
Idén novemberben befejeződik a sepsiszentgyörgyi mozi épületének a felújítása, átalakítása – jelentette be a csütörtöki terepszemlével egybekötött sajtótájékoztatóján Antal Árpád polgármester.
2015. május 29., 07:112015. május 29., 07:11
Emlékeztetett, többéves küzdelem árán sikerült megszerezni a város számára az ingatlant, Sepsiszentgyörgy országos szinten elsőnek írt alá szerződést az Országos Mozivállalattal (RADEF), majd perek sorozata következett az ingatlant bérlő brassói üzletemberrel, aki korábban diszkót működtetett az épületben.
A felújítást tavaly kezdték el, de még ebben az évben levetítik az első filmet, ígérte az elöljáró. A felújítás 5,2 millió lejes összköltségvetésének több mint 80 százaléka kormányforrásokból származik, a hiányzó összeget a helyi büdzséből fedezik. Antal elmondta, eddig még nem kaptak egy lejt sem a fejlesztési minisztériumtól, de a szerződéseket megkötötték, így „hamarosan a pénznek is meg kell érkeznie”.
Az elöljáró hozzátette, az épületben két intézmény működik majd párhuzamosan: a helyi Andrei Mureşanu Színháznak lesz egy előadóterme, és két, összesen 160 férőhelyes, 3D-s vetítésre alkalmas mozitermet alakítanak ki. Szőcs Gyula, a munkálatokat végző helyi Conico vállalat igazgatója elmondta, a legkorszerűbb igényeknek megfelelő, hangszigetelt termeket építenek, a vetítések nem fogják zavarni a színházi előadást.
A külső burkolat szintén új fejlesztésű, színes, préselt lemezből készül, ami orgonasípszerűen illeszkedik egymáshoz – mondta az igazgató. Az építész közölte továbbá, a tartószerkezetet is megerősítették, mert az a hetvenes években épült az akkori technológiával. A színházi előadóteremnek külön bejárata lesz, öltözőket, raktárt is kialakítanak. Az épület hátsó részéhez hozzáépítettek, ott irodákat, raktárakat alakítanak ki.
A polgármester elmondta, partnereket keresnek majd a mozi működtetésére. „Vannak már jelentkezők, velük szeretnénk megtalálni az arany középutat, hogy román és magyar szinkronnal is vetítsenek majd filmeket” – tette hozzá Antal Árpád.
Sárga, vagyis elsőfokú figyelmeztetést adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) kánikula miatt az ország hat nyugati és északnyugati megyéjére.
A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.
Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.
Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
szóljon hozzá!