Hirdetés

Olcsóbb lesz a dráguló víz

Bár drasztikus csökkentésre nem számíthatnak, a fogyasztók elvileg jól járhatnak azzal, hogy január elsejétől a lakosság és az ipari vállalatok által használt közüzemi vízre is kiterjesztik a 9 százalékos kedvezményes áfát a jelenlegi 24 százalék helyett.

Krónika

2015. november 02., 19:222015. november 02., 19:22

A szolgáltatók képviselői azt ígérik, a forgalmi adó csökkentése a számlákon is „megmutatkozik” majd, annak ellenére is, hogy több önkormányzat az áremelés mellett döntött az év elején, Háromszéken pedig épp november elsejétől növelték a díjat.

Udvarhelyszéken 15 százalékkal csökken majd a csapvíz köbméterenkénti ára – legalábbis ezt ígéri az Aqua Nova Hargita Kft., a díjlefaragás azonban a szennyvízelvezetésre nem vonatkozik – közölte Bálint-Major Áron, a vállalat igazgatója. Hozzátette, a szolgáltató a csökkentésre vonatkozó kérést már decemberben benyújtja az önkormányzatnak, a képviselőtestület várhatóan januárban dönt az ügyben. Emlékeztetett, az udvarhelyi önkormányzat ez év tavaszán 3,60 lejre emelte a csapvíz köbméterenkénti árát.

46 banit spórolhatnak

Fülöp Árpád, a Szentegyházán, valamint Fenyéd, Oroszhegy, Zetelaka, Máréfalva és Homoródszentmárton községben szolgáltató Harvíz Rt. főkönyvelőjétől megtudtuk, ügyfeleik egészen pontosan 46 banival fognak kevesebbet fizetni a csapvízért szilveszter után.

A honlapjukon megtalálható információk szerint az ivó- és szennyvízszolgáltatás ára az említett településeken jelenleg 2,93, illetve 2,30 lej, a két szolgáltatás értéke áfával köbméterenként 6,48 lej. A Maros megyében és Székelykeresztúron jelen lévő Aquaserv Regionális Vízszolgáltató sajtószóvivője, Nicu Tomuleţiu arról tájékoztatott, a 15 százalékos csökkentés már akkor automatikusan életbe lép, amikor a Hivatalos Közlönyben megjelenik a víz áfacsökkentéséről szóló határozat.

Kolozsváron a Szamos Vízszolgáltató Vállalat (Compania Ape Someş) biztosra ígéri, hogy a kincses városiaknak kevesebbet kell fizetniük a csapvízért jövőtől.

„Természetesen a szolgáltatás árában is tetten érhető lesz az áfacsökkentés, nem áll szándékunkban, hogy megnehezítsük az ügyfeleink dolgát. Betartjuk az ország törvényeit, és azonnal alkalmazni fogjuk a díjcsökkentést, amint hatályossá válik a jogszabály” – szögezte le megkeresésünkre Sebastian Lucaciu, a szolgáltató szóvivője.

Csökkentés előtt drágítás

A lakosság minden bizonnyal kevesebbet fog fizetni a vízért, amint csökkentik annak az áfáját, ezt megelőzően azonban „kötelező módon” drágítani fognak – mondta el megkeresésünkre Fejér Sándor. A négy háromszéki városban – Sepsiszentgyörgyön, Kézdivásárhelyen, Kovásznán és Bodzafordulón – és néhány vidéki településen szolgáltató Közművek Rt. igazgatója kifejtette, a novemberi drágításokra az a hitelszerződés kötelezi őket, amely révén a víz- és csatornahálózat korszerűsítésének önrészét fedezték.

Kozsokár Attila aligazgató elmondta, a 200 millió lej értékű munkálat 9 százalékos önrészére felvett hitelt csak azzal a feltétellel folyósította az Európai Fejlesztési Bank, ha három évig (2015-ig) minden évben emelik az árakat. Jövő évtől ez a kötelezettség megszűnik, de november elsejétől a víz köbmétere a jelenlegi 3,58 lejről 3,79 lejre, míg a csatornázási díj 2,70 lejről 3,12 lejre emelkedik. Különben a vállalat több száz családot perel a tartozásaik miatt. A négy városban összesen 6,5 millió lej kinnlevősége van a szolgáltatónak.

A tapasztalatok szerint általában az eljárás hatására elkezdenek törleszteni. Ám előfordul, hogy kénytelenek végrehajtóhoz fordulni, vagyontárgyakat, lakásokat árvereznek el. Idén emiatt már két ingatlan került kalapács alá. „Jelentős adósságot általában a tömbházban lakók halmoznak fel, mert ott olyan a rendszer, hogy egyénileg nem tudnak senkit lekapcsolni a hálózatról” – tájékoztatott Kozsokár Attila.

Amint arról beszámoltunk, a Ponta-kabinet október 27-én sürgősségi kormányrendelettel módosította az adótörvénykönyvet. Ennek értelmében a közüzemi víz áfája a jövő év elejétől 9 százalékra csökken, mind a lakossági, mind pedig az ipari fogyasztók számára – az intézkedés 250 millió lejjel rövidíti meg a költségvetést Eugen Teodorovici pénzügyminiszter szerint.

Becslése szerint azonban a csökkentett áfakulcs alkalmazása nyomán nő a vízfogyasztás, miközben számos termék és szolgáltatás olcsóbb lesz. A kormány azt reméli egyébként, hogy a víz áfájának csökkentése megkönynyíti majd a mezőgazdasági termelők munkáját is, legalábbis azt követően, amikor a parlament rábólint arra a tervezetre, amely révén elkezdődhetne az öntözőrendszer teljes felújítása, erre a kormány valamivel több mint egymilliárd eurót szán.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 14., péntek

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében

Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról

A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról
2026. augusztus 14., péntek

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség

Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség
2026. augusztus 14., péntek

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron

Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr

Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr
2026. augusztus 14., péntek

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró

Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró
2026. augusztus 14., péntek

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal

Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Kolozsváron akkora a bűz, hogy Emil Boc már az illetékes hatóságokhoz fordult

Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.

Kolozsváron akkora a bűz, hogy Emil Boc már az illetékes hatóságokhoz fordult
2026. augusztus 14., péntek

Üzenet a jövőnek: két új időkapszulát helyeztek a csíksomlyói kegytemplom új toronygombjaiba

A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.

Üzenet a jövőnek: két új időkapszulát helyeztek a csíksomlyói kegytemplom új toronygombjaiba
2026. augusztus 14., péntek

Brassói halálos gázolás: őrizetbe vették a sofőrt, és közölték, mi vezethetett a balesethez

Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.

Brassói halálos gázolás: őrizetbe vették a sofőrt, és közölték, mi vezethetett a balesethez
Hirdetés
Hirdetés