
Fotó: Veres Nándor
Annak ellenére folytatják szociális tevékenységüket a Gyulafehérvári Caritas székelyföldi szervezetei, hogy a munkaügyi minisztérium folyamatosan, évről évre kevesebb állami támogatást nyújt számukra.
A római katolikus egyház szociális szervezetének munkatársai a nehézségekkel dacolva azt ígérik, hogy nem engedik el a rászoruló gondozottak kezét, illetve állásokat sem fognak megszüntetni.
A Csíkszeredában tevékenykedő Péter György, a Caritas szociomedikális ágazatának igazgatója rámutatott: tavaly otthoni beteggondozásra 1,7 millió lejes finanszírozást kapott az egyházmegye, idén azonban mindössze 700 ezer lejes támogatást hagytak jóvá, elmondása szerint pedig az egymillió lejes kiesés alaposan éreztetni fogja hatását.
Péter György ugyanakkor hangsúlyozta: senkit nem bocsátanak el, és mindenképpen folytatják a munkát, ezzel párhuzamosan pedig optimalizálják a költségeket, próbálják pótolni a hiányt. Kifejtette: vannak terveik, de év közben dől el, hogy sikerült-e megvalósítani az elképzelést, mindenesetre ők úgy készülnek, hogy ugyanott folytatják, ahol tavaly abbahagyták. „Az állami támogatás nagyságától függetlenül sok ember ránk bízta magát és a sorsát különböző területeken – otthoni beteggondozás, családsegítő szolgálat, idősotthonok –, és mi nem mondhatjuk azt, hogy ennyi volt, oldja meg maga a saját problémáját. Nem engedjük el a kezüket\" – szögezte le az igazgató.
Négy központ támogatását igényelték
A Gyulafehérvári Caritas szociomedikális ágazata 2016-ra négy központ – Székelykeresztúr, Gyergyóalfalu, Csíkszék, valamint Udvarhelyszék – támogatására kért pénzt a szociális és munkaügyi minisztériumtól. A létesítmények által gondozott 896 személy támogatására havonta közel 108 ezer lejt igényeltek, ebből azonban mindössze 339 fő szociális ellátására hagytak jóvá havi 41 ezer lejt – így Székelykeresztúr és Csík környéke nem kapott finanszírozást. A hiány megyei szinten 557 rászorulót érint, a szervezetnek ugyanakkor 67 ezer lejes deficittel kell számolnia.
Györgyi Emőke, a szociomedikális ágazat ápolási igazgatója rámutatott: többnyire idős, kisnyugdíjas személyeket támogatnak, akik nem tudják fedezni teljes mértékben a költségeket. Egy személy ellátása három forrásból tevődik össze: az állami finanszírozás mellett a helyi önkormányzatok is segítenek, illetve az öszszeg egy részét maguk az érintettek állják.
„Ha kiesik az állami támogatás, akkor értelemszerűen csak a másik két forrásra támaszkodhatunk. A kisnyugdíjasok egyszerűen nem tudnak többet fizetni a négy–ötszáz lejes juttatásukból, ezért megpróbálunk a helyi közösségekkel, önkormányzatokkal tanácskozni, hogy mit tudunk tenni annak érdekében, hogy továbbra is megkaphassák a szükséges segítséget ezek az idős, sok esetben mozgásképtelen személyek\" – magyarázta Györgyi Emőke.
Második éve nem kapnak egyetlen lejt sem
A Caritas által működtetett csíkszeredai Szent Ágoston nappali foglalkoztató központ immár második éve nem kap állami támogatást, ez pedig rendkívüli mértékben megnehezíti az ott dolgozó négy munkatárs, valamint egy német önkéntes dolgát. A fogyatékkal élő felnőtteknek és fiataloknak támogatást biztosító központ jelenleg huszonhat személynek nyújt segítséget.
Demeter Zsuzsa, a Caritas fogyatékkal élőket támogató szolgálatának koordinátora hangsúlyozta: kétségtelen, hogy a központnak léteznie kell. „Azoknak az embereknek, akik hozzánk járnak, ez az egyetlen lehetőségük, hogy ne kerüljenek a társadalom peremére, ne legyenek elzárva a közösségtől, és ezt nyilván bármi áron szükséges fenntartani. Az állami támogatás megvonása miatt nagyobb teher hárul a helyi közösségekre és családokra, de szerencsére mindegyik önkormányzat, amellyel együtt dolgozunk, a lehető legpozitívabban viszonyul hozzánk, próbálják segíteni a különböző programjainkat\" – magyarázta Demeter Zsuzsa.
A finanszírozás kiesése miatt viszont már tavaly sem tudtak megszervezni, illetve folytatni bizonyos programokat, de létszámcsökkentés egyelőre nem történt, a központ ugyanis pályázatok révén és külföldi partnerek segítségével pótolta ki a költségvetési hiányt. A betegellátás költsége egyénenként változó, átlagosan havi 200–300 lejre van szükség egy személy gondozására. Ugyanakkor van olyan személy, akinek 50 lejes, másnak viszont 500 lejes támogatásra van szüksége a szolgáltatástól függően.
Családtagként tekintenek a beteggondozókra
Szenyes Sarolta nyolc éve dolgozik a Gyulafehérvári Caritasnál: munkatársával a Csíkszeredától mintegy 20 kilométerre található Csíkmenaság, Csíkszentgyörgy, Bánkfalva és Potyand környékén végeznek betegellátást, naponta nyolc–tíz gondozotthoz látogatnak el. „Reggel elindulunk, először azokat látjuk el, akiket pelenkázni kell, közben pedig azokhoz is benézünk, akiknek injekciót kell beadni, végül azokat vesszük sorra, akiknek ki kell cserélni a kötéseit. Olyan gondozottjaink is vannak, akiket naponta mi fürdetünk meg\" – részletezte a tevékenységet Szenyes Sarolta.
Kifejtette: az orvosi ellátás mellett gyógyszert és élelmiszert is vásárolnak, ha megkérik erre őket a gondozottak. Sok helyen fát és vizet hordanak be vagy éppen takarítanak. „Mindig nagyon várják, hogy megérkezzünk. A régi betegekhez már úgy járunk, mintha odatartoznánk, családtagként kezelnek. Az újak is várnak, közben tanítjuk is őket, gyógytornát tartunk. Nagyon sok pozitív visszajelzést kapunk, hogy igenis szükség van ránk, és jólesik, ha segíthetünk az embereken\" – összegezte a beteggondozó. A Caritas 53 asszisztensi és otthoni beteggondozói munkakörben dolgozó alkalmazottat foglalkoztat Csíkban.
A Székelykeresztúron élő segítségre szorulók egyelőre nem érzik az állami támogatás megvonásának hatását, a helyi Caritas-csapat pedig minden erejével azon van, hogy mielőbb megoldja a helyzetet. Tóth Anita, a Gyulafehérvári Caritas székelykeresztúri otthoni beteggondozó központjának kapcsolattartója elmondta: 240 személy ellátására kértek támogatást, de a szaktárca egyetlen lejt sem hagyott jóvá. Elmondása szerint ők ugyancsak főként idős, egyedül élő személyeket látnak el, akik közül legtöbben ágyhoz kötöttek, hátrányos helyzetűek, illetve fogyatékkal élők.
„Az asszisztensek és a beteggondozók ugyanúgy segítenek ebben az évben is a rászorulókon, mint eddig, így ők nem érzik a kimaradt támogatás hiányát, de a csapat tanácstalan, hogy miként folytathatná tevékenységét hosszú távon\" – magyarázta Tóth Anita. Rámutatott: amennyiben nem találnak más megoldást, elképzelhető, hogy az ellátottak által fizetett hozzájárulást kell növeljék. A szervezetben jelenleg huszonöten dolgoznak, Tóth Anita beszámolója szerint pedig összesen 700 személyt gondoznak. Az otthoni beteggondozók rendszerint reggel nyolctól délután négyig végzik napi munkájukat terepen, többek között Székelykeresztúron és tizenkét környékbeli községben látják el a segítségre szorulókat.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.
A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.
Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.
szóljon hozzá!