2011. március 30., 09:012011. március 30., 09:01
Az Erdély legnagyobb barokk kastélyaként számon tartott ingatlan egykori gyönyörű kertjében jelenleg egy biológiai kutatóállomás és egy botanikus kert is működik, azokat a területeket pedig hiába követelte a család a román államtól, nem jártak sikerrel. Az épület pedig pontosan a kastélykertből kialakított botanikus kert közepén áll.
Alapfokon a kolozsvári törvényszék tagadta meg ebbéli jogukat, most pedig a bukaresti bíróság megerősítette a kincses városiak döntését. Cosmin Sicora, a botanikus kertet is működtető biológiai kutatóállomás igazgatója elmondta, a kolozsvári törvényszék azért tagadta meg a teljes körű restitúciót, mivel a kastélykertben közintézmény működik, a törvény előírásai szerint pedig az ilyen területeket, illetve a rajtuk levő ingatlanokat nem lehet természetben visszaszolgáltatni. Sicora ugyanakkor úgy tudja, hogy a Wesselényi örökösök csak akkor kapják meg a kastély tulajdonjogát, ha visszafizetik a román államnak azt a pénzösszeget, amelyet annak ellenértékeként kaptak 1995-ben.
Ezzel szemben a kutatóintézet igazgatója azt mondja, hogy a család nem kérte olyan területek visszaszolgáltatását, amelyeken egyebek mellett a Wesselényiek kriptája, illetve egykori istállójuk található. Éppen ezért Sicora azt tervezi, hogy a régi fényképek alapján az általa vezetett intézmény restaurálja a kriptát, s már egy magyarországi alapítvánnyal is felvették a kapcsolatot, akik segítenék munkájukat. A korábbi feljegyzések szerint egyébként 12 sírkő volt a kriptában, ezekből kettő maradt fenn, azokat is 1995-ben átszállították a zsibói református templomba. A szóbeszéd szerint a többit a helyi lakosok házaik alapjának kialakításához használták fel. A kommunizmus idején egyébként a kastélyban általános iskola, gimnázium és kollégium működött.
Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.
Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.
Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.
A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.
A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
szóljon hozzá!