
Fotó: Nagy D. István
Minden bizonnyal nem az E. coli-baktérium okozta a sepsiszentgyörgyi kórházból Bukarestbe szállított nagyborosnyói kisbaba súlyos tüneteit.
2016. március 03., 17:052016. március 03., 17:05
Dan Buzatu, a fővárosi Marie Curie Sürgősségi Gyermekkórház menedzsere ugyanis a Mediafax hírügynökségnek úgy nyilatkozott, hogy a betegnél nem mutattak ki hemolitikus urémiás szindrómát.
Antal Álmos, a sepsiszentgyörgyi sürgősségi kórház orvos igazgatója ugyanakkor csütörtökön lapunknak arról számolt be: a kilenchónapos kisbabát nem feleslegesen küldték Bukarestbe, ugyanis az állapota és a laboratóriumi eredmények is indokolták a transzfert. Hozzátette: végül a Sepsiszentgyörgyön vett laboratóriumi mintákból sem tenyésztették ki a baktériumot, tehát valószínű, nem fertőzés okozta a tüneteket. A kór okát már a fővárosi orvosok fogják felkutatni, ők állítják fel a diagnózist – magyarázta a főorvos. Antal rámutatott: ez a kórkép ritkán alakul ki, régen vérhasnak nevezték, a súlyos tünetegyüttes pedig elsősorban a négy év alatti gyerekek életét veszélyezteti.
Sikó Barabási Sándor, az élelmiszer-biztonsági hatóság Kovászna megyei elnöke a Krónikának arról számolt be, hogy csütörtökön a nagyborosnyói kisbaba otthonában vizsgálódtak, mintákat gyűjtöttek a megbetegedés oka után kutatva. A szakemberek kevés olyan élelmiszert találtak, amiből a már hétfőn kórházba utalt baba is fogyaszthatott, de mintát vettek az ivóvízből, az asztalról, a gyerekágyból és a babakocsiból is. Az eredmények három nap múlva lesznek meg.
A kilenchónapos kis beteget szerdán hemolitikus urémiás szindróma gyanújával helikopterrel szállították Bukarestbe. Argeş megyében az elmúlt hetekben 42 kisbabát utaltak kórházba véres hasmenést és veseelégtelenséget okozó baktériumfertőzéssel, hárman életüket veszítették. Súlyos tüneteik miatt több babát is átszállítottak a bukaresti Marie Curie Sürgősségi Gyermekkórházba, ahol jelenleg négy kisgyermeket kezelnek, közülük hárman dialízisre szorulnak.
Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.
A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.
Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.
A közúti beruházásokért felelős társaság (CNIR) csütörtökön kiadta a megbízást az Erdélyt Moldvával összekötő, A8-as sztráda Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti (1D jelzésű) szakasza kivitelezésének elindítására.
Nemcsak római katolikusok zarándokolnak a csodatevő Mária-képhez, hanem felekezetre és nemzetiségre való tekintet nélkül jönnek fohászkodni a hívek a Szűzanyához, ezért több nyelven celebrálnak szentmiséket a Maros völgyében található kegytemplomban.
Idén először háromnaposra bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok, amelyet augusztus 27–29. között ötödik alkalommal szerveznek meg.
A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.
A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.
Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
szóljon hozzá!