Nem enged a magyar tagozatvezetés

Kolozsvár – A Babeº–Bolyai Tudományegyetem magyar tagozatvezetőinek tanácsa nem zárkózik el attól, hogy találkozón vegyen részt a Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB) vezetőségével – közölte csütörtökön Magyari Tivadar, a testület szóvivője. Elmondása szerint találkozóra hívó felkérés már többször érkezett a BKB részéről, most folyik az egyeztetés arról, hogy mikor és hol ismertethetik elképzeléseiket a bizottság tagjai a tagozatvezető tanács előtt.

2006. december 15., 00:002006. december 15., 00:00

A magyar oktatók ugyanakkor kitartanak múlt heti döntésük mellett: nem jelölnek új magyar rektorhelyetteseket a lemondottak helyére, ameddig a rektor nem válaszol hivatalosan és pozitívan a múlt héten felvetett problémákra. A rektorhelyettesek által kinevezett ügyvezető bizottság tagjai: Ionescu Klára, Magyari Tivadar és Veress Károly a tagozatvezetők nevében elsősorban arra kérték a rektort, hogy garantálja a magyar tagozat működési szabályzatának napirendre kerülését a szenátusi ülésen. A szabályzat alapozná meg a magyar tagozat döntési és működési önállóságát. Ugyanakkor pontos naptári tervet kérnek a többnyelvű feliratozással kapcsolatos korábbi döntések végrehajtására. „Csakis teljes körű feliratozásról lehet szó, nem pedig részmegoldásról” – állítja a tagozatvezetés csütörtöki közleménye. Ezen kívül az ügyvezető bizottság kéri azt is, hogy a szenátus vonja vissza a Hantz Péter és Kovács Lehel adjunktus eltávolítására született határozatát. A vezető testület szerint a rektorhelyettesi feladatok nem vállalhatók, ameddig a tagozat önálló működésének kérdésében nem születik előrelépés, és nem kezdődik meg a magyar feliratok elhelyezése.
A két rektorhelyettes hiánya már komoly szervezési gondokat okoz az egyetemen, bár feladataik egy részét a többi rektorhelyettes megpróbálja átvenni. A magyar oktatók szerint továbbra is megmarad a komoly arculati probléma: több mint két hete felső képviselet nélkül működik a magyar tagozat. „Ilyenre nem volt eddig példa. Nemhogy 89 után, de előtte is mindig volt magyar rektorhelyettes” – állítják a professzorok.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. október 01., szerda

Gasztronómia és hagyományéltetés: Szilvanap a Tornyai Tájházban

A rendezvény nemcsak a gasztronómiáról vagy a szükségletek kielégítéséről szólt, hanem a hagyomány folytatásáról, az őszi befőzés szokásának tovább éltetéséről.

Gasztronómia és hagyományéltetés: Szilvanap a Tornyai Tájházban
2025. október 01., szerda

Restaurálják a Gyulafehérvári Római Katolikus Szent Mihály-székesegyházat

Állagmegőrzési munkálatokat végeznek a gyulafehérvári Szent Mihály-székesegyház északi tornyán és felső tetőszerkezetén, a munkálatokat a román Nemzeti Örökségvédelmi Intézet és a Főegyházmegye finanszírozza.

Restaurálják a Gyulafehérvári Római Katolikus Szent Mihály-székesegyházat
2025. október 01., szerda

Az Azomureș által okozott zaj- és légszennyezés elleni sürgős fellépést követelnek a marosvásárhelyiek

Több mint ezer marosvásárhelyi lakos írta alá azt a petíciót, amelyben arra kérik a hatóságokat, hogy az Azomureș számára kiadandó új integrált környezetvédelmi engedélybe szigorú feltételeket foglaljanak bele – tájékoztattak szerdán a kezdeményezők.

Az Azomureș által okozott zaj- és légszennyezés elleni sürgős fellépést követelnek a marosvásárhelyiek
2025. október 01., szerda

Ingyenesen kapnak fogkrémet és tisztasági betétet a diákok egy erdélyi városban

Egyedülálló kezdeményezés indult Brassóban: ingyenesen kapnak fogkrémet és egészségügyi betétet a diákok – jelentette be a határozattervezetet a város polgármestere.

Ingyenesen kapnak fogkrémet és tisztasági betétet a diákok egy erdélyi városban
2025. október 01., szerda

Leszerelték Hunyadi János szobrát a vajdahunyadi vár Buzogány-tornyának tetejéről

152 év után először szerelték le kedden a vajdahunyadi vár Buzogány-tornyán álló, Hunyadi János ábrázoló szobrot – jelentette be a dél-erdélyi város önkormányzata.

Leszerelték Hunyadi János szobrát a vajdahunyadi vár Buzogány-tornyának tetejéről
2025. október 01., szerda

Méz, propolisz és zümmögés: természetes gyógymódok Aranyosszéken (VIDEÓ)

Méhész és apiterapeuta házaspárhoz látogattunk el az aranyosszéki Kövenden. Gazdaszemmel című videós riportsorozatunk újabb részében annak jártunk utána, hogyan gyógyítanak a méhek és a méhészeti termékek.

Méz, propolisz és zümmögés: természetes gyógymódok Aranyosszéken (VIDEÓ)
2025. szeptember 30., kedd

A Srí Lanka-iak is anyanyelvükön hallgathatnak misét Temesváron – tudta meg Nicușor Dan Pál József Csaba püspöktől

A Srí Lankáról érkezett vendégmunkások is anyanyelvükön hallgathatnak misét a temesvári római katolikus székesegyházban – erről beszélt Pál József Csaba temesvári püspök a templomba látogató Nicușor Dan államfőnek.

A Srí Lanka-iak is anyanyelvükön hallgathatnak misét Temesváron – tudta meg Nicușor Dan Pál József Csaba püspöktől
2025. szeptember 30., kedd

Kolozs megye díszpolgára lett Ráduly-Zörgő Éva olimpikon gerelyhajító, iskolapszichológus

Az RMDSZ-frakció javaslatára díszpolgári címet adományozott kedden a Kolozs Megyei Tanács Ráduly-Zörgő Éva logopédusnak, iskolapszichológusnak, sportvezetőnek, egyetemi oktatónak, olimpikon gerelyhajítónak.

Kolozs megye díszpolgára lett Ráduly-Zörgő Éva olimpikon gerelyhajító, iskolapszichológus
2025. szeptember 30., kedd

Másfél éves késésben a turistacsalogatónak szánt millenniumi híd felújítása

Az eredetileg 2024 áprilisára tervezett befejezéshez képest már másfél év eltelt, és az Arad megyei kisváros önkormányzata továbbra sem tudja megmondani, mikorra készülhet el a beruházás.

Másfél éves késésben a turistacsalogatónak szánt millenniumi híd felújítása
2025. szeptember 30., kedd

Kuriózumnak ígérkezik a Resicabánya feletti függő sétány és kerékpárút

Függő sétányt alakítanak ki a Resicabánya központja felett átívelő egykori ipari drótkötélpályából. Az egykori ipari létesítmény több mint 700 méter hosszú, gyalogosoknak és kerékpárosoknak szánt sétálóutcává alakul át a város fölött 30 méteren.

Kuriózumnak ígérkezik a Resicabánya feletti függő sétány és kerékpárút