Hirdetés

Nem egyezik a román és a magyar elképzelés a régiók átszervezéséről

Romániának legkevesebb nyolc, legtöbb tizenkét régiója lesz – jelentette ki tegnap a Radio France Internationale-nak (RFI) Sulfina Barbu demokrata-liberális képviselő, aki szerint az átszervezés nyomán nyolc régió bőven elég lenne. A régiótérkép átrajzolásának kérdése azt követően lett ismét a közbeszéd témája, hogy a PDL állandó bizottsága hétfőn felhatalmazta az alakulat vezetőségét, hogy a kormánykoalícióban dolgozzák ki az ország közigazgatási-területi átszervezésére vonatkozó törvénytervezetet. PDL-s források szerint az alakulat vezetősége azt szeretné, ha ez a jogszabályjavaslat már a héten elkészülne.

Bálint Eszter

Bíró Blanka

Szucher Ervin

2011. június 08., 07:292011. június 08., 07:29

A Gândul információi szerint Traian Băsescu államfő vasárnap este magához hívatta Emil Boc kormányfőt, és a régióátszervezés témájában egyeztettek. A hírportál újságírója úgy tudja, úgymond „szupermegyék” jönnének létre. Közlése szerint ezek kialakítására két munkaverzió létezik. Az egyik a lengyel vajdaságokat venné példának, amelyekben egyenként 3–4 millió lakos élne, s amelynek közvetlen fennhatósága alá tartoznának a megyei jogú városok, városok, községek. A másik verzió szerint a leendő régiók keretében megmaradnának a jelenlegi megyék, a régiókat a prefektus vezetné, s ezen a felső szinten születnének a nagyobb döntések.

Sulfina Barbu tegnap annyit árult el, hogy a tervezet megalkotásában jó kiindulópontot jelent a jelenlegi régiós felosztás. A legnagyobb kormánypárt képviselője azonban leszögezte, kihívás lesz a koalícióban elfogadtatni ezt az elképzelést.

Kelemen: ez nem járható út

„A koalíciós partnerek hivatalosan nem mutattak be semmilyen, Románia regionális átszervezésére vonatkozó tervet. Ez a téma fel sem merült a hétfői koalíciós egyeztetésen” – szögezte le a Krónika megkeresésére Kelemen Hunor. Az RMDSZ elnöke elmondta, a sajtóba kiszivárogtatott „fél vagy negyed tervezetről” nehéz véleményt nyilvánítani, ezt szerinte csak akkor lehet érdemben megtenni, ha a koalíciós partnereik hivatalos tervezettel rukkolnak elő. „Romániában szükség van a közigazgatási reformra, ezt mindenki elismeri, és ez lehet a tárgyalásokhoz a kiindulási alap. Az RMDSZ benyújtotta saját közigazgatási átszervezésre vonatkozó tervezetét, amely a régiók történelmi-kulturális-társadalmi-szociális sajátosságait figyelembe véve javasolja az újrafelosztást. Ez a tervezet szenvedhet árnyalatnyi módosításokat, de például a romániai közéletben nem folytattak még nyilvános vitát a megyék megszüntetéséről vagy egy harmadik közigazgatási szint beiktatásáról” – részletezte Kelemen Hunor.

Szerinte ezeket a módosításokat alaposan meg kell fontolni, és erről még nem voltak egyeztetések. A szövetségi elnök szerint azonban a kiszivárgott felosztástervezet az RMDSZ számára nem járható út. „Az RMDSZ számára nagyon fontos, hogy Hargita, Kovászna és Maros megye egy régióba, vagy Dél-Tirolhoz hasonlóan egy alrégióba tartozzon, és a Partium is egy entitás legyen. A magyar közösség érdekeit a helyi közigazgatásban kell érvényesíteni, ám ha a helyi közigazgatásban megszűnik a magyar többség, ellehetetlenül az érdekérvényesítés” – fogalmazta meg Kelemen. A szövetségi elnök elmondta, a koalíciós megállapodás szerint a régióátszervezésnek legkésőbb a jövő év tavaszi ülésszaka alatt kell napirendre kerülnie. „Ez egy tartható határidő, de fel is gyorsítható” – összegzett a szövetség elnöke.

Mint ismeretes, Csutak István, az RMDSZ regionális politikai szakértője a szövetség felkérésére készítette el a szövetség régióátszervezési törvénytervezetét. Ennek alapján az országot fejlesztési és makrorégiókra osztanák fel. Így a jelenlegi nyolc helyett 16 fejlesztési régió jönne létre, valamint öt makrorégió. Hargita, Kovászna és Maros megye egy fejlesztési régiót alkotna, és Bihar, Szatmár, Szilágy, Kolozs, Máramaros, illetve Beszterce-Naszód megyével együtt alkotnák az ötös számú makrorégiót. A felosztás tervezete az Európai Unió által kidolgozott NUTS-rendszeren alapszik (Nomenclature of Territorial Units for Statistics – Statisztikai Célú Területi Egységek Nómenklatúrája).

Ez makro- (NUTS 1), közepes (NUTS 2) és kisrégiókra (ezek nálunk a megyék – NUTS 3) osztja fel az Unió országainak területét. Az RMDSZ által javasolt új regionális felosztás a NUTS 2, a makrorégiók pedig a NUTS 1 felosztást tükrözik. Az RMDSZ szerint mindez azért szükséges, mert a jelenlegi régiós felosztás nem tartja tiszteletben a hagyományos, tájegységekkel is azonosítható, térségi hasonlóságokat és ellentéteket. A régiókat alkotó megyék gazdasági, környezeti, méretbeli és nem utolsósorban kulturális különbözősége anynyira heterogén régiókat eredményezett, hogy lehetetlen a területi és tematikus koncentráció elvét követő, összefüggő, következetes fejlesztési elképzeléseket kidolgozni. Csutak István, a hatástanulmány egyik kidolgozója szerint a régiók jelenlegi, 2004-ben elfogadott felosztása épp ellenkező hatást váltott ki, mint ami a célja lett volna, a gyengébben fejlett megyék felzárkóztatása a gazdaságilag erős megyék mellé nem sikerült. Infrastruktúra, beruházások, pályázati hatékonyság szempontjából ezek nemhogy erősödtek volna, de gyengültek.

Az MPP aggódik

A történelmi régiók visszaállítását szorgalmazza a Magyar Polgári Párt is. Kiss István országos alelnök szerint a Székelyföldet sem megosztani, sem máshova csatolni nem szabad. Mint tegnapi marosvásárhelyi sajtótájékoztatóján elmondta, Hargita és Kovászna megye összevonásával, négy Brassó és 26 Maros megyei település hozzácsatolásával kellene újjárajzolni a régiótérképet. Az MPP-s politikus azt is fontosnak tartja, hogy a leendő régió fővárosa – akárcsak az 1968-ban megszüntetett Magyar Autonóm Tartományé – Marosvásárhely legyen. „A régiókat politikai egyeztetéssel, népszavazások útján történő konzultációval, a létező történelmi, kulturális és kisebbségi identitások tiszteletben tartásával és az Európai Unió regionalizmusának, valamint regionális politikáinak figyelembevételével kell kialakítani. Az MPP a következő régiókat tartja elfogadhatónak: Észak-Moldva–Bukovina, Dél-Moldva, Munténia, Olténia, Dobrudzsa, Bánság, Partium (Körösvidék), Észak-Erdély, Máramaros, Dél-Erdély, Bukarest és Székelyföld” – áll a párt tegnap kiadott közleményében.

A székelyföldi régió megalakulásával Lokodi Edit Emőke, a Maros megyei önkormányzat RMDSZ-es elnöke is egyetért. A polgáriak mégis attól tartanak, hogy a Kelemen Hunor által vezetett szövetség nem áll ki a székelység akarata mellett. Éppen ezért az MPP a tegnap felszólította az RMDSZ-t mint a kormánykoalíció tagját és a parlamenti többséget biztosító pártot, hogy ne járuljon hozzá egy, az erdélyi magyarság és főként a székelység számára elfogadhatatlannak bizonyuló átszervezéshez. Egy ilyen lépésnek katasztrofális következményei lehetnek az erdélyi magyarság jövőjét illetően, vélik a polgáriak. „Ne tetézzék eddigi nemzetsorvasztó, megalkuvó politikai tevékenységüket, és az utolsó utáni órában próbáljanak meg felülemelkedni szűk csoport- és pártérdekeiken” – hívják fel a nagyobbik erdélyi magyar párt vezetőségének figyelmét. Az MPP vezetői úgy tudják, hogy PDL tervei szerint a három székelyföldi megye további hét erdélyi megyével együtt alkotná az úgynevezett Erdély régiót, amely az etnikai arányok teljes felborulásához vezetne.

Kérdésünkre, hogy a Demokrata-Liberális Párt országos alelnökeként mi a véleménye arról, hogy amennyiben mégis a magyarság akarata érvényesül, rövid időn belül a régió fővárosának, Marosvásárhelynek a polgármestere lehet, a város elöljárója, Dorin Florea nem adott választ. Kifejtette: előbb pártbeli kollégáival tanakodik, s csak azután hozza nyilvánosságra álláspontját. Ezzel szemben Cornel Brişcaru, a Szociáldemokrata Párt Maros megyei ügyvezetője kijelentette, hogy a Székelyföld esetleges egységesítése ezer évvel vetné vissza a régiót. Szerinte Maros megyének Kolozzsal és Beszterce-Naszóddal kellene társulnia.

Arad prefektusa is változtatna

Nem ért egyet a jelenlegi régiókon alapuló újratervezéssel Călin Bibarţ, Arad megye prefektusa sem. Szerinte jobb lenne, ha Arad Temes és Bihar megyével kerülne egy területi egységbe, amelynek neve Bánság–Körösvidék lehetne, fővárosa pedig „valahol a régió közepén” lenne – kijelentésével Bibarţ Aradra utalt. A kormánymegbízott szerint azonban valószínűsíthető, hogy az új régiótérkép a jelenlegiből indul majd ki, így Arad Temes, Krassó-Szörény és Hunyad megyével fog egy egységbe tartozni.

Az ellenzékre várni kell

Az ellenzéki szociáldemokraták, nemzeti liberálisok és konzervatív pártiak alkotta Szociálliberális Unió (USL) szombaton a három alakulat önkormányzati  képviselőinek találkozóján mutatja be elképzelését a régiók átszervezéséről – válaszolta tegnap újságírói kérdésre Victor Ponta PSD- és Crin Antonescu PNL-elnök, akik egyelőre nem kívántak részleteket elárulni.

Az RMDSZ által javasolt felosztás
Maros–Hargita–Kovászna, Szeben–Brassó, Kolozs–Beszterce-Naszód–Máramaros, Szatmár–Szilágy–Bihar, Fehér–Hunyad, Arad–Temes–Krassó-Szörény, Gorj–Vâlcea, Mehedinţi–Olt–Dolj, Argeş–Dâmboviţa–Prahova, Teleorman–Giurgiu, Ilfov–Bukarest, Ialomiţa–Călăraşi, Tulcea–Konstanca, Buzău–Brăila–Vrancea–Galac, Bákó–Vaslui–Iaşi–Neamţ, Suceava–Botoşani.
Makrorégiók: I. makrorégió: Botoşani–Suceava, Bákó–Iaşi–Neamţ–Vaslui, Brăila–Buzău–Galac–Vrancea; II. makrorégió: Konstanca–Tulcea, Bukarest, Călăraşi–Ialomiţa–Ilfov, Giurgiu–Teleorman, Dolj–Mehedinţi–Olt; III. makrorégió: Gorj–Vâlcea, Argeş–Dâmboviţa–Prahova; IV. makrorégió: Arad–Krassó-Szörény–Temes–Fehér–Hunyad, Szeben–Brassó; V. makrorégió: Kovászna–Hargita–Maros, Beszterce-Naszód–Kolozs–Máramaros–Bihar–Szilágy–Szatmár.




 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 14., péntek

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében

Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról

A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról
2026. augusztus 14., péntek

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség

Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség
2026. augusztus 14., péntek

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron

Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr

Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr
2026. augusztus 14., péntek

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró

Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró
2026. augusztus 14., péntek

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal

Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Kolozsváron akkora a bűz, hogy Emil Boc már az illetékes hatóságokhoz fordult

Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.

Kolozsváron akkora a bűz, hogy Emil Boc már az illetékes hatóságokhoz fordult
2026. augusztus 14., péntek

Üzenet a jövőnek: két új időkapszulát helyeztek a csíksomlyói kegytemplom új toronygombjaiba

A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.

Üzenet a jövőnek: két új időkapszulát helyeztek a csíksomlyói kegytemplom új toronygombjaiba
2026. augusztus 14., péntek

Brassói halálos gázolás: őrizetbe vették a sofőrt, és közölték, mi vezethetett a balesethez

Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.

Brassói halálos gázolás: őrizetbe vették a sofőrt, és közölték, mi vezethetett a balesethez
Hirdetés
Hirdetés