
Archív felvételek
Fotó: Facebook/Hotel Melody Central
Megvásárolta a Sapientia Alapítvány a Kolozsvár Főterén álló egykori Központi Szálloda épületét. A közelmúltban a Melody szállónak otthont adó ingatlan kettős rendeltetésű – mondta el a Krónikának Kató Béla református püspök, a Sapientia Alapítvány Kuratóriumának elnöke.
2020. július 31., 16:032020. július 31., 16:03
2020. július 31., 18:152020. július 31., 18:15
Egyrészt ősztől már itt indul be a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem új, néptánc szakja, másrészt itt rendezkedik be az Erdélyi Hagyományok Háza kolozsvári fiókja. Az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke közölte, szeptemberig kisebb munkálatokat végeznek az ingatlanban – festenek, átrendezések lesznek –, ám a célnak megfelelően a jövőben nagyobb átalakításokat is eszközölnek.

A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Kolozsvári Karán 2020-ban néptánc szakra lehet jelentkezni. A kezdeményezésről a kar dékánját, Tonk Márton egyetemi tanárt kérdeztük.
Fotó: Facebook/Hotel Melody Central
Az Erdélyi Hagyományok Háza pedig szerteágazó programokat szervez majd az épületben: kézműves tevékenységeket, táncházakat, koncerteket.
Az Erdélyi Hagyományok Háza egész Erdélyre, Székelyföldre kiterjeszti tevékenységét: Székelyudvarhelyen, Marosvásárhelyen, de más városokban is működtet fiókszervezeteket. Ez egy külön alapítvány, önálló költségvetéssel, melyet a gyergyóditrói származású Kelemen László, a budapesti Hagyományok Házának igazgatója vezet – emlékeztetett a Sapientia Alapítvány elnöke.
Fotó: Facebook/Hotel Melody Central
„Nagyon fontos feladat, hogy az erdélyi, székelyföldi hagyományokat megismertessék, átmentsék, újratanítsák. A Sapientia Alapítvány felzárkózott a kezdeményezés mellé, a kolozsvári épület tulajdonosaként, a működéshez biztosított térrel támogatjuk az Erdélyi Hagyományok Házát” – fogalmazott Kató Béla.

Kolozsváron tartotta pénteken alakuló ülését az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány, mely a magyarországi Hagyományok Háza és a Kárpát-medencei Hagyományok Háza Hálózat stratégiai partnere kíván lenni, de tőlük függetlenül fog működni.

Az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány alakuló ülését októberben tartották Kolozsváron. Az új szervezet létrehozásosának okairól és jelentőségéről Kelemen Lászlót, a Hagyományok Háza főigazgatóját kérdeztük.
Csaknem egy hónappal a támadás után elfogták annak a kolozsvári rablási kísérletnek a feltételezett elkövetőit, akik egy interneten meghirdetett hangszer megszerzése érdekében brutálisan bántalmaztak egy 20 éves fiatalembert.
Tusnádfürdő határában került életveszélyes helyzetbe Földes András budapesti újságíró, aki saját beszámolója szerint egy esti futás során többször is szembetalálta magát egy támadó barnamedvével.
Idén is rengeteg kérdés érkezett Orbán Viktorhoz a közönség részéről a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban. A Fidesz elnöke üzeneteket is kapott, például azt, hogy „az Olt nem táplálja a Tiszát”.
Menthetetlen, bukott maffiafőnökkel foglalkozni felesleges – reagált Magyar Péter miniszterelnök a Facebook-oldalán Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, volt kormányfő Tusnádfürdőn szombaton elmondott beszédére.
Az erdélyi magyarság fogyására figyelmeztetett, az Orbán-kormány nemzetpolitikáját méltatta és a jelenlegi geopolitikai helyzetben Márton Áron egykori erdélyi püspök példájának követését ajánlotta a résztvevők figyelmébe Tusványoson.
A demokrácia és a jogállam felszámolása Magyarországon ma a kizárólagos hatalomgyakorlás érdekében történik - jelentette ki a Fidesz elnöke szombaton a 35. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban (Tusványos) mondott beszédében.
Hatalmas érdeklődés övezi Orbán Viktor hagyományos előadását a 35. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban. Szombaton délelőtt teljesen megtelt a tusnádfürdői rendezvénynek otthont adó kemping nagyszínpada előtti placc.
Borítékolható az ádáz politikai küzdelem Magyarországon az áprilisi választásokat kétharmados többséggel megnyert Tisza Párt és az ellenzékbe került Fidesz között, ebből a 35. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor hallgatósága is kapott ízelítőt.
Folytonosságot, kiszámíthatóságot és nemzetpolitikai konszenzust sürgettek a 35. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos) keretében pénteken megrendezett nemzetpolitikai kerekasztal résztvevői.
Felzúdulást keltett a soviniszta, magyarellenes román körökben, hogy Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere jelezte: nem kívánja engedélyezni Mihai Tîrnoveanu megmozdulását, amelyet péntek délutánra tervez a háromszéki városban.
szóljon hozzá!