta. Érzékelvén az RMDSZ elutasítását, a csütörtöki tárgyaláson azt javasolta, hogy koalíciós jelöltlistákkal erősítsék a képviseletet azokban a megyékben, ahol kisebbségben van a magyarság. Amikor az RMDSZ ezt is elutasította, akkor azt javasolták, hogy egyezzenek meg, hol nem indítanak jelölteket egymás ellen. Az RMDSZ viszont ezt sem fogadta el.
A néppárt vezetője komolytalannak tartotta az RMDSZ javaslatát, hogy a szövetség listáira kerüljenek fel az EMNP jelöltjei. Úgy vélte: nincs garancia arra, hogy az RMDSZ színeiben megválasztott EMNP-jelöltek megőrizhetnék politikai identitásukat. Szerinte az RMDSZ bármikor leválthatná őket az önkormányzati tisztségekből, és a saját jelöltjeit küldhetné helyettük.
Az EMNP kolozsvári sajtótájékoztatóján részt vevő Bereczki Ferenc, az alakulat Maros megyei szervezetének elnöke úgy vélekedett, Marosvásárhelyen az a furcsa helyzet alakult ki: amikor az EMNP azért küzd, hogy az RMDSZ-es Soós Zoltán megnyerje a polgármester-választást, a közös jelölt saját pártjának országos vezetősége viszont akadályozza ezt. Egyértelműnek tartotta ugyanis, hogy Soósnak akkor lehetnek esélyei, ha koalíciós jelöltként indul, és a magyar pártok az önkormányzati testületbe is koalíciós listát neveznek be.
Szilágyi Zsolt az MTI kérdésére elmondta, a csütörtöki tárgyaláson csak abban tudtak megegyezni, hogy mindkét félnek fontos a magyar választók mozgósítása az önkormányzati választásokon. Hozzátette: a tárgyalás anélkül fejeződött be, hogy újabb tárgyalási fordulóról egyeztek volna meg.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.
A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.
Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.
szóljon hozzá!