2012. január 17., 07:392012. január 17., 07:39
„Sajnálatos, hogy az alprefektusnak nincs egyéb dolga, mint a feliratok sorrendjével foglalkozni, és emiatt pereket indítványozni” – jegyezte meg az elöljáró. Hasonlóképpen vélekedik Fodor István, Sepsibodok polgármestere is, aki lapunknak kifejtette: októberben valóban kapott egy felszólítást a prefektúráról a sorrend miatt, ám se azelőtt, se azután a kormányhivataltól nem járt senki a helyszínen, hogy megnézze a táblákat. „Úgy lehetne takarékoskodni, hogy az olyan köztisztviselők, akik semmi egyebet nem tesznek, csak a táblákat figyelik, ne kapjanak fizetést” – mondta Fodor István.
Az alprefektus már több felszólítást küldött a sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivatalnak, kérve, hogy az intézmény megnevezését feltüntető táblán cseréljék meg a sorrendet: ne a magyar felirat, hanem a román legyen az első. Valentin Ionaşcu szerint az alkotmány és helyi közigazgatási törvény is úgy rendelkezik, hogy a román nyelv elsőbbséget élvez. „Nem vonom kétségbe a magyar nemzetiségű állampolgárok nyelvhasználati jogát, de az nem történhet a román nyelv rovására” – szögezte le az alprefektus.
Amint arról beszámoltunk, Valentin Ionaşcu alprefektus tavaly arra szólította fel a sepsiszentgyörgyi önkormányzatot, hogy a hivatalos levelei fejlécében ne használja a magyar nyelvet. Később a háromszéki magáncégekhez intézett levelében azt kérte, hogy köztéri reklámtábláikon kötelező módon használják a román nyelvet.
Nem folytatja pártpolitikai szerepvállalását, sem a Romániai Magyar Egységpárt (RMEP) létrehozását Kátai István, az első erdélyi Tisza-sziget alapítója. Ezt ő maga jelentette be vasárnap egy, a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésben.
Sárga, vagyis elsőfokú figyelmeztetést adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) kánikula miatt az ország hat nyugati és északnyugati megyéjére.
A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.
Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.
Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.