Hirdetés

Nem vonulhatnak fel a huszárok Marosvásárhelyen

Nem engedélyezte a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal illetékes bizottsága a huszárok felvonulását március 15-én.

Hírösszefoglaló

2011. március 10., 09:442011. március 10., 09:44

A testület tegnap több, a nemzeti ünnepen tartandó rendezvényt hagyott jóvá, kivéve a Magyar Polgári Párt (MPP) ünnepségét, amelyben huszárfelvonulás is szerepelt – ezt módosítani kellett. Valentin Bretfelean, a bizottság elnöke elmondta, március 12–15. között a magyar szervezetek által szervezett számos megemlékezést engedélyeztek, az MPP, a Siculitas Egyesület, illetve a református és unitárius egyház rendezvényeinek programját azonban módosítani kellett.

Mint elmondta, nem engedélyezhették, hogy a hagyományőrzők lóháton érkezzenek a városba Márossárpatak irányából, ugyanis a helyi tanács egyik határozata értelmében tilos igásállatokkal közlekedni a város főutcáin. A testület végül csak felvonulást engedélyezett, a résztvevők 11 órától a Petőfi-szobortól indulnak a Törvényszék utcájába, a rendezvényre 400–500 személyt várnak. A testület eleget tett Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) azon kérésének, amelyben március 12-én 17 órától egy 400 fős megemlékezés engedélyezését kérte. A résztvevők a postaréti Székely vértanúk emlékművétől a Kultúrpalotához vonulnak, ahol a kulturális műsor előtt Kövér László, a magyar Országgyűlés elnöke is felszólal.

Akárcsak az MPP, március 15-én szervezi rendezvényét az RMDSZ is, ez 11 órakor a Bernády György téri emlékműnél kezdődik, majd 16 órától a postaréti emlékműnél folytatódik, ahova 3000 személyt várnak. A bizottság az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) gyertyás felvonulását is jóváhagyta a nemzeti ünnepen, 19 órától 400–500 személyt várnak a Petőfi-szoborhoz, ahonnan a Postarétre vonulnak. „Ez az egyetlen szervezet, amely azt mondta, hogy nincs román nemzeti zászlaja, de a polgármesteri hivatal és a helyi rendőrség adományozott nekik egyet” – nyilatkozta Bretfelean.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

Rászólt a gyerekre a tornatanár, mire a szülők megtámadták a pedagógust

Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.

Rászólt a gyerekre a tornatanár, mire a szülők megtámadták a pedagógust
Hirdetés
2026. október 14., szerda

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel

Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel
2026. október 14., szerda

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA

Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA
2026. október 14., szerda

Megerősítette az ítélőtábla a halmi határrendészek előzetes letartóztatását

A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.

Megerősítette az ítélőtábla a halmi határrendészek előzetes letartóztatását
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Czárán Gyula nevéhez köthető újabb barlangot tettek látogathatóvá

A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.

Czárán Gyula nevéhez köthető újabb barlangot tettek látogathatóvá
2026. október 13., kedd

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon

Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon
2026. október 13., kedd

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében

Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton

Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton
2026. október 13., kedd

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást

Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást
2026. október 12., hétfő

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon

Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon
Hirdetés
Hirdetés