Hirdetés

Öko-villamosvonal épülhet Nagyváradon

Új villamosvonal és buszállomás építését is tervezik Nagyváradon a tömegközlekedés hatékonyabbá tétele, illetve a szén–dioxid-kibocsátás csökkentése érdekében.

Pap Melinda

2017. február 01., 12:202017. február 01., 12:20

A tömegközlekedési infrastruktúrát is bővítené a következő időszakban a nagyváradi városvezetés, amely új villamosvonalat és buszállomást építene. A beruházásokhoz a legutóbbi ülésén adta beleegyezését a tanács, míg a villamosvonal kiépítése uniós támogatással, a vasúti pályaudvar mellett építendő buszállomás helyi forrásokból valósulna meg.

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) és az RMDSZ tanácsosai által megszavazott, a Szociáldemokrata Párt (PSD) által azonban ellenzett határozat szerint 12 millió eurós beruházás keretében több mint 7 kilométeren épülne új villamosvonal, melynek célja, hogy hatékonyabbá tegye a villamosközlekedést Váradszőllős (Nufărul lakónegyed) és az Aradi út között. Az új villamosvonal egyfajta „terelőútként” működne, a jelenlegi meghosszabbításaként végigvezetne az Aradi úton a plázákig, de még a repülőtér előtt, az Auchan nagyáruháznál kanyarodna el a Nagyváradi Egyetem és az Atelierelor utcai villamosdepó irányába. A projekt célja az is, hogy valamennyi, villamossal megközelíthető városrész között lehetővé tegye a közvetlen kapcsolatot, ennek érdekében a Vitéz (Decebal) utcán „körforgalmat” alakítanak ki a villamosoknak, hogy a Rogériusz negyedből érkező járművek is eltérhessenek Váradőssibe.

„Most következik a dokumentáció előkészítése, hogy február végén kiírhassuk a közbeszerzési eljárást. Ha nem lesznek különösebb problémák, idén nyáron el kellene kezdeni a munkát” – jelentette ki a projekt ismertetésekor Ilie Bolojan polgármester, aki szerint a Regionális Operatív Program (POR) keretében számítanak támogatásra. A közel 12 millió eurós projekt kivitelezési munkálatai 30 hónap alatt valósulnának meg. A városvezetés a projekt környezetvédelmi hatásait is hangsúlyozza, rámutatva, hogy az új villamosvonal révén csökken majd a szén–dioxid-kibocsátás a gyakran szmoggal küzdő városban.

Mint rámutat, az új vonal nyolc szakaszból állna nyolc megállóval, a forgalmas útszakaszon intelligens jelzőlámpák biztosítanák a zavartalan közlekedést, és a projekt ökojellegét jelzi az is, hogy a sínek közötti rész füvesített lenne, mely saját öntözőrendszerrel rendelkezne. A projekt megvalósíthatósága érdekében a tanács egy több mint 4700 négyzetméteres magánterület kisajátítását is jóváhagyta mintegy 600 ezer lejért. Ezt csak a PNL-es tanácsosok támogatták, az RMDSZ-frakció álláspontját ismertető Huszár István volt alpolgármester úgy vélte, előbb a támogatást kellene megszerezni.

Az ülésen a testület új autóbusz-állomás építéséről is döntött a vasúti pályaudvar közelében, az 1,2 millió lejes beruházást a büdzséből finanszíroznák, a létesítmény – melynek építését tavasszal kezdi az Abed Negro cég – a Szatmárnémeti felől érkező távolsági buszok fogadására alkalmas. A projektet egyébként azt követően fogadták el, hogy előtte a testület elutasított egy hasonló privát kezdeményezést. Az Autogenn cég „kikosarazását” arra hivatkozva kérte Ilie Bolojan, hogy az nem része a város közlekedési stratégiájának, és mint mondta, a városi buszállomást valamennyi cég használhatná, az Autogenn is.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 27., vasárnap

Egyre kevesebben választják az agropanziókat: a falusi idill önmagában már nem elég

Miközben 2026 első felében csaknem 14 százalékkal kevesebb turista érkezett a romániai agropanziókba, a helyi gasztronómiai pontok száma tovább nőtt, és már új törvény is ösztönözné a falusi élményprogramokat.

Egyre kevesebben választják az agropanziókat: a falusi idill önmagában már nem elég
Hirdetés
2026. szeptember 27., vasárnap

Temesvári Magyar Napok: látványos magyar seregszemle a bánsági szórvány szívében

Mintegy 120 rendezvénnyel várja a bánsági nagyváros magyar közösségét és a más nemzetiségű érdeklődőket vasárnap estig a XI. Temesvári Magyar Napok.

Temesvári Magyar Napok: látványos magyar seregszemle a bánsági szórvány szívében
2026. szeptember 27., vasárnap

Tűz miatt ürítették ki a kolozsvári Hașdeu egyik bentlakását, a KMDSZ segítséget nyújt

Tűz keletkezett szombatról vasárnapra virradóra a kolozsvári Hașdeu (Kőkert) diákkampusz 17-es bentlakásának ötödik emeletén. Az épületben mintegy kétszáz diák tartózkodott, többségük még a tűzoltók megérkezése előtt kijutott a kollégiumból.

Tűz miatt ürítették ki a kolozsvári Hașdeu egyik bentlakását, a KMDSZ segítséget nyújt
2026. szeptember 27., vasárnap

Ételmérgezés gyanújával húsz embert vittek kórházba a Brukenthal-palotából

Ételmérgezésre utaló tünetek jelentkeztek szombat este egy zártkörű rendezvény résztvevőinél a Szeben megyei Feleken (Avrig), a Brukenthal-palota rendezvénytermében.

Ételmérgezés gyanújával húsz embert vittek kórházba a Brukenthal-palotából
Hirdetés
2026. szeptember 26., szombat

Dési só váltja fel a parajdit a magyar piacon

Lassan eltűnik a magyar üzletekből a valódi parajdi só: a 2025-ös bányakatasztrófa előtt kitermelt készletek a gyártóknál lényegében elfogytak, és már a kereskedőknél is egyre kevesebb maradt. A kieső mennyiséget részben dési sóval pótolják.

Dési só váltja fel a parajdit a magyar piacon
Dési só váltja fel a parajdit a magyar piacon
2026. szeptember 26., szombat

Dési só váltja fel a parajdit a magyar piacon

2026. szeptember 26., szombat

Négy fal helyett kaland és egy kis N-vitamin – Mi fán terem a természetpedagógia?

Miközben a gyerekek egyre több időt töltenek zárt terekben és képernyők előtt, a természetpedagógia éppen az ellenkező irányba hívja őket: ki a szabadba, ahol lehet sarat dagasztani, menedéket építeni, nyomokat követni, felfedezni és közben tanulni.

Négy fal helyett kaland és egy kis N-vitamin – Mi fán terem a természetpedagógia?
2026. szeptember 26., szombat

Román–magyar határ: visszaesett az illegális migráció, és megugrott a felderített kábítószeres esetek száma

Visszaesett az illegális migráció és a lopott gépjárművek felderítése a román–magyar határ térségében Románia 2025. január 1-jei schengeni csatlakozása óta. A Nagyváradi Területi Határrendészeti Felügyelőség sajtóosztálya válaszolt a Krónika kérdéseire.

Román–magyar határ: visszaesett az illegális migráció, és megugrott a felderített kábítószeres esetek száma
Hirdetés
2026. szeptember 26., szombat

Erdélyben is szigorúbb mérce jön a zöld ígéretekre: mit jelent ez a termelőknek és a vásárlóknak?

Szeptember 27-től szigorúbb uniós szabályok vonatkoznak arra, mit állíthatnak a cégek termékeik és működésük környezeti hatásáról.

Erdélyben is szigorúbb mérce jön a zöld ígéretekre: mit jelent ez a termelőknek és a vásárlóknak?
2026. szeptember 26., szombat

Több mint 300 dolgozót bocsát el erdélyi üzeméből a japán Fujikura

Több mint 300 dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura, tájékoztat a Kolozs Megyei Munkaerő-elhelyezési Ügynökség (AJOFM) közleménye. A Fujikura 26 év alatt megvált romániai dolgozóinak több mint 90 százalékát&

Több mint 300 dolgozót bocsát el erdélyi üzeméből a japán Fujikura
2026. szeptember 26., szombat

Lesodródtak az útról, esélyük sem volt: két fiatal vesztette életét Petrozsényben

Két fiatal vesztette életét szombat hajnalban Petrozsényben, miután személygépkocsijuk lesodródott az úttestről és egy villanyoszlopnak csapódott. A fiatalok halálát az útviszonyokhoz képest túl nagy sebesség okozhatta.

Lesodródtak az útról, esélyük sem volt: két fiatal vesztette életét Petrozsényben
Hirdetés
Hirdetés