Növekvő komfortérzet

A mostani eredményeket egy korábbi, 2001-es kutatás eredményeivel összevetve kitűnik, hogy a diszkrimináció érzete az elmúlt időszakban jelentősen csökkent, hiszen hat évvel ezelőtt még a magyarok 30 százaléka számolt be hátrányos megkülönböztetésről – derül ki a 2006 novemberében készült Erdély című kutatás eredményeiből. Arra a kérdésre, hogy került-e a válaszadó hátrányos helyzetbe élete során az ország többségi lakossága részéről csak azért, mert magyar, a megkérdezettek 79 százaléka nemmel válaszolt. A TÁRKI-kutatás szerint az életkor, a nem és a lakhely nem befolyásolja, hogy az illető a többség részéről tapasztalt-e valaha társadalmi megkülönböztetést. Az eredmények alapján legfeljebb egy nagyon gyenge státushatást lehet kimutatni: a felsőközép és felső státuscsoportba tartozók életük során vagy valóban megtapasztalták az etnikai alapú megkülönböztetést, vagy inkább érzékenyek erre.

A felmérés megállapítja: a személyesen megélt etnikai alapú hátrányok nem vezetnek közvetlenül a migrációs szándék erősödéséhez. Ha viszont a diszkrimináció érzete mellett az erdélyi magyarok és románok közötti viszonyt konfliktusosnak érzékeli a válaszadó, akkor az felerősíti a migrációs szándékot. A Krónika által megkérdezett szakértők egyrészt az európai integrációs folyamattal, a gazdasági növekedéssel, másrészt a diszkriminációval kapcsolatos tudatlansággal, illetve az e téren beindult tájékoztatási kampánynyal magyarázzák a diszkriminációérzet csökkenését.

Asztalos Csaba, az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) szerint várható volt a mostanihoz hasonló eredmény, amely többek között az európai integrációs folyamatnak, a romániai gazdasági növekedésnek, valamint az anyaország és erdélyi magyarok közötti gazdasági, kulturális kapcsolat szorosabbá válásának tudható be. „Mindez persze nem jelenti azt, hogy elégedetten hátradőlhetünk, viszont pesszimista hangulatra sincs okunk. Az emberi jogok és a hátrányos megkülönböztetés bármilyen országban állandó mércének számít. Lehetnek pillanatok, amikor ez a mérce pozitív, ám olyanok is, amikor ez negatív üzenettel jár. Az elmúlt négy évben számtalan példa volt az erdélyi magyarok hátrányos megkülönböztetésére, szélsőséges politikai üzenetekre. Ám a mostani felmérés pozitív üzenetéhez, a magyar közösség közérzetének kialakításához nagyban hozzájárult a politikai stabilitás, a magyarok kormányzati szerepvállalása, a román többség és a magyar kisebbség közötti partnerségi viszony kialakítása” – nyilatkozta lapunknak Asztalos. A CNCD-elnök szerint a TÁRKI-kutatás eredményét a testület 2005-ben végzett felmérése is alátámasztja, amelyből kitűnik: sokkal alacsonyabb a romániai magyarok részéről érkező panaszok száma a többi kisebbség – hangsúlyosan a romák – által jelzett eseteknél. „Többnyire olyan sérelmek érkeztek a diszkriminációellenes tanácshoz, amelyek például az oktatást érintik, de olyan panasz nem, hogy teszem azt, egy magyart nem szolgáltak ki egy vendéglőben, vagy egy taxis nem engedett be a kocsijába magyart. Mindez persze nem jelenti azt, hogy a napi életben ne történtek volna hasonló esetek, de számbelileg nem mérvadóak. Elmondható, hogy egyénileg kevesebb hátrányos megkülönböztetés érte a magyarságot, mint például a roma kisebbség tagjait” – állapította meg Asztalos Csaba. Kérdésünkre fontos előrelépésnek nevezte, hogy Romániában immár bármely állampolgár közvetlenül a bírósághoz fordulhat diszkriminációellenes ügyben, és nem feltétlenül a CNCD-hez, ugyanakkor a bíróságnak ki kell kérnie a szakhatóság véleményét.

Horváth István kolozsvári szociológus kérdésünkre elmondta: a TÁRKI-kutatás eredményét egy 1998-ban készített felmérés is alátámasztja, hiszen abban is nagyon alacsony volt azoknak az aránya, akik közvetlenül megtapasztalták a diszkriminációt, vagy azt nyilatkozták, hogy diszkriminálták őket. A kolozsvári Etnikumközi Viszonyok Kutatóközpontjának igazgatója ugyanakkor hozzátette, az európai országok tapasztalatai – amelyek egyaránt érvényesek a romániai össztársadalomra és a magyar kisebbségre – is azt mutatják, hogy az egyének általában nem tudják pontosan, mi az a diszkrimináció. “„Tudják, mi az, hogy kellemetlen érzés, de azt már nem tudják pontosan, hogy ez etnikai megkülönböztetés. Vagyis az emberek vannak annyira értelmesek, hogy tudják, nem minden eset minősíthető diszkriminációnak, amit ők szubjektíve kellemetlenül élnek meg. A diszkrimináció szubjektív érzése a romániai magyar, de általában a romániai népesség körében általában arról szól, hogy nem tudják, milyen törvények léteznek, és mi minősíthető diszkriminációnak, illetve mi nem” – szögezte le lapunknak a társadalomkutató. Horváth István felhívta a figyelmet arra, hogy Romániában 2000-től intézményesült a diszkriminációellenes küzdelem, egyre többen ismerik a törvényeket, tudják, hol kell jelenteni a diszkriminatív eseteket, létezik érdemi sajtópropaganda, tehát jóval nagyobb a tudatosság azok részéről, akik körében felmerülhet a diszkrimináció ténye. „A mostani felmérés reálisan tükröz két állapotot. Az emberek még mindig nem eléggé érzékenyek a diszkrimináció különböző megnyilvánulási formái iránt, másrészt azokat, akik általában gyakorolják a megkülönböztetést, valamennyire visszafogta a romániai diszkriminációellenes kampány, tudatosítva bennük, hogy ők diszkriminálnak. Ellentmondásosan hangzik, de a tudatlanság, valamint a tudatosítási kampány játszik szerepet abban, hogy egyre kevesebb ember érzi hátrányos helyzetben magát” – állapította meg a Krónikának Horváth István. Érvelése alátámasztására a szociológus elmondta: az EU-tagállamokban tavaly készített felmérés szerint azokban az országokban, ahol megfelelően tematizálták a diszkriminációt, szélesebb rétegek tudnak beazonosítani bizonyos helyzeteket megkülönböztetőként. „A modern társadalomban az egyenlőségeszmény és az ennek kapcsán létező törvények nem mindig hatolnak le a legmélyebb rétegekig, azokig, akik a leginkább ki vannak téve olyan szintű hátrányos megkülönböztetésnek, amelyek az egyenlőségeszmény ellenében hatnak” – jelentette ki a kolozsvári szociológus.