Nehezen volt járható a temető felé vezető út

• Nagyvárad Gergely Gizella • Felháborodást nem, forgalmi dugót viszont okozott a nagyváradi Rulikowsky-temető felé vezető sáros útszakasz. Bár a polgármesteri hivatal korábban azt ígérte, november elsejéig aszfaltozzák a városközponttól a temetőig vezető utat, tegnap gödrös, tengelypróbáló úton kellett végighaladniuk mindazoknak, akik autóval szerették volna megközelíteni szeretteik sírját. A városközpontból a sírkert felé vezető utcában ugyanis hónapok óta folyik a víz- és szennyvízlevezető csövek cseréje. Az utat ugyan lebetonozták már, ám még mindig magasra emelkednek belőle a csatornanyílások. Így aztán a temető bejáratánál tülkölő autók zavarták meg a bensőséges megemlékezést. A rendőr hiába irányította a forgalmat, a körgyűrű irányába nem haladt a kocsisor, a városközpont irányába pedig csak lépésben lehetett közlekedni. A zsúfolt autóbuszok is egymást érték.

Gazda Árpád

2006. november 02., 00:002006. november 02., 00:00

Dudáló autók, megzavart emlékezés

Igaz, a Rhédey-kertnél leaszfaltozták az egyik útkereszteződést: itt visszaállt a régi forgalmi rend, és a jelzőlámpák is működtek. A vadonatúj aszfaltszőnyeg viszont néhány száz méter után megszűnik. Az Armatei Române (Rulikowsky) utca közepén a csatornázást végző szerelők betemették a hatalmas árkokat, de a két szűk sáv mellett helyenként szakadékok tátonganak, középen meg a kanálistetőket kell kerülgetni.
A gödrös útszakasz miatt több gépkocsiban is kisebb károk keletkeztek. Veres Kovács Attila református lelkész például autójával fennakadt egy kanálistetőn. „Ott kalimpált a négy kerék a levegőben, aztán a kántorral kiszálltunk, és letoltuk az autót az akadályról – méltatlankodott a lelkész. – Hiába kerülgettük figyelmesen az akadályokat, nem sikerült megúsznunk kisebb baleset nélkül, a kaszárnyák előtt ugyanis már nem tudtuk kikerülni a betonból kinyúló hatalmas csövet.” Veres Kovács Attila szerint egyébként nyár eleje óta kálvária kijutni a temetőig, a temetésekre legalább 30–40 perccel korábban kell elindulnia a megszokottnál, és még így is gyakran előfordul, hogy elkésik. Amíg a körgyűrűn lehetett csak eljutni a temetőbe, addig az egész várost körbe kellett autózni. „A városközpontból elméletileg már egyenes út vezet a temetőig, viszont életveszélyes. Ugyanakkor az autókban is hatalmas károkat okoznak a váratlan akadályok” – panaszolja a lelkész, aki beletörődve jegyzi meg: a kárt persze nem téríti meg senki.

---------



Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 30., kedd

A Srí Lanka-iak is anyanyelvükön hallgathatnak misét Temesváron – tudta meg Nicușor Dan Pál József Csaba püspöktől

A Srí Lankáról érkezett vendégmunkások is anyanyelvükön hallgathatnak misét a temesvári római katolikus székesegyházban – erről beszélt Pál József Csaba temesvári püspök a templomba látogató Nicușor Dan államfőnek.

A Srí Lanka-iak is anyanyelvükön hallgathatnak misét Temesváron – tudta meg Nicușor Dan Pál József Csaba püspöktől
2025. szeptember 30., kedd

Kolozs megye díszpolgára lett Ráduly-Zörgő Éva olimpikon gerelyhajító, iskolapszichológus

Az RMDSZ-frakció javaslatára díszpolgári címet adományozott kedden a Kolozs Megyei Tanács Ráduly-Zörgő Éva logopédusnak, iskolapszichológusnak, sportvezetőnek, egyetemi oktatónak, olimpikon gerelyhajítónak.

Kolozs megye díszpolgára lett Ráduly-Zörgő Éva olimpikon gerelyhajító, iskolapszichológus
2025. szeptember 30., kedd

Másfél éves késésben a turistacsalogatónak szánt millenniumi híd felújítása

Az eredetileg 2024 áprilisára tervezett befejezéshez képest már másfél év eltelt, és az Arad megyei kisváros önkormányzata továbbra sem tudja megmondani, mikorra készülhet el a beruházás.

Másfél éves késésben a turistacsalogatónak szánt millenniumi híd felújítása
2025. szeptember 30., kedd

Kuriózumnak ígérkezik a Resicabánya feletti függő sétány és kerékpárút

Függő sétányt alakítanak ki a Resicabánya központja felett átívelő egykori ipari drótkötélpályából. Az egykori ipari létesítmény több mint 700 méter hosszú, gyalogosoknak és kerékpárosoknak szánt sétálóutcává alakul át a város fölött 30 méteren.

Kuriózumnak ígérkezik a Resicabánya feletti függő sétány és kerékpárút
2025. szeptember 29., hétfő

Tinédzser rémálom: lopott kocsival, ittasan, engedély nélkül száguldozott Nagyvárad környékén

Több bűncselekményt is elkövetett az a 18 éves nagyváradi fiatalember, aki a rendőrök elől akart elmenekülni, de végül Bors határában megállásra kényszerítették.

Tinédzser rémálom: lopott kocsival, ittasan, engedély nélkül száguldozott Nagyvárad környékén
2025. szeptember 29., hétfő

A Kolozs megyei ítélőtábla elrendelte 2,6 millió lej elkobzását Cătălin Cherecheș volt nagybányai polgármestertől

A Kolozs megyei ítélőtábla elrendelte hétfőn Cătălin Cherecheș volt nagybányai polgármester 2,6 millió lej összegű igazolatlan eredetű vagyonának elkobzását. Az ítélet nem jogerős, 15 napon belül megfellebbezhető.

A Kolozs megyei ítélőtábla elrendelte 2,6 millió lej elkobzását Cătălin Cherecheș volt nagybányai polgármestertől
2025. szeptember 29., hétfő

Márton Áronra is emlékeztek a gyulafehérvári Szent Mihály-napi búcsún

Szent Mihály, Szent Gábor és Szent Rafael főangyalok ünnepén, hétfőn számos zarándok gyűlt össze a gyulafehérvári Szent Mihály-székesegyház búcsúünnepére.

Márton Áronra is emlékeztek a gyulafehérvári Szent Mihály-napi búcsún
2025. szeptember 29., hétfő

Székely pizza vagy szent édesség? – Már a kürtőskalács sajtos-sós változata is hódít

Sepsiszentgyörgy szeptember végi levegőjét idén is belengte az édes, karamellizált cukor illata: ismét megszervezték a Kürtőskalács Fesztivált, az édes ízek fesztiválját és versenyét.

Székely pizza vagy szent édesség? – Már a kürtőskalács sajtos-sós változata is hódít
2025. szeptember 29., hétfő

Elhunyt a szeptember eleji szászsebesi gyárrobbanás Srí Lanka-i sérültje

Szeptember elején egy gyárrobbanás nyomán keletkezett szászsebesi tűzben megsérült három munkás közül a temesvári sürgősségi kórházban elhunyt egy Srí Lanka-i férfi.

Elhunyt a szeptember eleji szászsebesi gyárrobbanás Srí Lanka-i sérültje
2025. szeptember 29., hétfő

Emléktáblát avattak az önálló aradi magyar iskola egyik fáradhatatlan újraszervezőjének

Tizennyolcadik alkalommal tartották meg szombaton a Nemzedékek Találkozóját az aradi Alma Mater Alapítvány szervezésében. Ez az aradi magyarság egyik legrégebbi közösségi rendezvénye, ugyanis az eseményt kétévente szervezik meg, tehát már 36 éve zajlik.

Emléktáblát avattak az önálló aradi magyar iskola egyik fáradhatatlan újraszervezőjének