
Új oktatásügyi államtitkárt nevez ki az RMDSZ Király András helyett. Értesüléseink szerint a szövetség ezúttal is Arad megyei szakembert választott Pellegrini Miklós személyében.
2017. január 13., 10:132017. január 13., 10:13
Pellegrini Miklós Arad megyei főtanfelügyelő-helyettes váltja értesüléseink szerint Király Andrást az oktatási minisztérium államtitkári tisztségében. Az információt Kelemen Hunor RMDSZ-elnök sajtótanácsosa, Könczei Árpád nem kívánta megerősíteni a Krónikának, de nem is cáfolta.
Pellegrini Miklós lapunk érdeklődésére csütörtökön elismerte, korábban valóban volt szó arról, hogy oktatásügyi államtitkárként folytassa, idén azonban még senkivel sem tárgyalt a témában. „Nem tudok a kérdésre most érdemben válaszolni, mert az csak üres spekuláció lenne. Valóban korábban volt szó róla, ezt nem tagadom, de ez 2016 januárjában volt, tehát körülbelül egy éve. Arról, hogy ebben az évben, 2017-ben a kormányváltás után milyen döntés fog születni, nincs sem személyes, sem hivatalos információm\" – válaszolta lapunk megkeresésére Pellegrini Miklós.
Kérdésünkre hozzáfűzte, a tavalyi beszélgetés óta nem történt semmilyen fejlemény az ügyben. „Egyelőre kivárok\" – tette hozzá. Pellegrini Miklós elmondta továbbá, Király András többször is említette neki, hogy belefáradt, szeretne lemondani az államtitkári tisztségről, és egyébbel akar foglalkozni, „csak ennek több formai és tartalmi akadálya is van\".
Kérdésünkre Király András sem tagadta, hogy lemondana a tisztségről. „Ez már egy nagyon régi kérésem. Abban maradtunk Kelemen Hunor szövetségi elnök úrral, hogy amikor találnak egy utódot, akkor megtörténik a váltás, s hogy január végén beszélgetünk még a kérdésről\" – nyilatkozta a Krónikának az államtitkár. Király András – aki 2010 februárja óta dolgozik államtitkárként az oktatási tárcánál – továbbá leszögezte: korai lenne még értékelni az eddigi tevékenységét, hiszen még hivatalban van.
„A nekrológot nem olvassuk fel a halál bekövetkezte előtt\" – jegyezte meg. A 69 éves Király András államtitkári kinevezése előtt, 2004 és 2008 között Arad megyei parlamenti képviselő volt, korábban volt aradi önkormányzati képviselő is, 2003-tól az aradi Szabadság-szobor Egyesület elnöke, 2005-től a Communitas Alapítvány Szórvány Szaktestületének kuratóriumi tagja.
2026. január elsejétől a Brassóba és Brassópojánára látogató turistáknak napi 12 lejes idegenforgalmi adót kell fizetniük éjszakánként – az összeg egy része a helyi turizmus népszerűsítésére, a másik része a hegyimentőszolgálat kifizetésére megy majd.
A kolozsvári metróprojekt folytatódik, a munkálatokat nem állították le, és a kivitelezési határidő változatlan marad – jelentette be a városi tanács keddi ülésén Emil Boc.
Nagy teljesítményű, korszerű technológiával felszerelt hiperbár kamrát kapott a kolozsvári rehabilitációs kórház, amely ily módon az egyetlen állami egészségügyi intézmény az országban, mely ilyen felszereléssel büszkélkedhet.
Beomlott kedden egy nagyszebeni hotel beltéri medencéje fölötti mennyezet, a hatóságok életbe léptették a vörös beavatkozási tervet – közölte a Szeben megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
A hódmezővásárhelyi gépkocsivezető segélyszállítmányokat vitt Temesvárra, ám a szállítmány nem ért célba, mert az aradi várhíd közelében 1989. december 23-án hajnalban tüzet nyitottak rá, és az akkor 44 éves Tóth Sándor a helyszínen életét vesztette.
Miért ízetlen a mangó, savanyú a narancs és apró a citrom a romániai boltokban? Miközben az európai uniós szabályok elvben valamennyi tagállamban azonosak, a polcokra kerülő gyümölcsök minősége mégis élesen eltér a keleti és a nyugati tagállamokban.
Mintegy 1700 kilogramm illegálisan forgalmazott pirotechnikai eszközt kobzott el a hétvégén a kolozsvári rendőrség egy 65 éves nőtől. Az ügyben bűnvádi eljárás indult.
Három bűncselekmény elkövetésével gyanúsítják azt a krasznahorváti férfit, akit a krasznai rendőrőrs egyenruhásai vasárnap délután 24 órára őrizetbe vettek. Az egyik vád ellene, hogy ittasan vezetett.
A Brassó megyei Fogarason hivatalosan átadták az evangélikus egyház óvodáját és oktatási központját.
Soha nem látott érdeklődés övezte idén Sepsiszentgyörgy hagyományos karácsonyi fényfestését.
szóljon hozzá!