2007. március 02., 00:002007. március 02., 00:00
MészárosJúlia
Keret
NagytakarításSepsiszentgyörgyön
A „Tiszta Sepsiszentgyörgyért”program keretében a köztisztasági vállalatidén március 1. és május 20. közöttszervezi meg a tavaszi nagytakarítást: az Állomásnegyedtől a Szemerja negyed fele haladva gyűjtik össze a télfolyamán összegyűlt hulladékokat. TóthBirtan Csaba, a TEGA Rt. igazgatója elmondta: március19-étől indul a tavaszi lomtalanítás is. Alomtalanítás során mindenki kiteheti az utcáraa feleslegessé vált bútordarabjait, elektronikaicikkeit, illetve ruháit. Az év többi részébenegyébként fizetni kell a nagyméretű tárgyakszeméttelepre szállításáért.A várost kilenc övezetre osztották, minden részbenegy hétig gyűjtik a lomokat. A kiselejtezett tárgyakataz út szélére kell kitenni, a köztisztaságivállalatot a 310123-as Kovászna megyei telefonszámonlehet értesíteni. Tavaly összesen 52 bejelentésérkezett, matracokat, tévé-, rádiókészülékeket,mosógépeket és hűtőszekrényeketszállítottak el. A bútorokat, háztartásigépeket és ruhákat rászorulóknakadományozzák, a fát eltüzelik.
Kovács Zsolt
Lemondott az RMDSZ Brassó megyei szervezetének elnöki tisztségéről Kirsch Gábor Ferenc, döntését a szervezet tisztújításához kapcsolódó, az elnöki posztra jelentkezett Toró Tamás körül kialakult botránnyal indokolta.
Magyar kulturális napokat tartanak a Szilágy megyei Zsibón, Wesselényi Miklós szülővárosában. A rendezvény nem csupán szórakozást kínál, hanem közösségépítő, kulturális élményt nyújt egy olyan szórványtelepülésen, ahol ritkák a magyar nyelvű programok.
A rendezvény nemcsak a gasztronómiáról vagy a szükségletek kielégítéséről szólt, hanem a hagyomány folytatásáról, az őszi befőzés szokásának tovább éltetéséről.
Állagmegőrzési munkálatokat végeznek a gyulafehérvári Szent Mihály-székesegyház északi tornyán és felső tetőszerkezetén, a munkálatokat a román Nemzeti Örökségvédelmi Intézet és a Főegyházmegye finanszírozza.
Több mint ezer marosvásárhelyi lakos írta alá azt a petíciót, amelyben arra kérik a hatóságokat, hogy az Azomureș számára kiadandó új integrált környezetvédelmi engedélybe szigorú feltételeket foglaljanak bele – tájékoztattak szerdán a kezdeményezők.
Egyedülálló kezdeményezés indult Brassóban: ingyenesen kapnak fogkrémet és egészségügyi betétet a diákok – jelentette be a határozattervezetet a város polgármestere.
152 év után először szerelték le kedden a vajdahunyadi vár Buzogány-tornyán álló, Hunyadi János ábrázoló szobrot – jelentette be a dél-erdélyi város önkormányzata.
Méhész és apiterapeuta házaspárhoz látogattunk el az aranyosszéki Kövenden. Gazdaszemmel című videós riportsorozatunk újabb részében annak jártunk utána, hogyan gyógyítanak a méhek és a méhészeti termékek.
A Srí Lankáról érkezett vendégmunkások is anyanyelvükön hallgathatnak misét a temesvári római katolikus székesegyházban – erről beszélt Pál József Csaba temesvári püspök a templomba látogató Nicușor Dan államfőnek.
Az RMDSZ-frakció javaslatára díszpolgári címet adományozott kedden a Kolozs Megyei Tanács Ráduly-Zörgő Éva logopédusnak, iskolapszichológusnak, sportvezetőnek, egyetemi oktatónak, olimpikon gerelyhajítónak.