Nem várta ki a döntést a szexuális zaklatással vádolt tanár

Nyugdíjazták Wilhelmet • Székelyhíd A Bihar megyei tanfelügyelõség november 7-i dátummal elfogadta Wilhelm Sándor székelyhídi tanár nyugdíjazási kérelmét. A neves halbiológusként is ismert 62 éves szakember ellen kiskorú szexuális zaklatása miatt indítottak vizsgálatot. A pedagógus ellen egy tizedik osztályos diáklány tett feljelentést: állítása szerint a tanár a biológialaboratóriumban próbált hozzá közeledni. A diáklány feljelentése nyomán a Bihar megyei ügyészség vizsgálatot indított az ügyben.

2006. november 09., 00:002006. november 09., 00:00

„A Bihar megyei tanfelügyelõség szerda reggel értesített bennünket arról, hogy elfogadták a tanár nyugdíjazási kérelmét. Ennek ellenére – a hatályos jogszabályok értelmében – a kivizsgálási eljárást nekünk le kell folytatnunk. A végleges határozat meghozatalára kijelölt bizottság a jövõ héten fog összeülni”– mondta a Krónikának Hegyesi Viktor. A székelyhídi Petõfi Sándor Gimnázium igazgatója szerint az ítéletet – bármi legyen is az – nem lehet majd végrehajtani, hiszen a határozat megszületésekor  Wilhelm már nem lesz az iskola alkalmazottja. „Különben szakmai téren az érintett pedagógus nagyon jó eredményeket ért el az iskolában” – tette hozzá Hegyesi.
„Két ok miatt kértem a nyugdíjazásomat: egyrészt már túlléptem a korhatárt, másrészt nem akartam tovább a Petõfi Sándor Gimnáziumban tanítani. Nem tudnék ebben az iskolában dolgozni, olyan tanárkollégákkal, akik közül senki nem állt ki mellettem, és egyiküknek sem fordult meg a fejében, hogy esetleg nem is vagyok vétkes” – mondta a vizsgálat idejére tisztségébõl felfüggesztett Wilhelm. A neves halbiológus, aki több könyvet és szakdolgozatot is megjelentetett, és a település Halászmúzeumát is létrehozta, hozzátette: nem szándékszik begobózni, a tudományos kutatómunkát nyugdíjba vonulása után is folytatni szeretné.

--------

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 30., kedd

A Srí Lanka-iak is anyanyelvükön hallgathatnak misét Temesváron – tudta meg Nicușor Dan Pál József Csaba püspöktől

A Srí Lankáról érkezett vendégmunkások is anyanyelvükön hallgathatnak misét a temesvári római katolikus székesegyházban – erről beszélt Pál József Csaba temesvári püspök a templomba látogató Nicușor Dan államfőnek.

A Srí Lanka-iak is anyanyelvükön hallgathatnak misét Temesváron – tudta meg Nicușor Dan Pál József Csaba püspöktől
2025. szeptember 30., kedd

Kolozs megye díszpolgára lett Ráduly-Zörgő Éva olimpikon gerelyhajító, iskolapszichológus

Az RMDSZ-frakció javaslatára díszpolgári címet adományozott kedden a Kolozs Megyei Tanács Ráduly-Zörgő Éva logopédusnak, iskolapszichológusnak, sportvezetőnek, egyetemi oktatónak, olimpikon gerelyhajítónak.

Kolozs megye díszpolgára lett Ráduly-Zörgő Éva olimpikon gerelyhajító, iskolapszichológus
2025. szeptember 30., kedd

Másfél éves késésben a turistacsalogatónak szánt millenniumi híd felújítása

Az eredetileg 2024 áprilisára tervezett befejezéshez képest már másfél év eltelt, és az Arad megyei kisváros önkormányzata továbbra sem tudja megmondani, mikorra készülhet el a beruházás.

Másfél éves késésben a turistacsalogatónak szánt millenniumi híd felújítása
2025. szeptember 30., kedd

Kuriózumnak ígérkezik a Resicabánya feletti függő sétány és kerékpárút

Függő sétányt alakítanak ki a Resicabánya központja felett átívelő egykori ipari drótkötélpályából. Az egykori ipari létesítmény több mint 700 méter hosszú, gyalogosoknak és kerékpárosoknak szánt sétálóutcává alakul át a város fölött 30 méteren.

Kuriózumnak ígérkezik a Resicabánya feletti függő sétány és kerékpárút
2025. szeptember 29., hétfő

Tinédzser rémálom: lopott kocsival, ittasan, engedély nélkül száguldozott Nagyvárad környékén

Több bűncselekményt is elkövetett az a 18 éves nagyváradi fiatalember, aki a rendőrök elől akart elmenekülni, de végül Bors határában megállásra kényszerítették.

Tinédzser rémálom: lopott kocsival, ittasan, engedély nélkül száguldozott Nagyvárad környékén
2025. szeptember 29., hétfő

A Kolozs megyei ítélőtábla elrendelte 2,6 millió lej elkobzását Cătălin Cherecheș volt nagybányai polgármestertől

A Kolozs megyei ítélőtábla elrendelte hétfőn Cătălin Cherecheș volt nagybányai polgármester 2,6 millió lej összegű igazolatlan eredetű vagyonának elkobzását. Az ítélet nem jogerős, 15 napon belül megfellebbezhető.

A Kolozs megyei ítélőtábla elrendelte 2,6 millió lej elkobzását Cătălin Cherecheș volt nagybányai polgármestertől
2025. szeptember 29., hétfő

Márton Áronra is emlékeztek a gyulafehérvári Szent Mihály-napi búcsún

Szent Mihály, Szent Gábor és Szent Rafael főangyalok ünnepén, hétfőn számos zarándok gyűlt össze a gyulafehérvári Szent Mihály-székesegyház búcsúünnepére.

Márton Áronra is emlékeztek a gyulafehérvári Szent Mihály-napi búcsún
2025. szeptember 29., hétfő

Székely pizza vagy szent édesség? – Már a kürtőskalács sajtos-sós változata is hódít

Sepsiszentgyörgy szeptember végi levegőjét idén is belengte az édes, karamellizált cukor illata: ismét megszervezték a Kürtőskalács Fesztivált, az édes ízek fesztiválját és versenyét.

Székely pizza vagy szent édesség? – Már a kürtőskalács sajtos-sós változata is hódít
2025. szeptember 29., hétfő

Elhunyt a szeptember eleji szászsebesi gyárrobbanás Srí Lanka-i sérültje

Szeptember elején egy gyárrobbanás nyomán keletkezett szászsebesi tűzben megsérült három munkás közül a temesvári sürgősségi kórházban elhunyt egy Srí Lanka-i férfi.

Elhunyt a szeptember eleji szászsebesi gyárrobbanás Srí Lanka-i sérültje
2025. szeptember 29., hétfő

Emléktáblát avattak az önálló aradi magyar iskola egyik fáradhatatlan újraszervezőjének

Tizennyolcadik alkalommal tartották meg szombaton a Nemzedékek Találkozóját az aradi Alma Mater Alapítvány szervezésében. Ez az aradi magyarság egyik legrégebbi közösségi rendezvénye, ugyanis az eseményt kétévente szervezik meg, tehát már 36 éve zajlik.

Emléktáblát avattak az önálló aradi magyar iskola egyik fáradhatatlan újraszervezőjének