2008. február 18., 00:002008. február 18., 00:00
A kérdés lényege tudniillik az, hogy a regisztrációs adó sérti az áruk szabad forgalmára vonatkozó alapvető uniós jogot. Ez az a jog, amelynek alapján több hazai bíróság is törvénytelennek minősítette már az adót, és annak visszafizetésére kötelezte az államot (bár egyelőre még csak alapfokon). Mondhat Kovács László, amit akar (akit mellesleg nem tekintek egy kimagasló intellektusnak, és akinek párttársai amúgy éppen elveszítettek egy hasonló pert az EU-val szemben), nem az adó mértéke, hanem jellege EU-ellenes. Amúgy a Krónikában megjelent cikkek is említést tettek Kovács László ilyen irányú kifogásaira – azaz, hogy miért is különbözteti meg az autók eredetét –, de a tudósítás már nem volt annyira objektív, hogy részletezze, mi is a helyzet ezzel a kérdéssel; hogyan is lehetséges, hogy végül is ennek figyelmen kívül hagyásával készült el a törvény.
Bármennyire is jogi szőrszálhasogatásnak tűnik a dolog, nagyon is alapvető elvi kérdésről van itt szó. A regisztrációnál megkülönböztetni egy német rendszámú autót egy román rendszámú autótól épp annyira súlyos, mint mondjuk az egyetemre iratkozásnál megkülönböztetni a fekete bőrű jelentkezőt a fehértől. A különbség csak az, hogy nem alapvető emberi, hanem alapvető közösségi/gazdasági jogokat sért a jogszabály. A Markó Béla által mutatott „kiút” így valójában annyi, mintha a feketéket továbbra is megkülönböztetnénk az egyetemre iratkozásnál, de kevesebb pénzt kérnénk tőlük annak fejében, hogy „elviseljük” őket.
Külön magyar vonatkozása a kérdésnek, hogy a törvény – pinkfloydosan szólva – újabb tégla a falban Magyarország és Románia között. A „légiesített” határ ugyanis nagyon is valóságossá válik, amint egy autót netalán Budapestről merészelnénk vásárolni Bukarest helyett. A teljesen indokolatlanul komplikált regisztrációs procedúra mellett (amely igazából nem beírásról, hanem csak átírásról szól, lévén hogy egy, az Unióban már regisztrált autót szeretnék a továbbiakban román rendszámmal használni) a román állam most még jelentős pénzösszeg kifizettetésével is nyomatékosítaná: nehogy azt gondoljuk, Trianon már a múlté.
Ami azt a mondatot illeti, hogy „nem szerencsés ugyanis, ha büntetlenül, megadózatlanul lehet szenynyezni mindannyiunk közös környezetét”, őszintén szólva nem értem, miről is beszélünk. A Băsescu-adó ugyanis valóban a környezetszennyezés mértékével összhangban adóztatta az autókat, azaz az évente befizetett összeget annak függvényében fizettük, hogy az autó mennyire környezetszennyező. A regisztrációs adó viszont épp ellenkező irányba hatott, azaz arra ösztönzött, hogy inkább tartsam meg a Trabantomat, mintsem egy sokkal újabb autót hozzak néhány száz eruóért Ausztriából. Környezetvédelemről beszélni a regisztrációs adó kapcsán addig, amíg egy Roman Diesel teherautó egyetlen pöffentéssel az én autóm egy havi szennyezését köpi ki magából, szerintem legalábbis naivitás, ha nem tudatos félrevezetés. Rendben, adózzuk meg a környezetszennyező autókat, ahogy a Băsescu-adó is tette, de hogy jön ide az autó forgalomba írása? Miért is baj az, ha a román polgár lecseréli a Daciáját egy tíz éves Opelre, és a regisztrációs adó eltörlésével kialakult új árviszonyok között a Daciáját direkt a roncstelepre viszi, mert ugyan kinek kéne egy Dacia, ha néhány száz euróért sokkal újabb és környezetkímélőbb autókat lehet venni? Jelenleg a regisztrációs adó épp azt a szegmenst védi a legjobban (azaz a 10–20 éves, 500–2000 eurós árfekvésű autókat), amelyek a Daciákat végleg a roncstelepre juttatnák.
Szóval én a „környezetvédelmi” adót inkább környezetszennyezési adónak nevezném, amelynek tényleges hatásai:
– a jelenlegi elavult, környezetszenynyező autópark konzerválása,
– a trianoni határok megerősítése,
– az állampolgárok szabadságának korlátozása,
– a romániai (ráadásul külföldi tulajdonú) autógyárak forgalmának növelése,
– Tăriceanu autógyári részvényeiből származó bevételeinek növelése.
Félreértés ne essék, adókra szükség van. Azzal is egyetértek, hogy az adót a gazdagoktól vegyük el, akik mondjuk drága autót vásárolnak. Na de egy olyan adó begyűjtése, amely nem a megvásárolt áru értékével, hanem az eredetével áll összhangban, igazságosnak alig mondható.
Bíró Ádám
Másfél évtized múltán
– levél Cselényi Lászlónak, a Duna Televízió elnökének –
Első elragadtatásomban szilveszter éjfelén rögvest felhívtalak, és köszönetet mondtam a műsorért, meg azért, mert a mi időszámításunk szerint is köszöntöttetek bennünket itt, a Kárpátok keleti tájain. Szemeink bepárásodtak, majd felragyogtak. Bízom abban, hogy hasonló pillanatoknak ezután is részesei leszünk. Nem csak mi, akik egy társaságban töltöttük azt az éjszakát, hanem a százezrek, vagy milliók, akik Titeket néztek akkor. A műsorsugárzás helyszínein, a Szolnoki Színházban és Budapesten is még csak 11 óra volt, de a Brassótól Ungvárig zúgó és a mi újesztendőnket hírül adó harangok hangját meghallottátok, a társulat tagjai kijöttek a színpadra, és elénekeltétek nekünk a Székely himnuszt, aztán egy óra múlva újból felálltunk, hogy együtt mondjuk el közös nemzeti imánkat… És ez így volt jó. Felemelő élmény volt a vajdasági színésszel együtt mondani a Szózatot.
Akkor kamerák és tévékészülékek, jeladók és jelvevők között felizzottak a vonalak…
Jól indult a 16. év. A legszebb kor egy távképes médiumnak is, olyan, mint amikor nagylány lesz a kislányból.
De mi is volt az a lelkesültség, amely sokunkat magával ragadott? Pillanat, vagy tartós élmény marad? Lásd, hetekkel utána még mindig hatása alatt vagyok. Egy gesztus, a ránk figyelés, az empátia ilyen sokat jelenthet... Ne tűnjék merész kijelentésnek: az érzelem gyakran erősebb az érdekeknél. Ez lehet a legerősebb kapocs, amely egybeforraszt bennünket.
Emlékszel, László, amikor együtt szolgáltunk Bukarestben a Román Televízió magyar szerkesztőségében, hányszor beszélgettünk az „érzelmi televíziózásról”, arról, hogy üzeneteinket a lelkek megnyitásával igyekezzünk célba juttatni? Örömmel fedezem föl ars poeticádban közös szakmai-pszichológiai leleményünket, büszkék is vagyunk Rád, mint aki kicsit a mi „transzszilván neveltünk” vagy. Sajátos értékrendünkkel érkeztél egy tágasabb dimenzióba: a Kárpát-medencébe – és az égi antenna segítségével még azon is túl.
Egy gondolat erejéig visszatérek a szilveszteri éjszakához: továbbítsd köszönetünket Balázs Péterék felé is. Rögzítettük magunkban azt a csoportképet, amelyen az egész társulat elénk állt a rivaldában, és nagy empátiával énekelte nekünk-velünk, hogy „…ne hagyd elveszni…” Erőt adtatok, és ha velünk maradtok, bizonyára nem veszünk el. Kívánom, hogy székely szőttes fekete-piros tarisznyádból sose fogyjon ki a hazai, az erdélyi hagyomány. Osztogasd, amerre tudod azoknak, akik elfogadják, mert ez a kincs is olyan, mint a szeretet: minél több felé osztják, annál több marad belőle. Nem dicsekvésként, de szerény elégtétellel valljuk és vállaljuk, hogy már a századokkal ezelőtti Erdélyt mi Európa előképének tekintjük, ahol négy náció és hét vallás élt és él egymás mellett, s ha voltak is közöttünk horzsolódások, végletes és végzetes összeütközésektől megkímélt a Gondviselés. „Mai rău să nu fie – csak rosszabb ne legyen”, így a román szállóige, ami olykor bosszantó is, ha a beletörődésre indít, de be kell látnunk, esetünkben csak így remélhetjük, hogy a gondokat „békévé oldja az emlékezés”, s a jövő tervezésében meggyőződésünkké válik az egymásrautaltságunk. A magyarok körében Avram Iancu nem mindenki által kedvelt személyiség, de egy gondolata, amit Simonffy magyar honvédezredeshez írott levelében kimond, megszívlelendő: „Magyarok, vegyétek tudomásul, hogy Erdélyben sohasem fogtok románok nélkül élni, de ti, románok, ti is tudjátok meg, hogy a magyarokkal együtt kell élnetek Erdély földjén.”
Kedves László, a közszolgálatiság krédójával kívánok újabb sikeres másfél évtizedeket. Kívánok krimimentes filmeket és egyre több Mentor-szerű műsort, amely annyi, a múltban elszenvedett veszteség és megaláztatás után megerősít reményeinkben, az egymás iránti megértésben, és felemel nemzeti méltóságunkban.
A naponkénti viszontlátás jegyében szeretettel köszönt pályatársad,
Csép Sándor, kolozsvári újságíró
Etnikai színezetű vita alakult ki a kolozsvári képviselő-testület csütörtöki ülésén, amikor az AUR egyik tanácsosa elégedetlenségének adott hangot a december elsejei román ünnepségre, illetve a Kolozsvári Magyar Napokra fordított pénzösszegek kapcsán.
A marosvásárhelyi polgármesteri hivatal kiírta az ötletpályázatot a Kossuth- és Herder-díjas író, Sütő András szobrának megtervezésére. Az alkotással „párban” egy román személyiségnek is szobrot állítanak Marosvásárhelyen.
Az aradi műemléképületekről és az épített örökség védelméről tartott előadást a Maros-parti városban Erhardt Gábor építész, az MCC műhelyvezetője és Bognár Levente, aki húsz éven át volt megszakítás nélkül Arad alpolgármestere.
Beigazolódott a sajtóértesülés: az ANAF a bírósághoz fordul, hogy lefoglalhassa azt a házat, ahol Klaus Iohannis a feleségével él, amíg meg nem kapja a volt elnöki házaspárhoz az utólag elkobzott nagyszebeni ingatlan bérleti díjából befolyt összeget.
Sürgős állagmegóvási munkálatok miatt lezárják Brassó legkeskenyebb utcáját, a turistalátványosságként is ismert Zsinór utcát – jelentette be a Cenk alatti város polgármesteri hivatala.
Egy 27 éves, kerekesszékes férfi meghalt, egy másik 18 éves pedig súlyosan megsérült, miután szerda este elütötte őket egy autó a Bihar megyei Váradszentmárton községben, Kardó településen tal&
Egy személy orvosi ellátásra szorult és kórházba kellett szállítani, miután csütörtök reggel gázszagot jelentettek egy zilahi panelházban. Az épület 27 lakóját evakuálták.
A szórvány nem az elfogyás szigete, hanem a magyar jövő határvidéke – hangzott el a hétvégén Aradon, a Magyar Szórvány Napján tartott RMDSZ-es vándorkonferencián.
A gyermekkori magas vérnyomás világszerte riasztó ütemben terjed: az ezredfordulóhoz képest mára közel kétszer annyi fiatal él hipertóniával, ami már több mint 114 millió gyermeket érint.
Erdélyi magyar akadémikusok arcképcsarnoka címmel nyílik kiállítás a Kolozsvári Művészeti Múzeumnak otthont adó Bánffy-palotában a magyar tudomány napja alkalmából.