Hirdetés

Nem lájkolják az internetes sértegetést

A legfelsőbb bíróság 2014-ben kimondta: a Facebook közösségi oldal is nyilvános térnek számít

A legfelsőbb bíróság 2014-ben kimondta: a Facebook közösségi oldal is nyilvános térnek számít

Mindenkinek vigyáznia kell, aki a közösségi médiában káromló, sértő vagy vulgáris kifejezéseket használva fogalmaz meg véleményt valakiről, mivel egyre több példa is azt bizonyítja: ugyanúgy felelősségre vonhatják, mintha ezt egy nyilvános térben tenné meg. A Krónikának nyilatkozó Kokoly Zsolt médiajogi szakértő, egyetemi oktató leszögezte: a szólás- és véleményszabadsághoz való alapvető jogunk addig terjed, míg mások személyiségi jogait meg nem sértjük. Hétfőn kiderült, egy besztercei férfi bírságot kapott, mert „beszólt” a Facebookon a helyi PSD-s politikusoknak.

Gyergyai Csaba

2017. május 09., 12:122017. május 09., 12:12

2017. május 09., 12:582017. május 09., 12:58

Mindenkinek vigyáznia kell, aki a közösségi médiában káromló, sértő vagy vulgáris kifejezéseket használva fogalmaz meg véleményt valakiről, mivel egyre több példa is azt bizonyítja, ugyanúgy felelősségre vonhatják, mintha ezt egy nyilvános térben tenné meg.

A legfrissebb témába vágó hírre épp hétfőn derült fény:

Hirdetés

200 lejes bírságot rótt ki a besztercei rendőrség egy férfira amiatt, hogy a Facebookon sértő szavakkal illette a Szociáldemokrata Pártot (PSD).

A jelenleg Angliában élő Călin Lucian Farcaş vasárnap este tette közzé a Facebookon a rendőrségtől kapott írásbeli értesítést arról, hogy megbírságolják egy március 12-ei bejegyzése miatt.

korábban írtuk

Facebookon szidta a PSD-t, megbírságolták
Facebookon szidta a PSD-t, megbírságolták

Kétszáz lejes bírságot rótt ki a besztercei rendőrség egy férfire amiatt, hogy a Facebookon sértő szavakkal illette a Szociáldemokrata Pártot (PSD).

Hol ér véget a szólásszabadság?

Az indoklás szerint a férfi a PSD Beszterce-Naszód megyei szervezetének több tagját sértő szavakkal illette egyik Facebook-bejegyzésében, ezért kell büntetést fizetnie. „Nem tudok hallgatni, ki kell mondjam: raknám a nemi szervemet a szátokba, ahol vizet isztok, ti leprás PSD-sek!!! (…) Azt kívánom, vegyetek gyógyszert az összes pénzre, amit a szerencsétlenektől összetarháltok!!! Gazemberek vagytok, a feletteseitek képére és hasonlatosságára, akik a halottakat is feltámasztják, hogy szavazni tudjanak (…)’’ – olvasható többek közt Călin Lucian Farcaş bejegyzésében.

Crina Sîrb, a Beszterce-Naszód Megyei Rendőr-Főkapitányság szóvivője hétfőn a hírügynökségnek úgy nyilatkozott, a bírságot az 1991/61-es törvény második cikkelye alapján rótták ki, mely szerint

kihágást jelent nyilvánosan obszcén gesztust tenni, káromló, sértő vagy vulgáris kifejezéseket használni vagy bántalmazással fenyegetni valakit, megzavarva a köznyugalmat, megbotránkoztatva a polgárokat, méltóságukban sértve embereket vagy közintézményeket.

A férfi szintén a közösségi hálón közölte, hogy nem fogja kifizetni a büntetést, ugyanis „paródiának” tartja, és bírósághoz fordul, mivel megsértették a szólásszabadsághoz való jogát.

Călin Lucian Farcaş korábban a besztercei Gloria labdarúgóklub marketingigazgatója volt. 2012-ben Dan Diaconescu Néppártja (PPDD) listáján indult megyei tanácsosi tisztségért, de nem jutott be az önkormányzati testületbe. Egy helyi televíziócsatorna szórakoztató műsorával is együttműködött korábban.

Nyilvánosság a közösségi médiában

A szólás- és véleményszabadsághoz való alapvető – alkotmány által is szavatolt – jogunk addig terjed, míg mások személyiségi jogait meg nem sértjük, és ez vonatkozik a közösségi médiában közölt tartalmakra is

– fogalmazott kérdésünkre Kokoly Zsolt médiajogi szakértő, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) jogtudományi intézetének oktatója.

Emlékeztetett: a Legfelsőbb Ítélő- és Semmitőszék már 2014-ben – egy hasonló ügy kapcsán – kimondta: a Facebook nyilvános térnek számít, így az ott publikusan közölt sértő bejegyzések az említett jogszabály alapján büntethetők. Hozzátette azonban, bár nem létezik olyan jogszabály, amely világosan rögzíti, mi számít személyiségi jogok megsértésének a közösségi médiában, az említett 1991/61-es törvényt lehet alkalmazni ezen a területen, és az adott eset kapcsán több forrásra is lehet hivatkozni az indoklásban, mint például az audiovizuális törvényre, vagy az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) határozataira.

A CNA 220-as számú határozatában például kimondja, az emberi méltóságnak, az énképnek a védelme a szólásszabadsággal szemben is érvényben marad.

Idézet
Minden eset különbözik, de amennyiben az említett besztercei férfi bírósághoz fordul, jó eséllyel a bírságoló hatóságnak adnak igazat.

Több olyan ügy volt korábban, amikor egy-egy obszcén, sértő bejegyzésért, kommentért bírságot róttak ki” – magyarázta az egyetemi adjunktus.

Kokoly Zsolt ugyanakkor rámutatott: szükség lenne egy hatályos médiatörvényre, amelybe bele lehetne foglalni ezt a területet is, amely elképesztő ütemben fejlődik, s amelyre – mint látszik – nincsen kialakítva egészen tisztán átlátható joggyakorlat. Egy ilyen jogszabály, mint mondta, sokat segítene és számos hasonló jogvitát tenne könnyebben értelmezhetővé.

Amint arról korábban beszámoltunk, a múlt hónap végén tetemes bírságot kapott egy temesvári férfi, mert a Facebookon közölt egy fényképet két, szabálytalanul parkoló rendőrautóról. A rendőrség indoklása szerint azért rótták ki a 900 lejes szankciót, mert a férfi sértő kifejezésekkel illette a hatósági alkalmazottakat, a kép alatti megjegyzésben ugyanis pofátlanok gyülekezetének nevezte őket, akiknek szerinte önmagukat kellene megbírságolniuk a tilosban parkolás miatt.

Az ügyben közleményt adott ki a helyi rendőrség, amely megerősítette, hogy a bírságot „a rendőröknek szóló sértő szavak és kifejezések” miatt rótták ki. Indoklásuk szerint a társadalmi együttélés és a közrend szabályait rögzítő 1991/61-es számú törvény alapján jártak el, amely szerint ez a kihágás 200 és 1000 lej közötti szankcióval büntethető.

korábban írtuk

Bírság a tilosban parkoló rendőrök leszólása miatt
Bírság a tilosban parkoló rendőrök leszólása miatt

Tetemes bírságot kapott egy temesvári férfi, mert a Facebookon közölt egy fényképet két, szabálytalanul parkoló rendőrautóról.

A legfelsőbb bíróság 2014-ben hozott ítéletében mondta ki, a Facebook nyilvános és nem magánszférának minősül még akkor sem, ha csak egy szűkebb kör férhet hozzá.

A döntést egy volt Maros megyei prefektusi kabinetfőnök ügyében hozták meg, aki fellebbezett az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) által kiszabott bírság ellen, amelyet egy Facebook-bejegyzés miatt róttak ki rá.

Mircea Munteanu Nicolae 2012 elején, amikor a Boc-kormány ellen tüntetések törtek ki, Facebook-oldalán azt írta: „Arbeit macht frei – ezt értsék meg a tüntetők”. A CNCD ezért ezerlejes bírságot rótt ki rá azzal az indoklással, hogy nacionalista propagandát képez, és lekezelő, megalázó, valamint sértő a tüntetőkre nézve. Munteanu a döntést megfellebbezte arra hivatkozva, hogy a Facebook-oldala magánszférának minősül, ám nem adtak igazat neki.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 27., vasárnap

Temesvári Magyar Napok: látványos magyar seregszemle a bánsági szórvány szívében

Halász Judit koncertjével kezdődött csütörtök este a XI. Temesvári Magyar Napok, amely vasárnapig mintegy 120 rendezvénnyel várja a bánsági nagyváros magyar közösségét és a más nemzetiségű érdeklődőket.

Temesvári Magyar Napok: látványos magyar seregszemle a bánsági szórvány szívében
Hirdetés
2026. szeptember 27., vasárnap

Tűz miatt ürítették ki a kolozsvári Hașdeu egyik bentlakását, a KMDSZ segítséget nyújt

Tűz keletkezett szombatról vasárnapra virradóra a kolozsvári Hașdeu (Kőkert) diákkampusz 17-es bentlakásának ötödik emeletén. Az épületben mintegy kétszáz diák tartózkodott, többségük még a tűzoltók megérkezése előtt kijutott a kollégiumból.

Tűz miatt ürítették ki a kolozsvári Hașdeu egyik bentlakását, a KMDSZ segítséget nyújt
2026. szeptember 27., vasárnap

Ételmérgezés gyanújával húsz embert vittek kórházba a Brukenthal-palotából

Ételmérgezésre utaló tünetek jelentkeztek szombat este egy zártkörű rendezvény résztvevőinél a Szeben megyei Feleken (Avrig), a Brukenthal-palota rendezvénytermében.

Ételmérgezés gyanújával húsz embert vittek kórházba a Brukenthal-palotából
2026. szeptember 26., szombat

Dési só váltja fel a parajdit a magyar piacon

Lassan eltűnik a magyar üzletekből a valódi parajdi só: a 2025-ös bányakatasztrófa előtt kitermelt készletek a gyártóknál lényegében elfogytak, és már a kereskedőknél is egyre kevesebb maradt. A kieső mennyiséget részben dési sóval pótolják.

Dési só váltja fel a parajdit a magyar piacon
Dési só váltja fel a parajdit a magyar piacon
2026. szeptember 26., szombat

Dési só váltja fel a parajdit a magyar piacon

Hirdetés
2026. szeptember 26., szombat

Négy fal helyett kaland és egy kis N-vitamin – Mi fán terem a természetpedagógia?

Miközben a gyerekek egyre több időt töltenek zárt terekben és képernyők előtt, a természetpedagógia éppen az ellenkező irányba hívja őket: ki a szabadba, ahol lehet sarat dagasztani, menedéket építeni, nyomokat követni, felfedezni és közben tanulni.

Négy fal helyett kaland és egy kis N-vitamin – Mi fán terem a természetpedagógia?
2026. szeptember 26., szombat

Román–magyar határ: visszaesett az illegális migráció, és megugrott a felderített kábítószeres esetek száma

Visszaesett az illegális migráció és a lopott gépjárművek felderítése a román–magyar határ térségében Románia 2025. január 1-jei schengeni csatlakozása óta. A Nagyváradi Területi Határrendészeti Felügyelőség sajtóosztálya válaszolt a Krónika kérdéseire.

Román–magyar határ: visszaesett az illegális migráció, és megugrott a felderített kábítószeres esetek száma
2026. szeptember 26., szombat

Erdélyben is szigorúbb mérce jön a zöld ígéretekre: mit jelent ez a termelőknek és a vásárlóknak?

Szeptember 27-től szigorúbb uniós szabályok vonatkoznak arra, mit állíthatnak a cégek termékeik és működésük környezeti hatásáról.

Erdélyben is szigorúbb mérce jön a zöld ígéretekre: mit jelent ez a termelőknek és a vásárlóknak?
Hirdetés
2026. szeptember 26., szombat

Több mint 300 dolgozót bocsát el erdélyi üzeméből a japán Fujikura

Több mint 300 dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura, tájékoztat a Kolozs Megyei Munkaerő-elhelyezési Ügynökség (AJOFM) közleménye. A Fujikura 26 év alatt megvált romániai dolgozóinak több mint 90 százalékát&

Több mint 300 dolgozót bocsát el erdélyi üzeméből a japán Fujikura
2026. szeptember 26., szombat

Lesodródtak az útról, esélyük sem volt: két fiatal vesztette életét Petrozsényben

Két fiatal vesztette életét szombat hajnalban Petrozsényben, miután személygépkocsijuk lesodródott az úttestről és egy villanyoszlopnak csapódott. A fiatalok halálát az útviszonyokhoz képest túl nagy sebesség okozhatta.

Lesodródtak az útról, esélyük sem volt: két fiatal vesztette életét Petrozsényben
2026. szeptember 25., péntek

Pedofília gyanújával vettek őrizetbe egy huszonéves bánsági férfit

Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.

Pedofília gyanújával vettek őrizetbe egy huszonéves bánsági férfit
Hirdetés
Hirdetés