Nem tartja időszerűnek nagy múltú marosvásárhelyi iskolájának újraindítását a katolikus egyház

Egyik, 2009. december 4-én írt levelében Jakubinyi György érsek egyenesen kijelentette, nincs meggyőződve afelől, hogy egyáltalán szükség lenne az épület visszavételére. „Jobb lett volna eladni, és az árát befektetni valamilyen hasznosabb dologba. A helyiek érzékenységére való tekintettel nem tettük meg ezt” – ismeri be az érsek. Az egyház potom, négyzetméterenkénti 1,5 lejes összegért, a város meg a megye katolikus magyarságának csalódottságára, hosszú távú szerződést írt alá az önkormányzattal. Ennek értelmében az Unirea Főgimnázium 15 évig használhatja a tanintézet főépületét, míg a kisebbikből 2011-ig kellett volna kivonulnia. Az esperesi hivatal mégis úgy döntött: további egy esztendővel meghosszabbítja az impozáns épületben helyet kapó Unirea Főgimnázium bérletét. Kérdésünkre, hogy miért, Holló László azt mondja, hogy három különböző változatban gondolkodtak, ám egyik sem tűnt életképesnek. „A véndiákok ugyan erőltetik az iskolaalapítást, azonban eltekintenek a kényes helyzettől” – állítja az Erdélyi Római Katolikus Státus alelnöke. A lelkész szerint nem hálás feladat kiköltöztetni az épületből egy vegyes tannyelvű állami iskolát. „Szerintem a helyi egyházi képviselők feladata lenne felmérni a marosvásárhelyi helyzetet. Azt, hogy van-e igény az iskolára, és ha igen, akkor miként valósítható az meg” – mondja Holló László.

Polgári per vagy visszavonulás

Az öregdiákok a mai napig nem értik, hogy az egyház miért ennyire közömbös a több mint háromszáz éves múltra visszatekintő római katolikus oktatás ügye iránt. Pedig mint hangsúlyozzák, a katolikus osztályba járó gyermekek, ha matematikából vagy informatikából nem is veszik fel a versenyt a Bolyai Farkas Gimnázium más osztályaiban tanuló diákkal, a többi tantárgyból egészen jók tudnak lenni, arról nem is beszélve, hogy emberi tartásból, magyarságtudatból és Erdély történelméből sokkal többet visznek a batyujukban, mint egy átlagos végzős. Ugyanakkor, mondják a Santcus Emericus vezetői, ezekre a fiatalokra az egyház bármikor számíthat mint utánpótlásra. „Nem értjük, hogy egyházunk miért nem támogatja azt, ami lényegében a saját oktatási intézménye kellene hogy legyen. Sajnos nincs rálátásunk az egyházi főhatóságok terveire. Éppen ezért úgy döntöttünk: nem szállunk szembe egyházunkkal és papjainkkal. De mivel nem vagyunk egy hullámhoszszon velük, inkább visszahúzódunk. Mást nem tehetünk, hisz az érsekség képviselői még csak szóba sem állnak velünk” – panaszolja Péter Mihály, a baráti kör elnöke. A Sanctus Emericus Egyesületbe tömörült öregdiákok nemrég úgy döntöttek, felfüggesztik szervezetük tevékenységét, és megszűnnek mint jogi személy létezni.

Az iskola védőszentjéről, Imre hercegről elnevezett egyesület egyszerű baráti körré alakulna. Ezzel semmiként nem tud egyetérteni az egyesület ügyvezetője, Kiss Dénes. A nyugdíjas jogtanácsos szerint egy jogilag el nem ismert baráti kör még annyira sem lehet hatékony, mint egy bejegyzett civil szervezet. „A Sanctus Emericus Egyesület jelene és jövője nem a felszámolásban, hanem a tagság fiatalításában áll” – vallja a szervezet jogi ügyeivel foglalkozó Kiss. Társai azonban nem értenek egyet vele, mi több, elhatárolják magukat tőle. Megítélésükben nyilatkozataival Kiss Dénes ártott a szervezetnek meg az ügynek. „Legutóbb azt hangoztatta, hogy az iskola újjáalakításában tanúsított nemtörődömsége miatt bepereli az egyházat. Ez azért mégiscsak több lenne a soknál” – vélekedik a kialakult belső konfliktusról Bányász Sándor.

Küzdelem a múlt beidegződései ellen

Az öregdiákok semmiként nem értik, hogy annyi küzdelem után, amit a román hatóságokkal vívtak, most, amikor kormányrendelettel sikerült visszaszerezni, majd Dorin Florea polgármester ellenében peres úton megtartani az épületet, lejárt annak a bérleti szerződése, és a politikai, illetve a szakmai konjunktúra is aránylag kedvező, az egyház miért mond le az iskoláról. A Szent Imréről elnevezett egyesület tagjai számára már csak azért is furcsa az érsekség hozzáállása, mivel a jelenlegi oktatási törvény lehetőséget kínál a nagy múltú felekezeti iskola újjáalakítására. Bár nem volt a valamikori katolikus gimnázium diákja, és még csak nem is marosvásárhelyi, Fodor Imre azon kevés hivatalosságok közé tartozott, aki szívügyének tekintette a felekezeti oktatás újraindítását. A város volt elöljárója, majd alpolgármestere sokat talpalt az iskola ügyében. Most szomorúan nyugtázza, hogy fáradozása hiábavalónak bizonyulhat.

„Ezelőtt közel tíz évvel az esperesi hivatal még pozitívan viszonyult a kérésünkhöz, de konkrét lépéseket akkor sem tett – emlékszik vissza a nyugalomba vonult városatya. – Így kénytelenek voltunk elindulni mi, az egyesület tagjai. Előbb megteremtettük a keretet, majd osztályterem után néztünk. Az egyház két államosított, de időközben visszaszolgáltatott iskolája a bérlők révén határozottan elutasított. Az Unireában hallani sem akartak rólunk, a művészetiben pedig a magyar többségű vezetőség leszavazta a kezdeményezést.” Bár az oktatási minisztérium barátságosan viszonyult a kezdeményezéshez, Fodor és társai tudták, hogy Vásárhelyen nem számíthatnak sem a tanfelügyelőség, sem a román nemzetiségű iskolavezetők támogatására. Az egyházi ingatlant bitorló Unirea igazgatója, Cristina Branea azzal utasította el a katolikus osztály befogadását, hogy nem illeszkedik a gimnázium profiljába, és különben is a négy román osztály mellett amúgy is van egy magyar. Az intézményvezető hozzáállása a magyar közösséghez a mai napig nem változott. Szülői nyomásra ugyan hajlandó volt kitenni a kétnyelvű homlokzati feliratot, de abba már nem egyezett bele, hogy a rajta szereplő Tîrgu Mureş alatt magyarul is szerepeljen a település neve.

A Sanctus Emericus tagjait viszont főként a művészeti iskola magyar tanerőinek hozzáállása botránkoztatta meg. „Pedig kezdetben mindössze egyetlenegy termet kértünk – a sajátunkból” – hozzák fel a baráti kör tagjai. A kezdeményezők igazán akkor kerültek kellemetlen helyzetbe, amikor hosszas talpalás után sikerült az ügy mellé állítani több vidéki plébánost és szülőt, az osztályra való gyermeksereg pedig elárvulva várta a tanév kezdetét. A véndiákok, mint mondják, „kínjukban” fordultak a Bolyai vezetőségéhez, ahova szívesen befogadták őket. A gond csupán az, hogy a város elitiskolája keretében a katolikus tagozatnak nincs jogi személyisége; külön profilnak számít, ám még így is egy osztály az aránylag sok közül. Még szerencse, hogy az épületben működő Bolyai Farkas Gimnázium és a ’90 után újraalakult Református Kollégium igazgatóit nem zavarja a katolikus osztályok jelenléte. „Eleinte azt hittük, hogy egy-két éven belül megoldódik a helyzetük, de már eltelt hét esztendő. Az lett volna a természetes, ha ennyi idő alatt önálló iskolaként újjáalakul” – mondja Horváth Gabriella, a Bolyai igazgatóhelyettese, hozzátéve, hogy sem neki, sem az iskola tanári karának nincs kifogása az elnyúló ottlét ellen. Hasonlóan vélekedik Székely Emese is, a Református Kollégium igazgatója. „Épület- és iskolapolitika szempontjából mindenki szeretne terjeszkedni, de a felebaráti szeretet jegyében nem lehetünk sem kirekesztők, sem önzők” – vallja.

(Egy)házon belül megvívott harc

A kezdetekre emlékezve az öregdiákok fontosnak tartják kiemelni, hogy nemcsak a román hatóságok viszonyultak ellenségesen terveikhez, az egyházat már akkor hidegen hagyta az iskolaügy. „Sajnos az egyház sem állt a helyzet magaslatán. Csató Béla főesperes 2000 után még mindig azzal érvelt, hogy az iskolaalapításnak még nem jött el az ideje. Másrészt nincs is elég gyermek, hangoztatta. Amikor ellentmondtam neki, önfejűnek, erőszakosnak nevezett” – eleveníti fel a tíz évvel ezelőtti disputákat Bányász Sándor. A nyugdíjas történelemtanár gyorsan hozzáteszi: a későbbiekben Csató álláspontja radikálisan változott, amíg Vásárhelyen szolgált, teljes mellszélességgel kiállt az ügy mellett.

A kialakult helyzetet Illés Ildikó helyettes főtanfelügyelő sem érti. Mint mondja, hónapokig várt Jakubinyi György érsekre, aki még az év elején megígérte, hogy hamarosan felkeresi. „Az ősszel kezdődő tanév már rég elúszott, s úgy tűnik, ez fog történni a 2012/13-as iskolai évvel is. Mondhatni, hogy szinte már most késő beindítani a folyamatot ahhoz, hogy 2012 őszén megnyithassa kapuit az önálló római katolikus gimnázium” – állítja Illés, aki szerint most már kizárólag az egyházon áll vagy bukik a marosvásárhelyi felekezeti oktatás kérdése. Potyó Ferenc szerint azonban mindenkinek meg kell értenie, hogy addig, amíg az egyház nem szerzi vissza az oktatási hálózatát eltartó javait, kénytelen jegelni az iskolaalapítási terveit. „Nem úgy működnek a dolgok, hogy egy asztalnál kigondolunk valamit, s másnap meg is valósítjuk. Az öregdiákok, akik a mai napig is leveleikkel bombázzák az érseki hivatalt, azt képzelik, hogy a vásárhelyi iskola olyan, mint egy vezeték, amit 2011-ben ott lehet csatlakoztatni, ahol 1948-ban elvágták” – mondja az érseki általános helynök.