
Fotó: Pál Árpád
Noha az ígéretnek megfelelően napirendre tűzték, mégsem tudta visszavonni tegnapi ülésén a korondi önkormányzat azt a határozatot, amely alapján a Séra Zoltán helyi lakos háza előtti területet átadták a Hargita Megyei Tanácsnak.
2017. március 01., 13:512017. március 01., 13:51
A szerződés egyoldalú felbontása miatt a községházának közel 2 millió lejt kellett volna fizetnie, eddig ugyanis a megyei önkormányzat ennyi pénzt költött a beruházásra, amelynek nyomán hulladékgyűjtő állomást építenének Séra háza közelében.
Katona Mihály korondi polgármester és Vágási Albert községmenedzser ugyanakkor biztosította a tanácsosokat, hogy nem az eredetileg kiszemelt helyszínen épül meg a modern szeméttelep. Ahhoz azonban, hogy a vonatkozó határozatot visszavonhassák, nyomós érveket kell felhozniuk, amelyek jogilag is megállják a helyüket.
Erről kedden Borboly Csaba megyei tanácselnökkel, valamint jogászokkal is egyeztettek, és abban állapodtak meg, hogy a két önkormányzat létrehoz egy-egy bizottságot, amelyek közösen dolgozzák ki a mindkét fél számára ideális megoldást, a határidő március 15. Vágási Albert szerint az egyik lehetőség az lenne, hogy megváltoztatják a terület rendeltetését, például kibővített székhelyet építenek ott az önkéntes tűzoltóknak. Kifejtette: ha egyszerűen visszavonnák a határozatot, a megyei tanácsnak hivatalból keresetet kellene benyújtania, és a prefektúra is megtámadná az intézkedést, ráadásul a megyei tanács továbbra is jogosult lenne arra, hogy felépítse a hulladéktárolót.
Katona Mihály polgármester hangsúlyozta, továbbra is ragaszkodnak ahhoz, hogy az új területen valósuljon meg a hulladéktelep, így amennyiben az új helyszín nem felel meg a megyei tanácsnak, más településre kell költöztetniük a beruházást.
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.
Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.
Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.
A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.
Harminc embert verhetett át hamis Untold-jegyekkel egy 30 éves kolozsvári férfi, akit 24 órára őrizetbe vett a rendőrség. A gyanúsított az év eleje óta kínált eladásra fesztiválbelépőket, a vásárlók azonban hiába fizették ki azok árát.
szóljon hozzá!