
A nagyváradi Szent László-szobor felállításának elutasítása miatt tiltakoznak a megyeszékhelyi civilek, akik csütörtökön a polgármesteri hivatal előtt szerveztek villámcsődületet.
2015. május 31., 21:422015. május 31., 21:42
Emlékeztettek arra, hogy az önkormányzat újfent az európai uniós támogatásból átépítés alatt álló Szent László (ma Egyesülés) tér projektjének megkötéseivel érvelve utasította el a közel nyolcezer támogató aláírással benyújtott kérésüket arra vonatkozóan, hogy a három román személyiség emlékműve mellé a városalapító lovagkirály közpénzből elkészített szobra is odakerüljön.
A lapunk által is közölt válaszra reagálva Sztuflák Gyula a Facebookon szerveződött társaság nevében rámutatott arra, hogy nincs tudomása a belvárosi szobrokat korlátozó törvénycikkely létezéséről, és ők továbbra is fenntartják a városalapító emlékművének visszaállítására vonatkozó igényüket. A városvezetés érveit nem tartják kielégítőnek, hanem alaptalannak, ezért meghallgatást kérnek Ilie Bolojan polgármestertől és Huszár István alpolgármestertől, hogy „értelmes, nyílt és konstruktív” párbeszédet folytassanak a témában.
A civilek közleményükben leszögezik: „a meghallgatások eredményétől függően mind a belföldi, mind a külföldi közvéleménynyel széles körben ismertetni fogjuk, miként is gondolják és hogyan is működik a gyakorlatban a kisebbségekkel szembeni tolerancia a magát európainak és a tolerancia városának kikiáltó Nagyváradon”. Ismételten leszögezték, hogy a jelenlegi főtérrendezési terv nem tükrözi a város multikulturális történelmét, holott a tér az övéké is.
Közleményükben bírálják az RMDSZ-t is, mert nem tartják helyénvalónak, hogy mintegy a szoborigényüket „kiváltva”, a háttérben, „a váradi magyarok akarata ellenére” megegyezett arról, hogy a Szent László teret a Bémer (ma Ferdinánd) térrel összekötő belvárosi hidat a lovagkirályról nevezzék el. „Felszólítjuk az RMDSZ helyi képviselőit, hogy annak a váradi magyarságnak az akaratát képviseljék, akik által meg voltak választva” – fogalmaznak.
Sárga, vagyis elsőfokú figyelmeztetést adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) kánikula miatt az ország hat nyugati és északnyugati megyéjére.
A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.
Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.
Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
szóljon hozzá!