2011. november 02., 07:282011. november 02., 07:28
A Hargita megyei politikus tegnap Emil Boc miniszterelnököt szólította fel a határozat visszavonására. „A miniszterelnök mellett Traian Igaş belügyminisztert is felszólítom arra, hogy kötelezzék Kovászna megye prefektusát a tanács döntésének visszavonására. Nagyon súlyos ügyről van szó, a népszavazás által ugyanis az autonómia etnikai alapon történő meghirdetéséről kellene dönteni, ez pedig megszegi az alkotmány 34., állam- és területi igazgatásra vonatkozó cikkelyét” – jelentette ki Duşa.
Duşa Kelemen Hunor RMDSZ-elnöktől is magyarázatot vár, a tervezetet ugyanis az RMDSZ-es és MPP-s tanácsosok szavazatai nyomán fogadták el. „Kelemen Hunor és a szövetség többi minisztere, akik felesküdtek Románia alkotmányára, szó nélkül tűrik, hogy beosztottjaik megszegjék az alapvető törvényeket” – vélekedett a politikus. Mint arról beszámoltunk, Kovászna megye közgyűlése hétfőn fogadta el azt a határozatot, amely szerint 2012. március 11-én népszavazást tartanának az egységes Székelyföld létrehozásával kapcsolatban. Az MPP által kezdeményezett referendumot az RMDSZ is támogatta szavazataival. A döntést heves vita előzte meg.
Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.
Az illegális fakitermelés visszaszorítását célzó új alkalmazást fejlesztett ki egy erdélyi szakember.
A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.
Tüntetést hirdettek hétfőre a vidombáki IAR repülőgépgyár alkalmazottai.
Menetrendváltozás nyomán novembertől az eddiginél kevesebb járatot indít Marosvásárhelyről Budapestre a Wizz Air.
Már több mint két hete tombol egy rendkívül nehezen megközelíthető hegyvidéki területen, a Retyezát-hegység déli részén, a Kis-Retyezát területén, Hunyad megyében található Buta-völgyi szorosban kitört bozóttűz.
Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.
Sajátos feladatot osztott ki a megye vidéki rendőrőrsein tevékenykedő állománynak Szatmár megye rendőr-főkapitánya: naponta le kell mérniük a felhasznált tűzifamennyiséget.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) szombaton kiadott időjárás-előrejelzése szerint vasárnaptól kedd délelőttig esőre, a szél élénkülésére, 1500 méter fölött pedig havas esőre és havazásra kell számítani Romániában.
Nem épül lakópark Nagybánya ikonikus természeti-kulturális örökségére, a Kereszthegyre a város polgármestere szerint. Egy helyi civil szervezet vezetője viszont állítja: nincs garancia erre.