Hirdetés

Oktatókat keresnek – Panaszkodnak a csíkszeredai szakiskolák vezetői

Egyre nagyobb problémát okoz a csíkszeredai szakközépiskolák számára a gyakorlati képzéseket oktató, nyugdíjba vonuló mesterek pótlása.

Molnár Rajmond

2016. március 23., 13:132016. március 23., 13:13

A Székely Károly Szakközépiskolákban a legtöbb oktatómester pár évre van a nyugdíjkorhatártól, és vannak olyan nyugdíjazott mesterek is, akik visszajárnak tanítani – tudtuk meg Tankó István igazgatótól, aki szerint évről évre nehezebb a tapasztalt szakemberek pótlása. „Az asztalos szakon jelenleg is nyugdíjas oktatómester tanít” – említette példaként Bálint Gabriella, a Venczel József Szakközépiskola igazgatója. Hozzátette, a tanintézet erdész szakán is egy, az iskolájukban pár évtizede végzett személy az oktatómesterük.

A Kós Károly Építőipari Szakközépiskolában is egy nyugdíjazott mester tartja a gyakorlati képzéseket vízgázszerelő szakon – közölte érdeklődésünkre Szén János iskolaigazgató. Mint rámutatott, évek óta hirdetik ezt az állást, de nem kapnak szakembert az állásra. Hozzátette, az iskola többi szakán jól képzett, fiatal oktatómestereik vannak.

Görbe Péter Hargita megyei főtanfelügyelő lapunknak azt mondta, általános jelenségről van szó, melynek hatását országos szinten is érzékelni lehet. „Mivel korábban mindenkit az elméleti gimnáziumok irányába tereltek, jelenleg ott tartunk, hogy nincsenek szakmunkásaink. Hasonló a helyzet a szakiskolákban is: egyre nehezebb pótolni a nyugdíjba vonuló oktatókat” – mutatott rá Görbe Péter, aki valószínűnek tartja, hogy az elkövetkező időszakban magasabb végzettséggel rendelkezők fognak jelentkezni az ilyen állások betöltésére.

„Ennek az előnye az lehet, hogy az elméleti tudással rendelkezők jobban megfelelnek az állásnak. Ellenben ha a gyakorlati oldalát nézzük, akkor az a gond, hogy például egy mérnök nem tud úgy esztergálni, mint egy gyakorolt szakember, vagy nem minden esetben a felső végzettségű kereskedő bizonyul jó eladónak” – jegyezte meg Görbe.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 14., péntek

Üzenet a jövőnek: két új időkapszulát helyeztek a csíksomlyói kegytemplom új toronygombjaiba

A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.

Üzenet a jövőnek: két új időkapszulát helyeztek a csíksomlyói kegytemplom új toronygombjaiba
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Brassói halálos gázolás: őrizetbe vették a sofőrt, és közölték, mi vezethetett a balesethez

Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.

Brassói halálos gázolás: őrizetbe vették a sofőrt, és közölték, mi vezethetett a balesethez
2026. augusztus 14., péntek

Elkezdődhet egy székelyföldi autópálya-szakasz építése

A közúti beruházásokért felelős társaság (CNIR) csütörtökön kiadta a megbízást az Erdélyt Moldvával összekötő, A8-as sztráda Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti (1D jelzésű) szakasza kivitelezésének elindítására.

Elkezdődhet egy székelyföldi autópálya-szakasz építése
2026. augusztus 14., péntek

Húszezernél is több zarándokot várnak az ősi kegyhelyre, Máriaradnára

Nemcsak római katolikusok zarándokolnak a csodatevő Mária-képhez, hanem felekezetre és nemzetiségre való tekintet nélkül jönnek fohászkodni a hívek a Szűzanyához, ezért több nyelven celebrálnak szentmiséket a Maros völgyében található kegytemplomban.

Húszezernél is több zarándokot várnak az ősi kegyhelyre, Máriaradnára
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Identitásőrzés és nyitás: bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok

Idén először háromnaposra bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok, amelyet augusztus 27–29. között ötödik alkalommal szerveznek meg.

Identitásőrzés és nyitás: bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok
2026. augusztus 13., csütörtök

Fekete mentő botrány: a TikTok több összeesküvés-elméletet terjesztő videót törölt, mint amennyit a médiahatóság kért

A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.

Fekete mentő botrány: a TikTok több összeesküvés-elméletet terjesztő videót törölt, mint amennyit a médiahatóság kért
2026. augusztus 13., csütörtök

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren

A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren
Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren
2026. augusztus 13., csütörtök

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren

Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr

Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr
Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr
2026. augusztus 13., csütörtök

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr

2026. augusztus 12., szerda

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai

Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai
2026. augusztus 12., szerda

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air

Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air
Hirdetés
Hirdetés