
Támogatja az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) összefogást sürgető javaslatát az RMDSZ Brassó megyében, „eleget téve a helyi közösség által több ízben is megfogalmazott igénynek”.
2016. február 25., 18:002016. február 25., 18:00
A szövetség megyei szervezetének elnöke, Kovács Attila által aláírt csütörtöki közlemény szerint felkészült, felelősségteljes és hiteles személyeket akarnak jelölni a helyhatósági választásokon, ezért a néppárttól „tisztességes és a közösségi feladatnak megfelelő személyek” nevesítését várják, akikkel „valós eredményekért lehet dolgozni, és érdemben tudják képviselni magyar közösséget”.
A közlemény egyértelműen utal arra, hogy a négy évvel ezelőtti közös brassói jelöltlistán tanácsosi mandátumhoz jutott néppárti képviselő, Toró Tamás – akinek a nevéhez az RMDSZ szerint több olyan incidens fűződik, melyek megkérdőjelezik a hitelességét – nem tartozik azok közé, akiket szívesen látnának az összefogás listáján. Megjegyzik azt is, hogy az EMNP a 2012-es önkormányzati választásokon „a megegyezés ellenére” több településen is jelöltet állított, a parlamenti választásokon pedig „a néppárt miatt maradt parlamenti képviselő nélkül a Brassó megyei magyarság”.
„Mindezek ellenére (…) készek vagyunk megtenni a szükséges lépéseket a közös magyar érdek érvényesítése felé. Nyitottak vagyunk akár arra is, hogy bármelyik településen bármilyen formában döntsünk a jelöltekről, akár szélesebb körű konzultáció eredményeképp, bevonva egyházakat, a civil szervezeteket” – olvasható továbbá a közleményben.
Sándor Levente, a néppárt brassói szervezetének elnöke a Krónika érdeklődésére példaértékűnek nevezte, hogy az RMDSZ Brassó megyei szervezete is készen áll arra, hogy megtegye a szükséges lépéseket a közös magyar érdek érvényesítése érdekében. „Örülünk annak, hogy vannak még olyan megyék az országban, ahol nyíltan és őszintén lehet beszélni a magyar összefogásról – jegyezte meg Sándor Levente, aki nem kívánta részletesen kommentálni az RMDSZ-közleményt. – Én a párbeszédben hiszek. Majd leülünk és megbeszéljük, hogy egészen pontosan mi az, amit kifogásolnak, milyen hitelességet megkérdőjelező incidensekre gondolnak.”
A néppárti politikus azonban megjegyezte, nem szegték meg a korábbi megegyezést azzal, hogy önálló tanácsosi listát állítottak két olyan településen – Hétfaluban és Apácán –, ahol a versenyhelyzet egyáltalán nem veszélyeztette a magyar képviseletet. A parlamenti választásokkal kapcsolatban megjegyezte: az EMNP nem hibáztatható a képviselői mandátum elvesztése miatt, mivel a néppárt nem méretkezett meg abban a választókerületben, ahol az RMDSZ jelöltje esélyesnek számított.
Amint arról beszámoltunk, négy évvel ezelőtt az RMDSZ listáján Szente László és a néppártos Toró Tamás jutott tanácsosi mandátumhoz Brassóban, a két alakulat közti helyi szintű együttműködés azonban korántsem volt felhőtlen. 2013-ban az EMNP azt rótta fel a szövetség helyi szervezetének, hogy meg akarja fosztani mandátumától Torót, arra hivatkozva, hogy a képviselő tanácsosi tiszteletdíjából nem fizeti az RMDSZ-nek a tagsági díjat. A szövetség végül nem vonta meg a politikai támogatást Torótól.
A néppárt azt is etikátlannak tartotta, hogy 2013-ban az RMDSZ minden előzetes egyeztetés nélkül bejelentette, hogy megszervezi a Brassó Megyei Magyar Napokat annak ellenére, hogy Brassóban már 2011 óta tartanak magyar napokat a néppárt kezdeményezésére. Az együttműködésnek az sem tett jót, hogy Toró egy tettlegességig fajuló sepsiszentgyörgyi kocsmai összeszólalkozás főszereplője volt tavaly decemberben, ezt követően pedig az RMDSZ Brassó megyei szervezete elhatárolódott Toró Tamástól, és közleményben jelezte: a városi tanácsos nem méltó arra, hogy a brassói magyarságot képviselje, és elvárják tőle, hogy mondjon le a tisztségéről.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.
A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.
Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.
A közúti beruházásokért felelős társaság (CNIR) csütörtökön kiadta a megbízást az Erdélyt Moldvával összekötő, A8-as sztráda Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti (1D jelzésű) szakasza kivitelezésének elindítására.
Nemcsak római katolikusok zarándokolnak a csodatevő Mária-képhez, hanem felekezetre és nemzetiségre való tekintet nélkül jönnek fohászkodni a hívek a Szűzanyához, ezért több nyelven celebrálnak szentmiséket a Maros völgyében található kegytemplomban.
Idén először háromnaposra bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok, amelyet augusztus 27–29. között ötödik alkalommal szerveznek meg.
A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.
szóljon hozzá!